Fülep Lajos zseniális jóslata beteljesült: a posztkommunisták által kitalált és nyolc évig működtetett kapitalizmus életképtelennek bizonyult. Az új jobboldali kormány egy társadalmi-erkölcsi válságokkal sújtott, működésképtelen országot és egy eladósított gazdaságot örökölt.
Eszmetörténetileg mára lett végérvényesen nyilvánvaló, hogy a reformkommunistákból lett szocialisták és a baloldali liberálisok fölött is eljárt az idő. A párttitkárok után a volt KISZ-titkároknak és a késői Kádár-korszak baloldali liberális technokratáinak is menniük kell. Állítólagos szakértelmükben ma már senki nem hisz: az MSZP és az SZDSZ politikusai kormányzati pozíciókban dilettáns, hatalomvágyó, korrupt akarnokoknak bizonyultak. A baloldali és liberális értelmiségi csoportok aktív támogatásával a hatalmat gyakorló pártokrácia az utóbbi években kleptokráciává alakult. Ideológiáktól függetlenül a választások eredményének üzenete az volt, hogy a magyar politikai közösség nagy része nem szeretné többé országának vezetését politikai és gazdasági bűnszövetkezetekre bízni.
Az MSZP bűnrészes politikusai a lehetetlennel próbálkozva erkölcsi alapról kísérelnek meg ellenzéki pártként politizálni, ami szánalmas és nevetséges. Zavarodottságukról indulatos, harsány stílusuk is árulkodik.
A hitelesség elvesztését különböző okokkal magyarázzák. Baja Ferenc szerint ez 2006-ban azért történt meg, mert a választások előtti ígéretek nyilvánvalóan nem harmonizáltak a választások utáni megszorításokkal. Mesterházy Attila és Földes György lényegében a liberális gazdaságpolitikát jelölik meg a bukás okaként. Gyurcsány Ferenc Röpiratában a szokásos ideologizálás mellett azt állítja, hogy a jelenlegi helyzetért a „2001–2002-ben hivatalban volt két kormány” felelős az „ezermilliárd forintos fedezetlen kötelezettségvállalás” miatt. (Mily jó is lehet összemosni az Orbán-kormányt a Medgyessy-kormánnyal!) Gyurcsány szerint „szemenszedett hazugság, primitív népbutítás” azt állítani, hogy az MSZP elárulta a szociáldemokráciát, és helyette liberális politikát folytatott.
A kiútkeresés jegyében a 2010. július 11-én megtartott kongresszusukon lezajlott tisztújítás rendkívül felemásra sikerült, hiszen az Újrakezdés szlogen ellenére a megválasztott 15 tagú elnökség aligha alkalmas a párt megújítására. Az új elnök, Mesterházy Attila politikáját jól érzékelhetően az Orbán-ellenességre, illetve a Fidesz elleni háborúra építi. A thaiföldi nagykövet, Balogh András mellett ugyancsak alelnök lett az alig ismert sárbogárdi képviselő, Szabadkai Tamás. A párt elnökségébe jobbára súlytalan, megkopott politikusok kerültek: Csabai Lászlóné, Herczog Edit, Kovács László, Teleki László, Katona Tamás vagy Szanyi Tibor aligha alkalmasak a baloldal feltámasztására. Az elnökség egyetlen fajsúlyos baloldali politikusa a nyilvánosságot érthető okokból kerülő Puch László. Jelzésértékű, hogy Gyurcsány Ferenc volt kormányfő a jelenlétével, míg Szili Katalin a távollétével tüntetett.
Lendvai Ildikó karikatúraszerű kongresszusi felszólalásával búcsúzott a pártelnöki tisztségtől. Szerinte az MSZP igazi nemzetet, igazi rendet, igazi szabadságot akar, amihez igazi erő kell. Mondja mindezt nyolcévi kormányzás után! Ifjúkommunista mozgalmárokra emlékeztető retrobeszédében közölte: a jövőben ideológiával akar foglalkozni. Gyakori szójátékaira, az infantilizmus határát súroló, fiatalosnak szánt kirohanásaira, furcsa metakommunikációjára ma már csak a Kádár-rendszer iránt nosztalgiát érző nyugdíjasok egy része vevő. Egy mediatizált társadalomban ez a Marosán Györgyre emlékeztető stílus korszerűtlen és irritáló. Korábbi önvallomása szerint nem tudja, hogyan kell viselkedni a Székely himnusz elhangzása alatt, igaz, a bányászok himnuszától is zavarba jönne… Az exhibicionista Szanyi Tibor viszont így fogalmazott: „Nem ódivatú, hanem versenyképes, szexi baloldalt akarok.” Legújabb álma, hogy Budapest legyen a „Fidesz-hadjárat Sztálingrádja”. A baloldal jövőjére nézve nem sok jót ígér, hogy az új Magyar Szocialista-Szexi Párt mindkét leendő ideológusa az MSZMP és az utódpárt MSZP levitézlett, kiöregedett funkcionáriusa. A MSZP júliusi kongresszusa nem volt képes a követendő stratégia és taktika kidolgozására, de a pártot belülről szétfeszítő személyi és nemzedéki ellentéteken sem sikerült úrrá lennie.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök új helyének és szerepének kijelölése sem kis feladat. A döntést nagyban nehezíti, hogy infantilis személyisége, pózai, allűrjei, nagyotmondási kényszere és gyanús gazdasági ügyei miatt a szocialisták egy szűk körén túl még a baloldali választók számára is elfogadhatatlan. De az MSZP-n belül Gyurcsány mégiscsak egy vezetésre alkalmas, befolyásos politikus, bár azt még a hívei is sejtik, hogy vezetésével az MSZP nem lesz még egyszer baloldali váltópárt. Attól viszont joggal félnek, hogy a mozgáskényszeres egykori miniszterelnök új pártot alapít, tovább nehezítve a szocialisták helyzetét. Párton belül tartása viszont állandó feszültségforrást jelent, hiszen kiszámíthatatlansága miatt nagyban nehezíti a tudatos, apró lépések politikájának kidolgozását, a hitelesség helyreállítását.
A nemzedékváltás a kontraszelekció jegyében zajlott le: a vezető pozíciókat elfoglaló fiatal politikusok szinte semmit nem változtattak a szervezet arculatán, politikai stílusán. Miután Mesterházy Attila, Ujhelyi István, Arató Gergely, Varga László és társai politikai karrierjük elején állnak, az MSZP-ben ambiciózus, új jövevények számára már nincs hely: minden fontos tisztség foglalt. A gyors megújulás lehetősége fikciónak tűnik, hiszen a megyei elnökök választásakor szinte mindenki a helyén maradt. A párton belül a befolyásos öregek súlya nem csökkent. Puch László a Baranya megyei MSZP elnöke maradt, Gyurcsány Ferenc pedig a Táncsics Mihály Alapítvány vezetőjeként rendelkezik a pénzek nagy része fölött. Veres János újraválasztása a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöki pozícióba ugyancsak a régiek erejét demonstrálja.
Pedig társadalmi beágyazottságának növelése nélkül az MSZP nem tud továbblépni. A fiatalok aránya az MSZP szavazóbázisában köztudottan csekély. A párt társadalmasítását az úgynevezett demokrata körök megalakításától remélik. A Heti Válasz (2010. július 8.) becslése szerint még ebben az évben 3366 baloldali aktivista pozíciója szűnik meg, ami szinte megoldhatatlan helyzet elé állítja a megélhetési politikusok nagy részét.
Az elmúlt húsz évben a szocialisták és a szabad demokraták szakítottak ugyan a kommunizmus hétköznapi gyakorlatával, de érzelmileg továbbra is vonzódtak a reformkommunizmushoz, a késői Kádár-korszak erkölcs nélküli pragmatizmusához, a kommunizmus bűneitől megtisztított szocializmushoz, valamint a dogmatikus liberalizmushoz. Az MSZP és az SZDSZ által képviselt elvek, értékek és megoldási módok mentesek voltak minden társadalom- és államszervező szándéktól, közösségszervező elképzeléstől. Mindössze egyetlen céljuk volt: a hatalom megszerzése, gyakorlása és megtartása. Ezt a napi ügyintézéssel vélték megoldani. Ami ezen túl volt, az már nem foglalkoztatta a kifinomult balliberális elméket, akik nyolc év alatt sem voltak képesek egy valamirevaló program kidolgozására.
A létező baloldal bukása után nehezen megválaszolható kérdés, hogy mikor lesz hazánkban egy hiteles, nem volt kommunistákból álló, nem posztkommunista jellegű és eredetű baloldali párt. Képes-e egy új formáció végleg szakítani a késői kádárizmussal, annak szellemiségével és fennmaradt struktúráival? Mikor néznek szembe végre a múlttal? Skrabski Fruzsina és Novák Tamás Biszku Béláról forgatott filmje (Bűn és büntetlenség) kapcsán itt lett volna az alkalom, hogy a ma szocialistái látványosan elhatárolódjanak a véres kommunista diktatúrától, illetve annak egyik vezetőjétől. Erre föl Vitányi Iván kijelentette: a parlament kulturális bizottságának nem feladata Biszku történelmi szerepének megítélése. Hiller István történész, volt miniszter jobbnak látta, ha távol marad. Úgy tűnik, az MSZP-nek még ma is megoldhatatlan feladat szembenézni a Biszku Bélák, Pap Jánosok, Czinege Lajosok, Marosán Györgyök, Apró Antalok és Kádár Jánosok örökségével. Az úgynevezett balliberális értelmiség pedig a Bauer Miklósok, Betlen Oszkárok, Pető Lászlók, Aczél Györgyök, Eörsi Gyulák, Vásárhelyi Miklósok szégyenletes tevékenységét igyekszik végleg elfeledtetni.
Vajon milyen válaszokat kínál majd egy szociáldemokrata párt a 21. század kérdéseire, kihívásaira? Hogyan viszonyul majd a korábban az SZDSZ-t működtető gazdasági és értelmiségi csoportokhoz? Betöltheti-e az MSZP helyét az SZDSZ-es szellemiségű, ökoszociális, Lehet Más a Politika nevű csoportosulás? A szocialisták új ígéretei mindenesetre arra utalnak, hogy teljesen elszakadtak a valóságtól. Ismét világmegváltó szerepre készülnek: egyszerre hirdetnek modernizációt, teljes foglalkoztatottságot, esélyegyenlőséget, fenntartható fejlődést, a demokrácia védelmét.
Az MSZP életképtelenségének egyik legújabb bizonyítéka a szocialista főpolgármester-jelölt kiválasztása. A fogpasztareklámként örökké mosolygó, a nevetségességig demagóg Horváth Csaba indítása kész szegénységi bizonyítvány.
Végezetül megállapíthatjuk, hogy a jelenlegi helyzetben a versenyképes és egységes MSZP megteremtésének esélye rendkívül csekély. Ennyi személyi és érdekellentét mellett, erkölcsileg lenullázva, komolyan vehető szellemi-intellektuális háttér nélkül ez a posztkommunista-szocialista párt aligha lesz újra a magyarországi baloldal legnagyobb pártja.
Esetleges tévedésünkért mindannyian újra fizetni fogunk.
Az elmúlt nyolc évhez hasonlóan.
A szerző politológus
Az írás teljes terjedelmében a www.mno.hu-n olvasható.
origo.hu
Elképesztő, ma már kora reggel elesett az M3-as
