A hódítás új korszaka

Tíz évvel ezelőtt Ignacio Ramonet A világ új arca című könyvében megállapította, hogy a XXI. század küszöbén a „második kapitalista forradalom”, a világ minden szegletét érintő globalizáció a népek függetlenségét, a demokráciát fenyegeti. A világméretű rablást az üzleti körökhöz és a bankokhoz köthető pénzügyi bűnözés kíséri, ami 2000 táján évi ezermilliárd euró hasznot hozott, az emberiség egyharmadának nemzeti jövedelmét.
Argentína hosszú ideig a Világbank mintaországa volt, egyetemes modell, amelyet a pénzügyi szervezet dogmatikusan ki akart terjeszteni földgolyónk minden országára. A Világbank és az IMF csökönyös elvárásai mindenütt alacsony foglalkoztatottságot, létbizonytalanságot teremtenek, gyermekek szegénységét, kizsákmányolását. Argentína látványos összeomlása a neoliberalizmus berlini fala lett, felmérhetetlen társadalmi szenvedéssel járt. A gyarmatosítás korában már lezajlott egy hasonló folyamat, de akkor a terjeszkedés főszereplői az államok voltak, most pedig a vállalatok, ipari és pénzügyi magáncsoportosulások, amelyek uralni akarják az egész világot.
A hódítások célja régen a nagy területű, népes, nyersanyagban gazdag országok voltak. Ma az ilyen országok, India, Brazília, Nigéria, Indonézia, Pakisztán, Mexikó a Föld legszegényebb országai között vannak. Ramonet tíz éve még azt hitte, hogy az új korban a gazdagság feltétele már nem a nyersanyagtermelés, hanem a szürkeállomány, a tudás, a kutatás, hiszen a kis területű, semmiféle nyersanyaggal nem rendelkező államocskák – Monaco, Liechtenstein, Kajmán-szigetek, Szingapúr – a leggazdagabbak, egyik legfontosabb tevékenységük az informatika, s az új, az egész világot behálózó, állandó, azonnali és anyagtalan technológiák a pénzszférának kedveznek.
Ez igaz, ám napjainkban új jelenség körvonalazódik. A felgyorsult urbanizáció, az erdőirtások, a tengerek és a folyók szennyezése, a légkör felmelegedése, az állat- és növényvilág bizonyos fajtáinak az eltűnése környezeti katasztrófákkal fenyegetnek. Az üvegházhatás, az elsivatagosodás miatt hatmillió hektár művelhető föld tűnik el évente és 10-17 millió hektárnyi erdő. A folyók elterelése, a gátépítések, a vízbe kerülő ipari és mezőgazdasági szemét Földünk édesvízkészletét fenyegeti. Hiába van pénz: veszélybe került az élet. A hódítás új korszakának tanúi vagyunk, újból a nagy térségű, sok termőfölddel rendelkező országok gyarmatosítására indult a pénzvilág. Tőke és hatalom koncentrációjával privatizálásra kerül minden, ami nélkülözhetetlen az élethez: a víz, a föld. Az Amazonas deltájával együtt Brazíliában van a világ legnagyobb édesvízkészlete. Az éghajlati adottságok kedveznek a mezőgazdaságnak, Brazília 170 millió lakosából mégis 40 millióan éheznek, 30 millió ember mélyszegénységben él. A megművelhető földek mintegy 80 százaléka néhány nagybirtokos kezében van, 5,5 millió hektárt kaparintottak meg eddig külföldiek. A mezőgazdaság gépesítésével földművesek százezrei veszítették el a munkájukat, parasztok a földjeiket. A bankok a nagybirtokoknak és a külföldi befektetőknek hiteleznek. A Világbank, a Nemzetközi Valutaalap a nagybirtokokat, a nemzetközi tőke beáramlását támogatja, amikor olyan gazdasági programot erőltet az országra, amely nem orvoslója, hanem előidézője a gazdasági válságnak.
2009 novemberében Londonban alapítványa, az Africa Governance Initiative konferenciáján Tony Blair arra biztatta a befektetőket, vásároljanak földet Sierra Leonéban. Hogy ezen a „sok millió hektár megművelhető földön” sok millió Sierra Leone-i szeretne megélni, ez a volt miniszterelnököt a legkevésbé sem érdekelte.
Sierra Leone falvaiban kisgazdák rizst, maniókát, borsot, zöldségeket termelnek, a táplálékukat. A felesleget piacon adják el, ebből a jövedelemből tudják iskoláztatni a gyermekeiket. A Rokel folyó mentén élő gazdák még nem tudják, hogy a svájci Addax Bioenergy társaság itt az idén húszezer hektár földet vásárolt. Nádcukrot termel majd, amelyből etanolt állít elő az európai piacok számára, az Európai Befektetési Bank és az Afrikai Fejlesztési Bank támogatásával. Sierra Leone legnagyobb folyója, amely az embereknek az életet jelenti, a svájci tulajdonos nádcukorültetvényeit fogja öntözni, a várható szennyezésről, teherautók, nagy teljesítményű gépek zajáról, poráról senki nem beszél.
A washingtoni Institute for Food Policy Research becslése szerint 2006 óta 15-20 millió hektár földet adtak el a szegény országok, Afrikában az elmúlt két évben 20 millió hektár földet adtak bérbe 30-100 évre. Philippe Heilberg, a New York-i Jarch Capital elnök-igazgatója Dél-Szudánban szerezte meg egymillió hektár föld bérleti jogát. A szaúdi Ben Laden-csoport 4,3 milliárd dolláros szerződést írt alá ötszázezer hektár rizsföldért Indonéziával. Etiópiában a szaúd-arábiai Ali Al-Amoudi, aki állítólag a világ legnagyobb földbankjával rendelkezik, szaúdi befektetőket toboroz, miközben a szárazság sújtotta ország élelmiszersegélyért könyörög, s kormánya maga is eladásra kínál az eddig átengedett hatszázezer hektár mellett még hárommillió hektár földet. Az Egyesült Államok négyszázezer hektár földdel rendelkezik Szudánban, Dél-Korea ugyanitt 690 ezer hektár földet vásárolt. Kis híján múlt, hogy a dél-koreai Daewoo megszerezze Madagaszkárt: 99 évre akart bérbe venni 1,3 millió hektárt, a sziget művelhető földjeinek a felét, szinte ingyen, ködös ígéreteket téve, hogy majd munkahelyeket teremt és fejleszti az infrastruktúrát. A megtermelt kukoricát és pálmaolajat Koreába szállították volna. Az ügy kipattant, a népharag elsöpörte a szerződést aláírni kész elnököt. Utódja az üzletet semmissé nyilvánította.
Ausztriai adat: Magyarországon hétszázezer hektár föld került osztrák tulajdonba, de angolok, skótok, írek, izraeliek, németek, hollandok is szereztek földet, összesen tehát kb. egymillió hektár föld került eddig külföldi tulajdonba. A föld, néhány év alatt a pénzügyi piacok legkeresettebb árujává lett. A gazdag államok azért vásárolnak, mert nincs elég megművelhető földjük, és félnek a nyersanyag- és élelmiszerhiánytól; a befektetőcsoportok és a magánemberek üzletet szimatolnak, hiszen a föld előbb vagy utóbb elfogy. Argentínában a Benetton egymillió hektár földet vásárolt, hogy gyapjút termeljen, a North Face és az Esprit sportöltözékgyártó cég tulajdonosa ugyanitt és Chilében nyolcszázezer hektárt. A volt argentin elnök, Carlos Menem mondása nem talált süket fülekre: „Nekünk túl sok földünk van.” Ma már Argentína földjeinek 10 százaléka külföldieké, a híres színész, Richard Gere is itt vett földbirtokot.
2009 májusában a dél-afrikai mezőgazdasági tröszt, az AgriSA a Daewoonál jobban járt. A Kongói Demokratikus Köztársaság, miután Kongo-Brazzaville nemrégiben több iparmágnásnak ajánlott fel tízmillió hektárt az értékes, veszélyeztetett esőerdőkből, tízmillió hektár földet engedett át az AgriSA-nak (Dél-Afrika megművelhető földje hatmillió hektár). A négy legnagyobb vásárló, Kína, Dél-Korea, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emirátusok nyolcmillió hektár megvételére készülnek Afrikában, hogy nagyüzemi módon exportra élelmiszert termeljenek. A motorizált euroatlanti civilizáció nyersanyagéhsége kimeríthetetlen. A helyi parasztok eddig élelmiszerért művelték a földet. A vevők szerint nincsenek kihasználva az afrikai földek. Ám a parlagon maradt földek részben árterületek, vagy a termőtalaj regenerálódását szolgálják. A bozótos, erdős, „felhasználatlan” területek a helybeliek kincsesbányái: itt vadásznak, gyümölcsöt, olajos magvakat gyűjtögetnek, gyógynövényeket, tüzelőt. Az új birtokosok ipari célokra akarnak termelni, nagyüzemi módon. A helyiek fenntartották és megőrizték a növényi változatosságot, a biológiai sokszínűséget. Az élet változatait védték. A nagybirtokosok monokultúrája az élővilág egyensúlyát is fenyegeti.
Vásárlás vagy hosszú lejáratú bérlet – a gyarmatosítást mindig úgy állítják be, mint a fejlődés új formáját, amely az eladó országnak is előnyös. A befektetők azt állítják, a szegénység ellen küzdenek, hiszen munkahelyeket teremtenek. Hogy ebből mi az igazság? Az Addax, amely a Sierra Leone-i kormánynak egy euró bért fizet hektáronként, négyezer munkahelyet ígért, ezért adómentességet és az export után vámmentességet kapott. Eddig 50 embert alkalmaztak, köztük a helyi törzsfőnököt, aki a kitűnő szerződést aláírta. Bére havi nem egészen 70 euró – jó árfolyamon mintegy 19 ezer forint.

A szerző a Nagyvilág főszerkesztője