Eljő a jeges?

November hetedike annak idején a politikai eseménynaptár kitüntetett – piros betűs, tehát munkaszünetes – akciónapja volt. Egyrészt. Másfajta neveltetéssel megközelítve azért volt fontos, mert ekkor nyitott – minden évben, kifogást nem keresve, óraműpontossággal – a „műjég”! Már hetekkel előtte sorok kígyóztak a bejárat előtt, hogy a kényelmesebbje a sporteszköz cipelésének nyűgét lerázva szekrényt vagy rekeszt béreljen, ami a kor hiánygazdálkodásából fakadóan korlátozott számban állt rendelkezésre. Megszerzése ezáltal némi tekintélyt szerzett e sportág elkötelezettjeinek táborában. És meglehetősen népes volt ez a tábor. Na, most lehet, hogy mindennek lőttek.
Ha valaki apokaliptikus látomásaihoz keres eredeti helyszínt, látogasson ki a Városligetbe, a műjégpálya környékére. Viszont akiben az a hiú ábránd, mi több, nosztalgia motoszkál, hogy novemberben esetleg korcsolyát csatol – ahogy korábban az e városért némi felelősséget viselők ígérték –, az ne menjen arrafelé. Hunyja be a szemét, és próbáljon emlékezni, milyen volt róni a köröket a szikrázó napsütésben a Vajdahunyad vára tövében, hallgatni a hangosbemondó szeszélyes ízlésére valló lemezeket, mélyen magába szívni a friss levegőt, ismerkedést kezdeményezni tetszőleges irányban (számtalan motívum beleférne még az emlékeztetőbe), nos, az barátkozzon meg a zord gondolattal, hogy egy darabig, tán örökre, ilyen élményben nem lesz része. Kár tagadni, hogy az idő vasfoga alaposan megdolgozta az egyébként 1870-ben debütált műintézményt, amelynek nyitásrendjét még tél tábornok napiparancsa szabta meg. (Majd, ha fagy.) Polgári szolgálatra akkor váltott, amidőn 1926-ban, Európában másodiknak – Bécs után –, műjégként nyitotta a szezont. Tapasztalati tény, hogy aki mondjuk a hatvanas években is használta már a melegedő falócáit, a kilencvenes években is okkal aggódhatott, hogy ugyanaz a szálka akad meg a fenekében. Egyéb körülményekről most ne essék szó. Mindezzel együtt felajzva tolongtunk, hogy ha itt az idő – most a vasfogat kissé feledjük –, elsőként tehessük meg a nyitó kűrt.
Kétezer-nyolc novemberében érkezett a felkavaró hír, hogy kormányzati szándék mutatkozik a felújításra. Mit felújításra! Felvirágoztatásra, funkcióbővítésre, valóságos újjáépítésre! – és ezzel feldübörgött a Városliget kapuja elnevezésű, 4,7 milliárdot felemésztő gigaprojekt. Majd a turbinák kisvártatva leálltak. Zárt ajtókra felragasztott plakátot lifegtetett sokáig a szél, rajta a szép ígéretek, aztán valaki letépte, ne is lássuk. Ahogy teltek a hónapok, sejteni lehetett, hogy ez a nagy igyekezet is belerohad a nagy semmibe, valakik megint síboltak, valakik megint hazudtak, valakik megint nem fizetnek, valakik mindnyájunkat hülyére vesznek. Aztán mégiscsak megjelentek a munkagépek, széttúrtak mindent, ahogy kell, de megint leálltak (ahogy megszoktuk), majd az összevissza híreket követően elindultak, mert a napokban megszületett a megegyezés: 2011. április 30-ára készen lesz minden.
Tartok tőle, menet közben sem ússzuk meg a szakmai összezördüléseket. Vannak, akik úgy vélik, túl magas az összeg, modernebb technológiával jóval olcsóbban is megoldható a dolog, és egyáltalán: minek a Városligetbe műjégpálya? Hiszen eddig is működtek helyettesítő alkalmatosságok (persze plázák tetején meg műanyag sátrakban, amelyek néhány tanulókörre alkalmasak, ha befér az ember), jobb volna az egészet áttenni a Népligetbe, mert így megmenthető a Városliget építészeti, ökológiai harmóniája stb. A laikus abba nehezen tud beleszólni, hogy milyen vastag betonozás indokolt, hogy lényegesen olcsóbb és tökéletes lenne egy feltekerhető csőszőnyeg, mi a kritériuma a hűtőalagútnak… Egyben viszont biztos: a Városligetet nem a műjégpályától kell félteni. Sokkal inkább a hiányától. Nincs Európában, talán a világon sem ennél szebb környezetben, ilyen nagy felületen ilyen sok embernek téli kikapcsolódást nyújtó intézmény. Mindenre lehet persze megfelelő vagy annak tűnő ellenérvet felhozni, mindig lehet hivatkozni az előkészítetlenségre, az információk hiányára, no meg – ezt a vitatkozók nemigen szokták hangsúlyozni – érdekekre is. Vagy egyszerűen arra, hogy vannak, akik nem szeretnek, nem tudnak korcsolyázni. Ezért viszont kár volna az egészet jégre vinni!