Ellenzék a bíróságon

Az április végén lezajlott országgyűlési választások eredményeképpen kialakult magyar politikai viszonyok jellemzője, hogy a kormánypárt, a Fidesz–KDNP a mandátumok több mint kétharmadának a megszerzésével hegemón helyzetbe jutott. Ehhez hasonló arány európai parlamenti demokráciákban elvétve fordult csak elő. Az ellenzék is olyan helyzetben van, melyre a rendszerváltás óta még nem volt példa. Három párt, az MSZP, a Jobbik Magyarországért és a Lehet Más a Politika képviselői ülnek az ellenzéki padsorokban. Közülük kettő, a Jobbik és az LMP új párt, most jutottak be először az Országgyűlésbe, megcáfolva azt a hosszú időre általánossá vált vélekedést, hogy a magyar pártstruktúra merev, új erő nem képes bejutni a parlamentbe. Kevés esély van rá, hogy az ellenzéki pártok bármiben is össze tudjanak fogni Orbán Viktor és kormánya ellen. És még ha sikerülne is ez a mutatványuk, nem tudják „blokkolni” a többséget. Így a politikai hatalom birtokosai páratlan lehetőséghez jutottak terveik megvalósításához, amit a gazdaság állapotán kívül csak a demokratikus intézmények, a média nyilvánossága és a Magyarország által aláírt egyezmények korlátoznak.
Sajátos vonása a napjainkra kialakult politikai erőviszonyoknak, hogy a két legnagyobb ellenzéki pártnak, az MSZP-nek és a Jobbiknak egyaránt meggyűlhet a baja az igazságszolgáltatással. Emblematikus figuráiknak akár már az ősz folyamán szembe kell nézniük a felelősségre vonással. Amennyiben ezek a politikusok valóban a vádlottak padjára kerülnek, azaz az ügyészségnek sikerül vádat emelnie ellenük, az akkor is komoly hatással lehet a népszerűségükre, ha végül bizonyítékok hiányában felmentik őket, illetve enyhe ítélet születik. A szocialista politikusoknak, akik 2002-től kezdve két egymást követő cikluson keresztül gyakorolták a hatalmat, mint ismeretes, elsősorban a 2006-os őszi eseményekért viselt büntetőjogi felelősséggel kell szembenézniük. Legalább ilyen súlyos a sukorói kaszinóügy is, melyben két volt kormányfőt, Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont, valamint az előbbi pénzügyminiszterét, Veres Jánost el lehet marasztalni, amennyiben bizonyítani lehet a vádakat, melyekben nyomozás folyik ellenük.
Más jellegű, de nem kevésbé súlyos gyanú vetődik a Jobbikra. Vezető politikusai ugyanis következetesen kiállnak Budaházy György mellett, és elítélik az ellene és több társa ellen készülő pert. Demonstratív szolidaritásuk súlyos kockázatot rejt magában. A Legfőbb Ügyészség ugyanis még 2010 februárjában hírül adta, hogy az egy éve előzetes letartóztatásban lévő, diósdi illetőségű népvezér a Magyarok Nyilai nevű terrorszervezet katonai vezetője volt. Ha ez a vád igaz, a közvélemény összefüggésbe hozhatja a Jobbikot a terrorizmussal, és ez hívei jó részét eltántoríthatja. A terroristák nyilvános támogatása, illetve az erre való felhívás szintén bűncselekménynek minősül, s azt a pártot, melynek a vezetői ezt teszik, a Legfelsőbb Bíróság az alkotmány védelmében fel is oszlathatja. Még az is előfordulhat, hogy a párt, melynek képviselői soha nem határolódtak el a bírói ítélettel feloszlatott Magyar Gárdától, hozzá hasonló sorsra jut, és ezt azért taktikai okokból, ha egy mód van rá, célszerű lenne elkerülni.
Budaházynál maradva feltűnő, hogy a Jobbik bizonyos idejű habozás után most milyen határozottan kiáll a 2002-es Erzsébet hídi blokád szervezője mellett, aki a későbbiekben többször is betyárruhában szónokolt kormányellenes tüntetéseken, „a hatalom idióta kutyáinak szeme láttára”. Azon is érdemes eltűnődni, hogy milyen „cselesen” viselkedett a népvezér 2006. szeptember 18-án, a tévéostrom alkalmából. Az őszödi beszéd nyilvánosságra hozatala utáni nap fennhangon buzdította a Parlament előtt összegyűlt tömeget, hogy vonuljon át a Szabadság térre, ahol kezdeményezte a szovjet emlékmű megrongálását, de az ostromban nem vett részt, mert más, sürgős dolga akadt. 2007. október 22-én a Szabadság téri tüntetésen nyilvánosan közölte, hogy „köp a köztársaság törvényeire”. Ezután pedig „bujkált”, egészen addig, amíg a rendőrök 2007. március 15-én lefogták. Miután néhány hét múlva szabadult, „radikalizálódott”, ugyanakkor médiaszemélyiséggé is vált. Májustól a Szent Korona Rádióban vezetett műsort, s még több mint két évig szabadon lázított a Gyurcsány-kormány ellen. Csak amikor Gyurcsány Ferenc távozott a hatalomból, szánta rá magát a rendőrség a határozott fellépésre. Egy tüntetés egyeztetésére hivatkozva 2009. június 17-én behívták a Teve utcai rendőrpalotába, s ott kommandósok lecsaptak rá, azóta előzetes letartóztatásban van. Budaházyt jelenleg terrorszervezet létrehozásával és irányításával, továbbá kétrendbeli – szocialista politikusok elleni – emberölés előkészületével, valamint robbantásos merényletek előkészületével és elkövetésével vádolják, s ha beigazolódik a bűnössége, akár életfogytig tartó börtönbüntetéssel is sújthatják. Budaházyról egy, a Jobbikhoz közel álló társaság dokumentumfilmet is készített, melyet Morvai Krisztina EP-képviselő mutatott be Gaudi-Nagy Tamással együtt a Nemzeti kávézóban. Itt Morvai közölte: a több mint egy éve raboskodó Budaházy elleni eljárást koncepciós per előkészületének tartja, s kirohant a Fidesz-kormány alatt tovább élő „politikai terror” ellen. De lehet, hogy a Jobbikban sem helyesli mindenki a feltétlen kiállást Budaházy mellett. Mert mi lesz akkor, ha tényleg bebizonyosodik a bíróság előtt, hogy a „Rettenthetetlen” politikai terroristákat irányított, s köze volt a „Magyarok Nyilaihoz”?
A „forradalmi diktatúrák” gyakran ültették ellenzéküket a vádlottak padjára a jakobinusoktól kezdve. Robespierre forradalmi törvényszéke főügyészének, Fouquier-Tinville-nek tanácsa volt: Amalgamez! Azaz keverjétek össze a politikai ellenfeleket a köztörvényes bűnözőkkel, hogy az előbbieket is el lehessen ítélni. Pártállami diktatúrákban a bíróságok szívesen alkalmazták ezt a taktikát koncepciós perekben nálunk is. Demokráciákban más természetű az összefonódás. Ezekben a rendszerekben a bűnözők gyakran maguk is politizálnak, és a politikusoktól sem idegen bűnök elkövetése. Viszont a jogállami normák betartása kizárja, hogy valakit csak azért, mert közéleti szerepet vállalt, köztörvényes bűncselekményekkel vádoljanak, illetve elítéljenek, holott ártatlan. A mai Magyarországon ilyesmi nem fordulhat elő. Mégis az ilyen ügyek médiavisszhangja (lásd például a Zuschlag-, a Hagyó- vagy a Hunvald-pert) összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint a közönséges bűnpereké. Közvéleményünk most legalább akkora érdeklődéssel várja a terrorizmussal gyanúsított szélsőjobboldali figurák elleni ügyészségi vádiratokat, mint azokat, melyek az MSZP volt és jelenlegi politikusainak bűnösségét támasztják alá.

A szerző újságíró