Esőben is dübörgött a Sziget

Sem a pénteki jégesővel fűszerezett nyári égszakadás, sem a csődöt mondó szombati hangosítás sem ronthatta el a Szigetet szinte teljesen megtöltő fesztiválozók hangulatát. Pénteken Mika, szombaton az Iron Maiden vonzott sok látogatót a Hajógyári-szigetre.

Pénteken Mikáé volt a nagyszínpad legizgalmasabb koncertje. A kereskedelmi rádiók révén a szövegeit kívülről fújó közönségnek élőben is megmutathatta, méltó hírnevére. Az űrutazással kecsegtető, de végül kiábrándító színvonalat megütő 30 seconds to Mars koncertje után után viszont nem hoszszú taps, hanem rajtaütésszerű felhőszakadás vette kezdetét, fedezékkeresés és menekülés a csordultig telt sátrak közt.
Szombaton viszont már alig látszottak az eső nyomai. Gőzerővel dolgoztak a szivattyúk és a markológépek a sártenger közepén, és munkájuk eredményeképp délre már kivitelezhetetlenné vált a fesztiválozók Woodstock óta kedvenc elfoglaltságát jelentő dagonyázás. Munkájukban nagy segítségre volt a napközben eluralkodó iszonyatos kánikula. A melegtől kókadozó tömeget még a fogyasztáskor áramütéssel fenyegető fesztiválsör sem volt képes felrázni, segítettek hát a brit Cribs koncertjén a közönség bágyadtságán a tömegbe spriccelt jéghideg vízzel, ami aztán már megtette a hatását, és beindította a nagyszínpad előtti pogót. A tombolás kis szünet után a Tankcsapda koncertjén folytatódhatott.
Ám a legjobban várt pillanat hiába jött el: a két évvel ezelőtt már ugyanitt koncertezett Maiden színre lépése nem kevés bosszúságot hozott. A mélynyomók ugyanis nem bírták ki a banda kőkemény zenéjét, így aztán a közönség egy alacsony árkategóriájú fülhallgató minőségében „élvezhette” végig a koncertet. Bár szemmel láthatólag ez az Iron Maiden kabalafiguráját, az élőhalott Eddie-t pólójukon és egész testet betöltő tetoválásokon magukon viselő kemény magba tartozó rajongóknak nem szegte kedvét. Ők a jól ismert számok hiányzó hangszeres témáit, a lényeget jelentő zúzást emlékezetből pótolták ki, hogy élvezhetővé tegyék a koncertet. Így csak a közönségnek köszönhette a koncert a kényszeres abbahagyás elkerülését, meg talán annak, hogy rajtuk nem látszott, mennyire hibásan szól a metál. A danse macabre-ra szólító Bruce Dickinson zenekara ebből kifolyólag talán nem is konstatálta a technikai malőrt, és a szokásos erőbedobással játszott.
Hátravolt a főleg német ajkú közönséget vonzó Nina Hagen produkciója. Az ötvenöt éves díva már nem olyan földönkívülinek ható jelmezekben áll színpadra, mint a hetvenes évek derekán, és már nem azon a széles, a cincogástól az ordításig terjedő hangskálán szólal meg, mint akkoriban, de még mindig nehéz rajta kiigazodni. A bizarr külsőségekkel és a megszólaltatás stílusával teljesen ellentétesnek hat, hogy szinte csakis vallásos témájú feldolgozásokat játszott , és mindez blaszfémiának tűnhet – pedig az énekesnő tavaly tért meg a református egyház hívei közé.