Fodrásztükörben

Láttak már iratmegsemmisítő gépet munka közben? Az ember az enyészettel szembesül. Fölül becsúsztatunk egy iratot, lehet akár ismeretlen Kosztolányi-vers kézirata, a gépnek mindegy, s alul kijön a holt matéria, milliméteres csíkokba pöndörödve. Látjátok, feleim! Az iratmegsemmisítő gépek egyre ügyesebbek, gyorsabbak, nagyobb teljesítményűek. Vannak köztük olyanok is, amelyek már küllemükben is emlékeztetnek egy szemétkosárra, csak fölül jóval keskenyebb a rés. Az ember csak berakja a fontosságát veszített, terhelő, leleplező, kártékony, rosszindulatú iratot, akár még elküldetlen szerelmes leveleit is benyeletheti, s alul megjelenik a szemét. A holt-tengeri tekercseket könnyebb lehetett rekonstruálni, mint egy iratmegsemmisítő géppel az enyészetnek átpostázott, kínossá vált számlát, szerződést, elszámolást, jutalmazást, megbízásról szóló dokumentumot.
Az iratmegsemmisítők mindenevők. Fényképekkel is etethetjük őket, nem válogatnak. Az Országház alagsorában nemrég kincset érő fotókat találtak. Nemcsak újságunk szerdai számának belpolitikai rovata számára voltak értékesek, hanem történelmi távlatból is azok lesznek. Szerkesztőségünkben már úgyis fogytán volt a „Derűs percek” feliratú tea, délután meg már idő sincs ilyesmire, de Gyurcsány fotói, amint haját vágják, pótolta a hiányzó mosolyt, röpködtek a poénok. Aki csak látta, jobb napja lett tőle. Az egyik képen a fodrásznő Gyurcsány halántéka körül babrált finom ujjakkal. Látszott rajta, hogy nagyon óvatos: Koestler regényében Rubasov elvtársat ennél sokkal durvábban nyírták, s mégis milyen boldog volt, hogy végre civilként kezelik őt a börtönben: hiszen borotvakéssel lehúzzák a borostáit!
Ezt a jellegzetes civil elégedettséget véltem fölfedezni Gyurcsány arcán is, pedig ő csak a munkája rabságából szabadult el egy fél órára, nem a sztálini börtöncellából. Fejét hátrahajtja, alighanem a hajmosóba, bár az nemigen látszik. Nem csukja be a szemét, mint más földi halandó a fodrásznál, aki fél a szemébe cseppenő sampontól. A bukott miniszterelnök eltökélten a plafonra nézett. Ki tudja, talán oda volt fölfestve Orbán Viktor arcképe, és Gyurcsány azért nézte olyan keményen a mennyezetet. Közben Orbán népszerűségvesztéséről s az MSZP győzelméről fantáziálhatott. A másik két fotón láthatjuk, hogy egy nagyon komoly, szerintem kifejezetten miniszterelnököknek készült köpenyt terítettek a vállára, melynek még gallérja is volt. Hajvágásnál galléros köpenyre nincs szükség, de egy kormányfőre mégsem tehetnek fölül kilyukasztott műanyag zsákot. Az is lehet, hogy a palást jellegű köpeny egyenesen a fotózás céljaira készült. Gyurcsány a középső fotón nem a lencsébe nézett, hanem hamiskás félmosollyal kissé oldalra, afféle „látjátok, milyen helyes fickó vagyok én?” arccal. Nem lehet tudni, melyik stylist javasolta neki, hogy nem túl magas homlokát előrehulló frufruval álcázhatja, de végül is nem volt rossz ötlet. Ha már intellektuelbenyomást kelteni nem tudunk, erősítsük meg a „pajkos fickó betévedt a parlamentbe” -féle figurát. A siker forrása nem számít, csak az eredménye. Az évődő mosoly persze onnan is származhatott, hogy a finom érintésű női ujjak Gyurcsány egyik fülét rálapították a fejére. Nem rosszindulatból, hanem mert az ollóval másképpen nem lehetett volna szépen körbevágni a füle mögötti részt. Márpedig az sosem mindegy, hogy egy MSZP-s miniszterelnöknek mi rejlik a füle mögött. Elvadult pamacs ott nem bujdokolhat. Sem lengedező hajszálak. A füle mögötti rész takarításakor Gyurcsány elégedetten mosolygott. Talán ott volt az erogén zónája.
Úgy értem, politikailag.