Győzelem?

Ezt a menetet bizony megnyertük. No nem csak ön vagy én, vagy a Fidesz, vagy a második Orbán-kormány – a győzelemből részesül az egész ország. Kivétel nélkül mindenki. Még azok is, akik szerint végzetes hibát követett el a kabinet, amikor a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségével megszakította a tárgyalásokat. Számukra is kedvező, az ellendrukkereknek és az aggodalmaskodóknak is jó, ha nem a saját pénztárcájukból kell kifizetniük a Bajnaiék által lyukasan átadott idei költségvetés rendbetételének árát. Az események viszszamenőlegesen igazolták: ha igazán akarjuk, Washingtonnal szemben is képesek vagyunk érvényesíteni nemzeti érdekeinket, még ha Moszkvával és Brüsszellel szemben korábban ezt nem igazán gyakoroltuk, és ezt a fajta politikát nem is szoktuk meg.
Magyarországnak most tényleg nincs szüksége ránk – ismerte el a francia Le Monde szombati számában az IMF hazánkkal tárgyaló küldöttségének vezetője azt, hogy az Orbán-kabinet rendelkezett és ma is rendelkezik olyan mozgástérrel, amelynek birtokában megalapozottan mondhatott nemet azokra a feltételekre, amelyekhez a valutaalap egy új hitel folyósítását kötötte. E feltételek közül pedig az volt a leghangsúlyosabb, hogy hagyjuk békén a bankokat. A pénzintézeti lobbi faltörő kosként tolta maga előtt az IMF-et, ám a számítás nem vált be. Nem sikerült elérniük azt, hogy helyettük ismét a magyar polgárok fizessék be a költségvetésbe a hiányzó kétszázmilliárd forintot.
Persze hiába az IMF és a bankok feltartott keze, a valutaalap szentsége előtt hódoló hazai vészmadárkórus változatlanul fújja a magáét. Már tragikomikus, ahogy a Frankfurter Allgemeine Zeitung hasábjain – a Le Monde-ban megjelenő nyilatkozattal egy napon – Bauer Tamás ismét a valutaalap haragjától félti a „nacionalista gazdaságpolitikát” gyakorló Magyarországot. Európa-szerte érik a fordulat, amiben mi most elöljárók vagyunk. A valóság messze elhaladt a saját dogmáikban vergődő és egy kaptafára jajongó liberális közgazdászok mellett, akiknek a segítségére már az IMF és a pénzvilág sem tart feltétlenül igényt.
A magyarországi főtárgyaló kijelentése legalábbis azt sejteti, hogy a történtek után a valutaalapnál is megváltozhat a hangnem. Legalábbis a Le Monde-ban olvasható nyilatkozatban már-már féltésnek tűnnek a fenyegetések, és nem az IMF nélkülözhetetlen voltának hangsúlyozása a fő üzenet. Mindez azt is jelezheti, hogy a július végi kudarc után legközelebb máshonnan indulnak és másfelé vezetnek majd a magyar kormánnyal folytatott megbeszélések. Persze ehhez az is kell, hogy a nemzetközi pénzpiacokon jelenleg meglévő nyugalom még egy jó ideig a kezünkre játsszon. A helyzet törékeny, és nekünk még egy újabb pánikhullám kialakulása előtt erősíteni kell a helyzetünket.
A védelmet most az uniós tagtársak jelenthetik, főleg azok, akik a pénzügyi helyzet terén hasonló cipőben járnak, mint mi. A közös Európa adósságcsökkentési menetrendjét kijelölni hivatott októberi csúcstalálkozókon előnyt kell kovácsolnunk a nyári lépéseinkből, amiket több mértékadó orgánum máris példamutatónak minősített. Komoly, kiaknázandó lehetőséget jelent, hogy hazánk újévtől egy fél évre átveszi – a történelemben először – az unió soros elnökségét. Ráadásul utánunk a lengyelek következnek, akikkel több kulcskérdésben – így például a bankadó létjogosultságának elismertetésében vagy a magán-nyugdíjpénztári befizetések büdzsébe könyvelésében – már most körvonalazódik a közös fellépés. Nem szabad elszalasztanunk egyetlen ilyen lehetőséget sem. Okos és bátor lépésekkel elérhető, hogy ne csak az első menetben legyen a miénk a győzelem.