(hol a nyugalom )

Én nem tudom, nyugodtabb-e az ország, mint ezelőtt fél évvel volt. Valószínűnek látszik, hogy igen. Ennek elsődleges oka az lehet, hogy mindazokban, akik változást akartak, enyhült a reménytelenség és méltánytalanság érzése, mivel a Gyurcsány-kormány haszonélvezőinek egy része elveszítette kiváltságait, a legkülönbözőbb hivatalok éléről tűntek el a szocialista–szabad demokrata fullajtárok, s zárult le vagy lezárulni készül számos csatorna, amelyen át a közpénz magánzsebekbe ömlött. Az emberek, akik követik az eseményeket, minden bizonnyal megértették, hogy a Fidesz komolyan gondolta mindazt, amit az elszámoltatásról és a tisztességes kormányzásról mondott.
Jómagam most, a Balaton-átúszás időszakában néha azon tűnődöm, hogy túl az evidenciákon, a szocialisták jól kiérdemelt szánalmas bukásán, a szabad demokraták piacképtelenné válásán, mi van azokkal a politikusokkal, akik úgy vélték, van választásuk, de rossz lóra tettek. Mit érezhet például Dávid Ibolya vagy Herényi Károly, ha gyanúsítottként kell felkeresni az ügyészséget, s immár igen kevés az esélyük arra, hogy ott, vagy emitt a „normális” konzervativizmust képviseljék. Sokszor eszembe jut Boross Péter, aki néhány lépést megtett ugyan velük együtt a semmibe vezető úton, de erkölcsi és politikai érzéke egy ponton megállásra, majd visszafordulásra bírta. Jól emlékszem még arra az estére, amikor az MDF-es, balra húzó elit számos meghívott jelenlétében ünnepelte Dávid Ibolya elnökké választását, győzelmét Lezsák Sándor szerint. Akkor még nagyon kevesen sejthették, hogy mi következik. Én nem tartoztam közéjük, bár már az is ámulatba ejtett korábban, hogy ez az elegánsan jelentéktelen hölgy miként került a népszerűségi listák élére, szinte megismételve Árpi bácsi tündöklését. Volt egy olyan érzésem, hogy egy erős, nagy tekintélyű személyiség egyengette az útját, s ez a tekintély kerekedett a múlhatatlan érdemű Lezsák fölé.
Emlékezetem szerint az elnökbeiktatási fogadáson füstölt lazacot is felszolgáltak, s arra várva mondtam Boross Péternek, a bibliai egytál lencsére gondolva, hogy a kéz Ézsaué ugyan, de a hang Jákobé. Azt nem tettem hozzá, hogy Izsák pedig nemcsak vak, de süket is, Boross anélkül is tudta, mire gondolok. Ez a gondolat kézenfekvő volt: a politikai intrikában járatlannak látszó elnök asszonyt az exminiszterelnök irányítja az Antall-i örökség nevében. Lehet, hogy kezdetben ez tényleg így volt, de bizonyos idő múltán Dávid Ibolya önjáróvá vált és szárnyaló önbizalommal sikerült lenulláznia az MDF-et. Mert önbizalma bizony volt (lehet, hogy most is van) a hölgynek, ha nem is Gyurcsány-méretű. Ehhez járult a női hiúság, ami vélt vagy valódi sérelmek hatására gyűlölködésbe csapott át.
A végkifejletnek a magam részéről örülök, a történet maga viszont gyászos. Folyamatában számomra csak egyet bizonyít: a politika mélyáramlatai és rejtett összefüggései áttekinthetetlenek. Valószínűleg – bár ő százszor többet tudott nálam a titkos áramlatokról – az elnök asszony nem számolt az „ármány” esetleges körülményeivel. Mindig békét és együttműködést prédikált, de ténykedése nem szolgálta a nyugalmat.
Hogy az úgynevezett MDF-es érzelmű emberek miként és hol találják meg a mindannyiunk által áhított rendet és nyugalmat, én nem tudom…