Kinek a társasága?

Maga rég nem lesz a világon, mikor én még mindig imádom – melegítette fel a valamikori slágert, egyben előrevetítette a jövőt ismert táncdalénekesünk az egyik idősek otthonában tartott hakniján. A refrén éneklése közben állítólag még mutogatott is a félkörben ülő öregekre. Szegény nyugdíjasok ilyenkor, választások közeledtével mindig középpontba kerülnek, csinálják nekik a fesztivált azért a nyomorult x-ért cserébe. Schmuck Andornak is ismét eszébe jutottak, az ő jelszava: Mindnyájunknak el kell menni! Kérdés persze, hogy hova. A volt szocialista politikus alighanem az önkormányzati választásra gondolt, de a „hova” kérdés nagyon is indokolt a valamikori SZDSZ-es Horn Gábor korábbi (Gyurcsány Ferencnek címzett) iránymutatását követően, illetve annak ismeretében, hogy Schmuck óvszercsomagoláson reklámozza magát. Normális világban nem is érdemelne sok szót az úriember és (Tisztelet) Társasága, de maradjunk a realitásoknál. Nem kell hozzá dús fantázia, hogy elképzeljük, miért szereti négyévente annyira a szépkorúakat az MSZP-ből „kiugrott”, a Kapolyi László-féle „szociáldemokrata” párttal kokettáló főpolgármester-jelölt (merthogy már az is). Sok időt eltölthetnénk annak elemzésével is, hogy milyen szerepet kapott a szocialista párton belüli belharcban a megpuccsolt Medgyessy Pétertől annak idején mint államférfitól búcsúzó Schmuck Andor, de most ne tegyük.
Eredetileg ugyanis a viccpártokról kívántam írni, s bár első ránézésre az eddig felsorolt tömörülések mindegyike beilleszthetőnek tűnik ebbe a kategóriába, valójában még sincs ez így. Mert a parodisztikus álpártok lényege éppen a hazudozás nyílt vállalása, amivel szándékaik szerint tükröt tartanak a magát elitnek nevező klasszikus politikai szereplők elé. Szélsőséges példa, hogy Izlandon egy ilyen tömörülés, a Legjobb Párt jelöltje elnyerte a főpolgármesteri címet, de egyben pofon is annak a vezető társaságnak, amelyik „hazudva reggel, éjjel meg este” (hogy Balatonőszödről se feledkezzünk meg), a bankok érdekeit védve lényegében csődbe vitte a jómódú szigetországot. Más kérdés, hogy a tömegdemonstrációkat követően az ottani kormány legalább lemondott. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) is nyíltan hirdeti, hogy bármit ígér, úgysem tartja be. Egyik legfontosabb programpontja az ingyensör biztosítása a lakosságnak. Bár amint jelesei az utóbbi időben nyilatkozták, nem akarják diszkriminálni azokat, akik nem szeretik a sört, ezért valójában minden alkoholhoz pénz nélkül hozzájuthatunk, feltéve, ha ők nyernek Budapesten és Szegeden, abban a két városban, ahol polgármesterjelöltet akarnak állítani.
Ennek se füle, se farka, gondolhatnánk, pedig a jelenség igenis figyelemre méltó. Az önkormányzati választások előtt különösen, néhány település képviselő-testületi ülései ugyanis most is olyanok, akár a kabaré. (Az ingyensör motívuma persze minden kampányban megjelenik.) Sajnálatos jelenség, hogy a szűk anyagi keretekre és a rengeteg energiát felemésztő személyes csatározásokra ráunva a helyi értelmiség jelentős része kivonult a közéletből, így helyüket másod-, harmad- vagy ki tudja, hányadvonalbeli figurák vették, veszik át. Tisztelet a kivételnek. Jellemző példa, hogy egyik – nem is kicsiny – településünkön az első ciklusokban még orvos vezette az egészségügyi bizottságot, de elege lett, s helyére egy hentes került. Végül is ő szintén tudja, hogy néz ki egy élőlény belülről, magyarázta a váltás hátterét a polgármester.
Persze a viccpártokra akkor lehetne igazán szükség, ha az utóbbi években elképesztő mélységekbe zuhant hazai közélet érintettjei felismernék magukat a tükörben. Maguktól nem fogják, nekünk, választóknak kell odafigyelnünk minden olyan kezdeményezésre, amely az „elit” megtisztulását célozza. Tavaszszal ez a munka csak elkezdődött. Októberben pedig remélhetőleg folytatódik. Bizony, mindnyájunknak el kell menni!