Kis pénz, kis unió?

Ezerkilencszázhetvenhétben, amikor az európai közösség ügyeit még reálisan és felelősségteljesen kezelték, készült egy, a szerzője után MacDougall-jelentésnek elkeresztelt tanulmány, amely azt igyekezett felmérni, hogy az integráció különböző fokozatai mekkora központi költségvetést igényelnek. A tanulmány szerint egy monetáris unió létrehozása a GDP 2,0-2,5 százalékának központosítását igényelné egy korai fázisban, később ez 5-7 százalékra emelkedne és egy, az Egyesült Államokhoz hasonló szövetségi állam esetén a GDP 25 százalékának központosítására lenne szükség. Ezzel szemben a tagállamok a befizetések maximumát a GDP 1,27 százalékában rögzítették, de a valóságban a befizetések alig haladják meg az egy százalékot.
Mivel az unió forrásai ma nagyrészt a tagállamok költségvetéseit terhelő befizetésekből állnak, Janusz Lewandowski, a közös költségvetésért felelős biztos felvetette, hogy növeljék az unió saját, közvetlen bevételeinek arányát, amely jelenleg az összes költségvetés egynegyedét teszi ki, és amelynek fele a hozzáadottérték-adóból származó bevételek 0,3 százalékából, másik fele pedig az unión kívüli országokból érkező termékekre kivetett importvámokból származik.
Lewandowski szerint a repülésre és a pénzügyi szektorra lehetne adót kivetni. Bár a biztos maga is tudja, hogy az „adó” szócska nem éppen népszerű az unióban. „A saját források és egyáltalán az európai adóról beszélni manapság rendkívül népszerűtlen”, mondotta a PAP lengyel hírügynökségnek, de úgy gondolja, hogy „a közvélemény oldaláról lehetséges a pénzügyi szektor megadóztatása, ez még talán népszerű is lenne”. Ily módon mintegy 30-40 milliárd eurót kívánna beszedni és ezzel lehetne megtartani a közös büdzsé jelenlegi, 140 milliárdos szintjét a 2014–2020-as periódusra is.
A terv mellé állt Ausztria, Belgium, Lengyelország és Spanyolország, ugyanakkor az angolok, a franciák és a németek hevesen ellenzik. A belga pénzügyminiszter, Melchior Wathelet szerint az Európai Unió igazságosabb lenne, ha lennének saját forrásai. Pierre Lellouche, az európai ügyekért felelős francia miniszter szerint azonban az európai szintű adó teljesen időszerűtlen. „Bármely pótlólagos adókivetés manapság nem szívesen látott. Jelenleg sokkal inkább a megtakarításokkal kell foglalkozni mind nemzeti szinten, mind az unió intézményeiben” – mondta a francia politikus. Még azt is hozzátette, hogy „Az európai adó ötlete, az adókivetés joga alapvető politikai kérdéseket vet fel és a nemzeti szuverenitás jelentős részének elvesztését jelentené”. Lényegében ugyanezt az álláspontot képviselik az angolok is. „Az Egyesült Királyság úgy gondolja, hogy az adóztatás a tagállamok hatáskörébe tartozik, és minden uniós adóra vonatkozó tervet megvétóz” – mondta James Sassoon, a brit kereskedelmi miniszter. Lewandowski hiába hivatkozott az uniót alapító atyák szándékára, akik az eredeti római szerződésben egy olyan uniót akartak, amelyet elsődlegesen az olyan saját források finanszíroznak, mint például az uniós adó – ötletére a legerőteljesebb államokban nincs fogadókészség.
Ez persze érthető. Az unió centrumországai, épp azok, akik az uniós adót a leghevesebben ellenzik, évi közel százmilliárd eurónyi jövedelmet vonnak ki az unió gyengébb, periferiális országaiból (mindenekelőtt a dél-európai országokból és az új tagállamokból), mint ezt az unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a fizetési mérlegre (konkrétan a jövedelemfizetések egyenlegére) vonatkozó adatai bizonyítják. Számukra az integrációnak ez a foka teljesen kielégítő. Hogy a periféria országai ilyen körülmények között sohasem tudnak felzárkózni, nem érdekli őket. Kis pénz, kis unió – ez a többség perspektívája.