Megújuló rendőrséget szeretnénk

Sajtó-levelezőtársam gondolatai (MN, július 2.) tovább folytathatók a közvéleményt élénken foglalkoztató témáról, a 2006 őszi súlyos rendőri túlkapásokról. A Hír TV bátor és szemfüles riporterei hatalmas hanganyagot gyűjtöttek a szeptemberi és októberi tragikus napokban, amelyek ma már – a kormányváltást követően – bizonyítékként szolgálhatnak a megkésett igazságügyi eljárásokban. A többszörösen megbukott egykori kormányfőn, a kormánytagokon s a ma már ugyancsak leváltott rendőrségi vezetőkön túlmenően súlyos felelősség terheli a beosztott rohamrendőröket a példátlanul szadista, hihetetlenül brutális tobzódásukért, amelyhez hasonlót az utcákon még a kemény diktatúra évtizedeiben sem tapasztaltunk. Mellettük még a „lánchídi csata” is eltörpül. Ezek az emberi mivoltukból kivetkezett, szabályos egyenruhát nem is viselő, azonosító szám nélküli, símaszkos rohamosztagok válogatás nélkül csaptak le békés járókelőkre, nem engedélyezett fegyvereket is bevetve, és sorra verve őket. Lovas osztagaik meg vidáman rohamoztak – mintha csak a Nemzeti vágtán lépnének fel, vagy valamiféle hagyományőrző bemutatón, de azzal a különbséggel, hogy védtelen magyarok kardlapozására igyekeztek. Nem hasonlítottak a magyarság katonai múltjának dicső huszárságához. De azoknak is magyarázatot kell adniuk, akik a közszolgálati Magyar Rádió udvarán – vadnyugati vagy szovjet mintára – súlyosan megalázták az oda beterelt védteleneket a „demokrácia” nevében. S még a rádió és televízió akkori vezetőinek is, hogy és mint viselkedtek akkor és ott, meghunyászkodva vagy egyszerűen csak megfutamodva.
Már az eddig lefolytatott néhány bírósági eljárás is megmutatta: a feltételezett elkövetők „nem emlékeznek”, „ott sem voltak”, „nem álltak az első sorokban”, vagy egymásra vallanak. Pedig a törvénytelenségeket valakik mégiscsak közülük követték el (nem a civilek verték össze saját magukat vagy egymást). Az is jogosan elvárható lett volna, hogy az embertelenül kegyetlen parancsot a törvény alapján ott helyben megtagadják.
A felelősségre vonások a beosztottak ellen többségükben már ezután sem vezetnek majd eredményre – legfeljebb a törvénytelen parancsokat kiadó rendőrségi közép- és felső vezetők körében –, mert ők, a „hős vitézek”, továbbra is tagadnak, hazudoznak, egymásnak falaznak. Az igazságos eljárásra vágyó közembereknek talán azzal kell majd beérniük: az igazságügyi fórumok kimondhatnák a rendvédelmisek általános (kollektív) felelősségét, amit viszont már az emberi jogok védői, a demokráciát féltő civil szervezetek fognak megtámadni azzal az egyszerű, szokott érveléssel, hogy nincs kollektív bűnösség, s ezért nem lehetséges kollektív felelősségre vonás sem. (Csak 1945–46-ban volt…)
Bízhatunk azért abban, hogy mostantól végre kezd kialakulni egy olyan rend ebben az országban, hogy sem vezetők, sem a beosztottjaik nem vetemednek hasonló törvénytelenségekre. Csak visszájára ne forduljon a javulási folyamat! Mert volt már itt kormánybuktató taxisblokád is, de akkor általános (kollektív) amnesztiával lezárták a lázadás ügyét. Most azonban valamilyen megnyugtató megoldást mégiscsak kell találni.
Farkas Zsolt
Budapest