Művek meghatározott térben

L Á T - H A T Á S A debreceni Modem korábbi kiállításain többször is főszerepet kapott a táblakép és a murális műfajok közötti átmenetet jelentő pannó, amely virágkorát a XVIII. században élte, de már a reneszánsz időszakában kiemelkedő jelentőségű műveket hoztak létre művelői,  és a huszadik században sem veszített fontosságából. A Pannó – panorámák című tárlaton kortárs magyar művészek munkái szerepelnek.

Két évvel ezelőtt rendezték meg a Modemben Aba-Novák Vilmos tárlatát, aki egyrészt egyik kulcsfigurája a huszadik századi magyar művészetnek, másrészt a pannó műfajában is igen jelentőset alkotott, amikor megfestette a Francia–magyar kapcsolatok történetét ábrázoló sorozatát. A Modem másik idevonatkozó kiállítása az 1949–56 közötti szocreál időszakát vizsgálva mutatott be izgalmas példákat ezzel kapcsolatban. Ami pedig a következő évtizedeket illeti, Kondor Béla margitszigeti pannójának felállítása éppen olyan izgalmas, művészettörténetiből közéleti jelentőségűvé váló esemény volt annak idején, mint amilyen elszomorító, hogy mára a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek idesorolható művei közül jó néhány megsemmisült vagy veszélybe került.
Simonffy Márta, a tárlat kurátora szerint „a pannó különleges szerkezetű, valamint nagy léptékű alkotás, amely modulrendszerénél fogva a mű folyamatosságát, térbeli megjelenítését is segíti. A fatábla vagy a vakkeretszerkezetbe foglalt feszített vászon, elemszerű, »puzzle« rendszerét a különálló táblák összessége adja, ezek által építve fel a kompozíciót.” A részekből építhető nagyszabású kompozíció, netán panorámakép létrehozói számára a kiállítás kivételes lehetőséget jelent, hogy a kérdéskörben a megszokott kötöttségektől megszabadulva mélyedjenek el. Ha csak arra adna lehetőséget a tárlat, hogy a résztvevők a táblakép konvencionális keretei és méretei közül kilépjenek, olyan kompozíciókban gondolkodjanak, amelyek organikus kapcsolatban vannak az őket körülvevő térrel, akkor is figyelmet érdemelne. Ennél többet nyújt azonban, a különböző aspektusok összegzésével a műfaj jövőbeli lehetőségeire utal.
A faktúra, az anyag, a szín kapcsolata foglalkoztatja például Gáll Ádámot, Dréher Jánost, Krajcsovics Évát, Birkás Istvánt, a jelhagyás szándéka, a dekoratív mustra és az alapelemek játékos variációja jellemzi Mayer Berta és Végh András kompozícióját, Őry Annamária raszterszerkezetét. Simonffy Márta, Szotyori László, Ferdinánd Judit a klasszikus előképeket idézi, a pannó helyhez kötöttségére, az adott tér speciális adottságaira utal Véssey Gábor piramisszerűen egymásra épülő képekből kialakuló kompozíciója vagy Bikácsy Daniela teremsarokban elhelyezett, egymással kilencven fokos szöget bezáró két részből álló alkotása.
Doromby Mária a szó szoros értelmében vett panorámaképtől kiindulva az egységes képet részekre tördeli, Lévay Jenő egymástól távoli elemeket szembesít, Jovián György diptichonja az alapelemekhez, a szó szoros értelmében termékeny föld göröngyeihez tér vissza, míg Kovács Péter, Csurka Eszter a lélekben vagy az emberi sorsokban megjelenő dráma természetrajzát kutatja. Hegedűs 2 László művének központi eleme egy, a hétköznapok világából vett pannó, azaz információs tábla, rajta Trafik felirattal, amelyhez hol az igézően néző Liz Taylor, hol egy havat söprő férfi, hol félmeztelen kövér nő a hóban, hol piros mellényben topogó, didergő kutyus képe társul. Pannó ez is, igencsak meghatározott térben: 2010-ben, Magyarországon.
(Pannó – panorámák, Modem, július 3.–szeptember 5.)