Zsip református temploma

Magyarok lakta település Zsip (szlovákul Zíp) a történelmi Gömör vármegye elszakított részén, néhány kilométerre az államhatártól. A legközelebb a bánrévei átkelőtől elérhető, alig több, mint kétszáz lakosú települést a részletesebb autótérképek sem tüntetik fel; Rimaszombatból kelet felé haladva Bátkánál kell letérni a főútról, s egy rövid, hepehupás bekötőúton érkezünk Zsipre.
A Balog folyócska tágas, termékeny medencéje ősidők óta lakott vidék, a XIX. század óta gyűlő régészeti hagyatéka múzeumi raktárakat tölt meg. Honfoglaló magyarjaink hamar megszállták a Rima és a Balog völgyét, a XI–XII. századra kialakult falvak legtöbbjének magyar neve van. Ila Bálint, Gömör megye történeti monográfiájának (1976) szerzője a 127 ismert Árpád-kori település nevéből kilencvenet magyar személynévi eredetűnek tart. Közülük 44 -falva, -földe összetételű. A vezető rangra emelkedett Balog nemzetségből (nevük balkezest jelent) kiágazó családok révén a középkori iratokban szereplő nevek már kilencven százalék fölötti magyar jelenlétről tanúskodnak Gömör déli felén.
Zsip község 1295-ben bukkan fel először oklevélben, az „Isep” szóalak a József személynév korabeli írása szerinti. Ekkor Mikóföldével, 1332-ben Kisfaluddal határos, ez utóbbi a pápai tizedjegyzékből olvasható ki. Zsip Boldogasszony-egyházának papjára hat garas dézsmát róttak ki egy márkára taksált évi jövedelme alapján, a falu plébániája tehát az átlagos lélekszámúak közé tartozott. Izsép neve 1337 és 1427 között – Isyp, Isep, Iseph formában – szerepel Balogvár tartozékai közt, a község lakói kiváltságos várjobbágyok. A XIV. és XV. században a rimaszécsi Széchyek voltak a földesurai, 1575 táján a felsővályi Nagy családot találjuk a birtokosai közt. A XVII. században a murányi váruradalmak része lett, azonban a forgalmas utak közelében fekvő Zsip a török háborúk idején elpusztult, lakóinak zöme elmenekült. A hódoltság enyhébb korszakában református hitre tért magyarok sínylődtek a faluban, istentisztelet céljára a régi romos egyházat használva, majd a gothai Coburg hercegi családdal rokon katolikus Koháryak és – a szintén birtokos – Fáyak telepítették újra Zsipet. 1778-ban 290 földművest írtak össze a községben, 1828-ban 288 lelket számláltak össze 33 portáján. Fényes Elek 1851-ben megjelent geográfiai szótárában 19 katolikus és 267 református lakossal szerepel Zsip, a XIX. század végén összeírt mind a 269 személy református volt. 1920-ban – amikor először ítélték Gömört Csehszlovákiának – 226 magyar élt a településen, az 1938 és 1944 közötti visszatérés, illetve a ’45-ben visszaállt status quo óta gyengül a magyarok aránya. Most kétszázötvenen élnek Zsipen, jelentős számban cigányok.
A református templom azonos a XIV. századi dézsmajegyzékben olvasható Boldogságos Szűz Mária titulusú plébániával. Messziről feltűnik a község északi végén, dombtetőn álló, fehér falu épület, amelynek nyugati homlokzata előtti szép arányú, fából ácsolt emeletén árkádos-tornyos, zsindelyborítású harangláb magasodik. Szintén deszkából készült átjáró köti össze a templommal, előcsarnokot képezve a bejárata elé. A keletelt hossztengelyű, egyhajós épület szentélye a nyolcszög három oldalával záródik; apszisának déli oldalán a keskeny, félköríves román kori ablak, továbbá a nyugati oromfal keskeny, lándzsaíves nyílása alapján az 1200-as évek végére keltezhető az építése. Széles hajóját eredetileg is sík mennyezet fedhette, a szentély boltozása kora gótikus stílusjegyeket mutat. Déli oldalán a tágasabb, csúcsíves ablakok már a későbbi – de még a török idők előtti – átépítést idézik.
Csak jóval a törökök kifüstölését követően, a XVIII. században újították fel egyházukat a zsipiek. 1775-ben átépítették a belsejét, kazettás, festett deszkamennyezetet készítettek a hajó fölé – ekkoriban épült a fatorony is a harang számára. 1820-ban újabb renoválást végeztek a templomon, a legutóbbi évek műemléki kutatásai nyomán pedig napvilágra kerültek a szentély falát díszítő, XIV. századi falfestmények.
A templomban tábla őrzi a gályarabságra hurcolt Szentkirályi András prédikátor emlékét; a szemközti ház falán márványba vésett felirat tudatja, hogy itt töltötte gyermekkora javát, majd itt bujdosott 1949 és 1851 között Izsó Miklós. A mester alkotásai többek közt Petőfi Sándor rimaszombati és pesti, Dugonics András szegedi és Csokonai Vitéz Mihály debreceni szobra. Legismertebb műve a Búsuló juhász.