Az MSZP-s gyűlöletpolitika

Miként gondolhatják, hogy a Rákosi-korszak köszönthet be az új kormány regnálása alatt, s fellendülés helyett máris halálhörgés, siralom hallik az országban? Ilyen üzeneteket főz ki a kampánykonyhán Szanyi Tibor és stábja, jó adag gyűlöletszószszal nyakon öntve

Két esztendeje, hogy a szocialista kormányzat fittyet hányt a nemzetközi és hazai, ellenzéki gazdasági-pénzügyi vészjelzésekre. Nemtörődömségével az országot kiszolgáltatta a világválságnak. Lesz, aki azt mondja: de hát nem 2008. szeptemberben, csak októberben robbant ki nálunk a krízis. Hisz akkor kapkodott fűhöz-fához a kabinet és kötötte meg lélekszakadva az IMF-fel a megállapodást a hatalmas állammentő kölcsönről, elkerülendő a csődöt. Éppen ez volt a gond. Mert bár nyár elejétől figyelmeztettek a szakemberek, hogy Magyarországnak is fel kellene készülnie a világméretű, egyre félelmetesebben kiteljesedő válságra, Gyurcsány Ferenc és az egész szocialista kompánia félvállról vette. Nem tettek óvintézkedéseket még szeptemberben sem. Ugyanaz az infantilis hozzáállás, a nemzet sorsa iránti érzéketlenség jellemzi ma is a fogyó balliberális oldalt, mint nyolc hosszú éven át. A különbség annyi, hogy az ország szerencséjére immáron csak ellenzékből lehetnek felelőtlenek, s nincsen lehetőségük a döntések szabotálására.
Vajon mivel foglalkoztak abban az időszakban, amikor minden európai kormány gőzerővel dolgozott, hogy tompítsa a krízis bénító hatásait? A szociálinfantilis kormány ténykedésének fókuszában a rasszizmus és a szélsőségesség, a szexuális intolerancia elleni harc állt. Most volt két éve, hogy megalakult a Demokratikus Charta romjain összekalapált Magyar Demokratikus Charta, s fixálta a kirekesztésellenes demonstráció időpontját. Imígyen annak is kétéves jubileumát üljük, hogy a grandiózusnak szánt tüntetés létrejött. Igaz, hiába vajúdtak a hegyek, csak nevetséges egér született. Bár műsoros demokráciaféltő programmal is kedveskedtek, s a barna esőtől az illusztris jelenlévők esernyőbontásáig volt minden, mi szem-szájnak és egy antirasszista kebelnek ingere, igen mérsékelt számú közönséget vonzott az attrakció. Pedig minden adva volt a kormánypárti dínomdánomhoz. Eljött Konrád György és Farkasházy Tivadar, Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára és a fél kormány, garnírungnak meg ott volt a balliberális komprádor álértelmiség. Mégsem volt átütő a polgári oldalt csepülő-döngölő szeánsz. Sporthasonlattal élve csak legfeljebb fél házat vonzott az esemény. Talán emiatt is kellett ráadni egy kis álcivil kakaót az antidiszkriminációs összbaloldali borzongásra és még egy demót gründolni Tarka Magyar! fedőnéven, immáron az Andrássy út teljes széltében és hosszában, beleértve a környező mellékutcákat, hogy aztán a kerület légmentes lezáratásával, kordonozásával Budapest komplett közlekedését sikerüljön knockoutolni. Ez a még gyérebb megmozdulás azonban kicsit később volt. Hosszas előkészületek után október elején rendezték meg kormánypárti politikusok bőséges részvételével, élükön Gyurcsány testvérrel, aki a kitartó kérlelés ellenére is úgy döntött, sokmillió forintos plusz biztonsági kiadásokat okozva akkor is vonul, ha antirasszista kisebbségi gyermekek potyognak az égből. Mondani sem kell, közben nem a gazdaság dübörgött, hanem a válság dörömbölt a kapukon. De ki beszélt válságról akkor a kormányból? Senki! Hallgatott Gyurcsány, Simor András, Bajnai Gordon és mind a többiek.
És gyűlölködési mozgalom van ma is az álbaloldalon, még a személyi összetétel sem változott. Ugyanaz a csapat, és a taktika is a régi. Ha valaki egy távoli földrészről csöppen ide, könnyen azt hihetné a szocialista vádakat hallgatva, hogy nekik a kormányzáshoz annyi közük volt az utóbbi nyolc évben, mint a ma született báránynak a disznóvágáshoz. Churchill bonmot-ja szerint a szakértő az az ember, aki utólag pontosan megmondja, miért nem teljesült az előrejelzése. Aktualizálva: a szocialista szakértő pedig az az ember, aki még utólag sem tudja megérteni, miért voltak rosszak az előrejelzései, s dőltek halomba az életidegen kormányzati elképzelések. A műbaloldalon ugyanis még ma sem értik, milyen vétkes mulasztásokban vétkesek. Ezért követik el ugyanazokat a korántsem csupán kommunikációs, hanem nagyon is stratégiai hibákat. Az MSZP esetében most is a kommunikáció a kulcsfogalom. Súlyos aránytévesztés, hogy olyan bombasztikusan elítélő kormánykritikákat fogalmaznak meg, amit képtelenség komolyan venni. Miként gondolhatják, hogy a Rákosi-korszak köszönthet be az új kormány regnálása alatt, s fellendülés helyett máris halálhörgés, siralom hallik az országban? Márpedig ilyesfajta üzeneteket főz ki a kampánykonyhán Szanyi Tibor és stábja, jó adag gyűlöletszósszal nyakon öntve, egy kis uszítással megbolondítva. Élő ember nincsen, aki elhinné ezeket a horrorfilmeffekteket diliflepni nélkül, miután éppen az ellenkezőjét tapasztalni. Hogy ha kevéssel is, de máris könnyebbednek a lakosság terhei. Megszűntek a kilakoltatások, eltűntek a Damoklész-kardok az emberek feje fölül, és új lehetőségek nyílnak ki. Érzékelhető: ha nem is vagyunk még kint az őserdőből, ahová a szocialista kormány tuszkolta a lakosságot, de már legalább nem befelé, hanem végre-valahára kifelé tartunk belőle.
Gyurcsány még azzal is el volt foglalva két éve, hogy a puszta bőrét mentse, hisz egyre konkrétabban merült fel a menesztése. Így tényleg kapóra jött számára a krach. Dugába dőlt az a próbálkozása is, hogy Megegyezés című programpótló fércelménye köré konszenzust fabrikáljon az összeroskadt MSZP–SZDSZ-koalíció romjain. És minő véletlen. Most is saját irhájuk mentése a legfontosabb az MSZP-s nómenklaturistáknak. Ehhez nyújtana segédkezet a jó szereplés a helyhatósági választásokon. Csak hát ilyen bohóckodó formában erre kevés az esély. Nem csak Mesterházy Attila salgótarjáni „bikicsunájos” ökörködésére gondolunk. Hiszen nem az volt égő, hogy Michael Jacksont próbálta – sikertelenül – utánozni. Hanem az, hogy még azt sem lehetett tudni, a színpadon a figurák mit akarnak elidétlenkedni. Tipikusan kispárti jegy, amikor megkísérlik meghökkentő elemekkel felhívni magukra a figyelmet. Mondjuk behoznak egy rinocéroszt vagy egy kalickába zárt madarat a sajtótájékoztatóra. Hasonló célt szolgált Szanyinak a késve helyszínre érkező, hatalmas hüvelykujjas „lájkolós” utcai happeningje, amiről még a bennfentesek sem tudták, mi célt szolgál. Ha cirkuszi elefánt nincs is, van nekik helyette sztriptízshow-ban fellépő polgármester és Terry Black, a transzvesztiták szoci királya, akit szintén indítanak. Náluk tényleg nem üres szónoki fordulat, hogy megáll az ész.
A legfőbb vicc mégis Horváth Csaba sporttárs tündöklése. A bukott második kerületi expolgármester feltűnt a habokból egy kis egyházócsárlásra, majd midőn elszórta átkait, ismét alámerült a szürkezónába. A zuhanyhíradó szerint új játékot fognak kezdeni, elhomályosítva az Amőbát: Keressük meg Horváth Csabát! Ajándékért jelentkezhet, aki a nyomait felfedezi. Az nyer, aki egy DNS-mintát vagy ruhadarabfoszlányt küld Csabától. Esetleg orvul fotót tud róla készíteni. Csak a kampányplakáton virít mindenfelé. Már majdnem olyan ismerős, mint az a reklámposzter, amely az Elveszett a póniló feliratot viseli. Lehet, hogy jön a Megtaláltuk a pónilovat – és Horváth Csabát szövegű a végén? És a boldog megtaláló kap egy pólót, amin egy póniló hátán rodeózik Horváth pár másodpercig? Azt jelenti a Budapest a szabadság városa című falragasz, hogy állandóan szabadságon van Horváth. Meg talán azt, hogy addig szabad a város, míg egy hiteltelen embert nem választanak meg főpolgármesternek. Erre jók az esélyek. Annyira a szabadság városa Budapest, hogy nemigen voksolnak olyan jelöltre, aki egyáltalán nem hagyta el Hagyó Miklós árnyékát.