Földéhség

Időutazásban lesz része annak az olvasónak, aki kézbe veszi Molnár György regényét. Az Éhe a földnek ugyanis a két világháború közötti magyar vidéket mutatja be. A népi írók és a szociográfusok útját járó szerző új kötete az alföldi falu életét írja le, közelebbről a negyvenes évekét, amikor a földéhség és a háborús készülődés volt az élet két fő mozgatója.
Eszünkbe jut olvasás közben Kodolányi Házasság című novellája, amelyben a nyelvjárás hasonlóképpen esztétikai érték. Molnár következetesen és mesterien él az ö-ző dialektussal, bár az is igaz, hogy a mai olvasó számára ez némi nehézséget jelent. S ha már irodalmi párhuzamot említettem, akkor Németh László Horváthné meghal című műve is felidéződhet, hiszen ott is, itt is a halálos ágyában fekvő öregaszszony próbálja összetartani a családot, miközben vagyoni viszályok dúlják szét a kapcsolatokat.
Kemény, csöppet sem idillikus a műben bemutatott világ. „A földéhség rettentő betegség” – olvassuk. A földért mindenre képes az ember, s van úgy, hogy testvér testvér ellen támad. Megjegyzendő azonban, hogy a regény szerkezete néhol túlzottan bonyolulttá válik, nagyon széles az örvénylés. Az olvasó néha elvész a részletek között. Persze érthető az írói szándék: legyen minél szélesebb a tabló! A XX. század elembertelenedett viszonyainak ismeretéhez azonban jó adalék ez a könyv. S ha ebben a vonatkozásban kevés is az újdonsága, kétségtelen, hogy egy behatárolt mikrovilág megismeréséhez példásan hozzájárul.
(Molnár György: Éhe a földnek. Bába Kiadó, Szeged, 2010. Ármegjelölés nélkül)