Közpénz Fekszi Márta családjának

A korábbi külügyi államtitkár részvételével a tárca megrendelt egy sorozatot a Duna TV-től. A Külügyminisztérium ezek után azt „tanácsolta” a nemzet televíziójának, hogy a filmek készítése kapcsán adjon megbízást az államtitkár családtagjai által jegyzett cégnek, amely így több mint százmillió forint közpénzhez jutott.

Bodacz Balázs
2010. 09. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Külügyminisztérium 2009-ben két lépcsőben, 153 millió forint értékben rendelt meg filmsorozatot a Duna Televíziótól. A Mi vagyunk az unió című sorozatra vonatkozó megállapodás tető alá hozásában maga Horváthné Fekszi Márta államtitkár is közreműködött. A pénz végállomása azonban nem a Duna Televízió volt, hiszen a magyarság tévéje továbbadta a megbízást a Horváthné férje és fia által jegyzett betéti társaságnak.
Szabó László, a Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány fideszes kurátora tegnap elmondta: a megállapodás 2009 júniusában 84 milliós tételről köttetett, a szerződést pedig még novemberben meghosszabbították a 2010-es esztendőre is, az összeg 153 millió forintra változott. A dokumentumok tanúsága szerint a Külügyminisztérium és a Duna TV közötti megállapodás létrejöttében Horváthné Fekszi Márta aktívan részt vett, ő jelölte ki például a szerződés ellenjegyzésére Lemák Ella főosztályvezetőt, és a tévé kereskedelmi igazgatójával, Szeles Pállal is váltott faxüzenetet.
A 2009. novemberi szerződéshosszabbítás napján a Duna TV azonnal továbbította a megbízást a semmilyen fellelhető referenciával nem rendelkező Horváth Televízió Bt.-nek. A Horváth Bt. 104 milliós megbízási díjért vállalta a filmek elkészítését. A cégbírósági iratokból kiderül, hogy a betéti társaság tagjai többek között Horváth Miklós Arzen és Horváth Miklós; előbbi a Gyurcsány-kormány külügyi államtitkárának férje, utóbbi a fia. A Feksziné által felügyelt közpénz tehát a Külügyminisztériumból elindulva keresztülfolyt a Duna Televízión, majd Feksziné családjának vállalkozásához jutott.
A Mi vagyunk az unió című filmsorozat stáblistájából egyáltalán nem derül ki, hogy azt a Horváth Televízió Bt. készítette. Az alkotók között ugyanis Duna TV-s alkalmazottak nevei szerepelnek, tehát úgy tűnhet, hogy a közmédium munkatársai készítették a műsort. Szabó szerint ez két kérdést vet fel: ha valóban a Duna TV készítette a filmeket, akkor mire kapott 104 milliót a Horváth-féle cég; ha viszont a Horváth Televízió Bt. gyártotta a filmeket, akkor a Duna TV hová tette annak az összegnek az egyharmadát, amit a külügy a produkcióra szánt?
Szabó László azt mondta, a volt államtitkárral szemben a befolyással üzérkedés, a Duna Televízió vezetői kapcsán pedig a hanyag kezelés gyanúja vetődhet fel. A Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének Fidesz által delegált tagja az elnökség összehívását kezdeményezi, és reméli, hogy az megteszi a szükséges jogi lépéseket. Ellenkező esetben ő maga tesz feljelentést. A Duna TV közleményben állítja, hogy a „sorozat szakanyagainak előkészítéséhez a Külügyminisztérium ajánlotta a Horváth Televízió Bt.-t”. Hozzáfűzték: „nem volt tudomásuk arról, hogy a cégvezetőnek milyen rokoni kapcsolatai vannak”. Ez viszont nem igaz: a cégbírósági iratokból világosan kiderül a családi kötődés.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.