Rendszerváltás a médiában hisztérikus felhangokkal

Júniusban még el sem ült a focivébé vuvuzelájának fülsiketítő zaja, a „kirekesztő demokraták” megkondították a vészharangot: veszélyben a demokrácia. Alig lehetett tudni valamit az új kormány médiapolitikájának részleteiről, ők máris elhintették nemzetközi hadállásaikban, hogy az egy hónapja hivatalba lépett polgári kormány – a számukra egészségtelen választási eredmény alapján – bekebelezi és ellenőrzése alá vonja a közszolgálati és a kereskedelmi médiunok működését. Sárba tapossák a sajtószabadságunkat! – jajdult fel az úgynevezett médiaelit: az a szűk kapcsolati nagytőkés csoport, amely az elmúlt húsz évben uralta itt a médiateret.
Tiltakozott a Nemzetközi Sajtóintézet, az Európai Újságíró Szövetség, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), a nemzeti hírügynökség pedig bizonytalan eredetű és hátterű hírekkel szította a tüzet. Figyelemre méltó a felsorolt tekintélyes szervezetek kettős látása. Az elmúlt nyolc évben egyikük sem kifogásolta a magyar médiaviszonyokat. Hallgattak 2006 őszén, mikor munkájukat végző újságírókat vertek össze az ünneplő tömeg brutális karhatalmi oszlatása közepette. Nem emelték fel a szavukat azért sem, mert tartósan elnök nélkül működik a Magyar Televízió – melynek botrányos székházügye hírhedtté vált –, miközben az intézmény a fizetésképtelenség szélére sodródott. Nem zavarta őket, hogy a parlamenti választások után továbbra is olyan pártok képviselői ülnek és fékeznek minden változást ügydöntő jogkörrel a kuratóriumokban, akik be sem kerültek a parlamentbe, ami – lássuk be – ellentmond a népfelség elvének, végső soron az annyira féltett demokráciának.
A korábbi, széttöredezett és idejétmúlt médiaszabályozás a hatóságok és a közmédiumok megfelelő működését nem biztosította, a modern, digitális médiára pedig egyáltalán nem alkalmazható. A médiatörvény erélytelensége miatt parttalanul árad a szemét és az emberi méltóság bántó kiárusítása a nézettségi indexek bűvöletében.
A mostani változások nem kevesebbről szólnak, mint a magyarországi médiaviszonyok gyökeres átalakításáról. Ide tartozik a vállalkozások és újságírók szabadságát jobban biztosító, átlátható, olcsóbb közszolgálati intézményrendszer létrehozása. A közpénzek felhasználását ellenőrizni képes, az uniós elveknek megfelelő szabályozás, amelynek alapértékei a véleménynyilvánítás szabadsága és a médiapiaci verseny lehetőségének biztosítása. Ennek keretében a közszolgálati média (az MTV, a Duna TV, a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda) pazarló, szakmailag és pénzügyileg ellenőrizhetetlen, stratégia nélküli és gyakran az EU-irányelvekkel ellentétes működésének helyreállítása.
Egy mondatban: húsz év után igazi rendszerváltás kezdődött el a médiában is. Ez az, ami fáj mindazoknak, akik az idei parlamenti választásokon megbuktak. Utóvédharcukhoz állítják hadrendbe bejáratott nemzetközi kapcsolataikat, már megint, még mindig – ellenünk.
A nyár folyamán megalakult az új hírközlési és médiahatóság. Az első őszi szellő pedig befújta hozzánk az EBESZ több mint ötvenoldalas szakvéleményét, amely a médiatörvény-csomag már elfogadott és parlamenti vita előtt álló elemeinek visszavonására szólítja fel a törvényhozókat.
Az EBESZ szakvéleménye azon a feltevésen alapul, hogy a magyarországi médiaváltozások szűkítik a demokrácia kereteit, és nem veszik kellőképpen figyelembe az európai normákat. Ez a megállapítás előítéletnek tekinthető, mert az EBESZ a változások minden elemét bírálja, az alkotmány módosításától a szervezeti átalakulást meghatározó törvényen át a médiaalkotmányig. Azt is támadja a nemzetközi szervezet, aminek egyébként általános parlamenti vitája még csak most kezdődik el. Sőt azoknak a pontoknak is a visszavonását követeli, amelyek az ellenzék és a szakmai szervezetek ajánlásai nyomán már megváltoztak vagy kikerültek a tervezetből.
A konstruktív szakmai vitának köszönhetően kikerült a szövegből például a válaszadás jogának szabályozása. Számos szövegrészt pontosítottak, egyebek között az online médiával vagy a tájékoztatás kötelezettségével kapcsolatban. Az EBESZ illetékesei 8-10 oldalnyi tömény elutasítást megspórolhattak volna pusztán azzal, ha naprakészen tájékozódnak, a „terepen” gyűjtenek tapasztalatokat – bizonyára szívesen látták volna őket. Helyenként önmagának is ellentmond az EBESZ-jelentés, mert olyan példákkal érvel a magyarországi médiaviszonyok átalakításával – a kormány túlhatalmával – szemben, amelyek az uniós országokban bevett gyakorlatként működnek. Nagy-Britanniában, Dániában, Hollandiában, Németországban például a médiahatóságok vezetőjét közvetlenül a miniszterelnök, illetve a miniszter nevezi ki. Franciaországban pedig a közszolgálati televízió elnökét 2009 óta közvetlenül az államfő. Mégsem beszél senki – az EBESZ sem – a politikai befolyásolás veszélyéről.
Az EBESZ elemzése helyenként a magyar jogrendszer ismeretének hiányáról tanúskodik. Kritikaként említi például, hogy az új törvénycsomag a korábbi rendszerhez képest nagyszámú ellenőrző testületet hoz létre. Ezzel szemben a valóság az, hogy az új struktúra jelentősen csökkenti az ellenőrző testületek és tagok számát, utóbbit az ötödére, a korábbi százötven fős „nagyzenekarral” szemben.
Időközben Strasbourgig értek a sajtószabadságról zajló disputa hullámai. Az európai parlamenti vitában a szocialista vádakra reagálva az Európai Bizottság képviselője, Neelie Kroes kijelentette, nem lát okot arra, hogy eljárást indítson bármely EU-tagállam ellen az alapvető jogokhoz tartozó szólás- és sajtószabadság megsértése miatt. A vitában felszólaló Pelczné dr. Gáll Ildikó fideszes európai parlamenti képviselő felhívta a szocialisták figyelmét, hogy a homályos utalások és a sajnálkozóan vádló nyilatkozatok komoly veszélyeket hordoznak magukban, amellyel a szocialisták lejáratják Magyarországot.
Ismervén „kirekesztő demokratáink” szívósságát, csak remélem, de nem hiszem, hogy itt a vége a magyar médiaátalakulás körüli hisztériakeltésnek. Elképzelem, hogy nyíltan vitázunk egymással, és nem üzengetünk. Abban biztosan egyetértenénk, hogy minden emberi cselekedetnek a közjót kell szolgálnia. Nincs olyan részjog, amely ennek ellentmondhatna. A sajtó – a szólás és véleménynyilvánítás – szabadsága sem írhatja felül a társadalom önrendelkezési jogát, amely demokratikus választásokon ölt testet. És nincs az a kör – bármennyire aggódik is véleménymonopóliuma elvesztéséért –, amely jogot formálhat magának a társadalmi felhatalmazással felruházott parlament közjó védelmében tett lépéseinek egyoldalú korlátozására.

A szerző a Magyar Elektronikus Újságírók Szövetségének
(MEÚSZ) elnöke