Tűzszünetet hirdetett az ETA

2010. 09. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A baszk szakadár fegyveres szervezet, a Baszkföld és Szabadság (ETA) videofelvételt juttatott el a BBC londoni székhelyére is, amelyen a három fehér csuklyát viselő személy egyike bejelentette az ETA tűzszüneti szándékát. Baszk elemzők azonnal megjegyezték, hogy a tavaly ötven éve megalakult szervezet története során tizenegyszer hirdetett tűz- vagy fegyverszünetet. Az ETA legutóbb 2006. március 22-én jelentett be tartós tűzszünetet, amelyet egyoldalúan felmondott 2007. június 5-én. Az elmúlt két és fél évben az ETA nagyon meggyengült, elvesztette hat legfőbb vezetőjét is.
A belügyminisztérium vezetői a hírre azonnal összeültek, de José Luis Rodríguez Zapatero spanyol kormányfő hangsúlyozta, hogy már nem elég a tűzszünet, az önfelszámolást várja tőlük. Az ETA az elmúlt években ellentétbe került politikai szárnyával, a betiltott Batasuna (Egység) nevű pártjával is, amely arra próbálja rávenni az ETA-t, hogy ugyanúgy tegye le a fegyvert, mint öt éve az IRA Észak-Írországban. Egy másik érdekes körülmény a bejelentés időpontja: a Batasuna és az ETA-hoz közelinek tekintett többi betiltott baszk párt vagy szervezet azért is szorgalmazza a fegyveres harc beszüntetését, mert jövőre indulni akarnak a helyhatósági választásokon.
A kormány adatai szerint 829 az ETA halálos áldozatainak száma.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.