Én nem tudom, van-e kimutatható összefüggés a politika és a balatoni halsűrűség között. Annak idején G. gyerek (hűséges olvasóim tudják, kiről van szó) hangosan átkozódott a Cs.-i nádasban hajdan, az Antall-kormány idején, hogy a rohadt MDF-es államtitkárok miatt nem tud egy rohadt pontyot fogni. Ezzel szemben én Gyurcsány regnálása idején, 2007-ben és 2008-ban fogtam életem legnagyobb halait, egy-egy harmincöt-negyven kiló körüli harcsát, legalábbis én annyinak néztem őket. Eszembe sem jutott, hogy ezért netán az MSZP–SZDSZ-kormányt illeti dicséret. Viszont idén, a Fidesz győzelme után egy fia harcsa sem járt a közelemben, legalábbis a nagyobbak közül való, miközben a fő-fő helyi harcsahorgász egymás után szedte ki a negyven-ötven kilós példányokat a tóból.
Számomra a legdöbbenetesebb eset az volt, amikor ez a profi egy júniusi estén hangtalanul elsuhant horgászállásom előtt csónakjával, udvariasan köszönt, majd pontosan két perc múlva, tíz méterre attól a helytől, ahol az én csalinak használt gyönyörű piócáim lógtak, és virgonc keszegeim úszkáltak hetek óta, fogott egy ötvenkilós példányt, és visszafelé jövet, szintén udvariasan megkért, hogy az esetről ne szóljak senkinek. Megígértem, hogy néma leszek, ha végre elárulja, miképp csinálja. Szerencse kérdése ez, felelte szerényen, és másnap déli verőfénynél, öt perc alatt megint fogott egy ötvenkilósat, úgyhogy a szeme sem rebbent. Szeretem az olyan embert, aki érti a dolgát, sőt tisztelem is, csak hát van egy olyan belső, szörnyű érzés, amit horgászirigységnek neveznek. Ez az érzés alaposan meggyötört, de álltam a szavamat, s a két harcsáról eddig nem szóltam senkinek. Ha csak kettő lett volna! De a faluban az a hír járja, hogy volt vagy tizenöt. Szeretném tudni ennek a horgászzseninek a titkát. Egy ideig az volt a vélekedés, hogy azért tűnt el a ponty a környező vizekről, mert a nagy harcsák az egész állományt fölzabálták. Be kell vallanom, hogy én tavaly egyetlen pontyot sem fogtam.
Sokan a balatoni halászokat átkozzák, azt a céget, amelyik tavaly és tavalyelőtt azt híresztelte magáról, hogy iszonyú mennyiségű pontyot telepített a tóba. Ebből a Cs.-i nádasokban a legszorgalmasabb horgászok ki is fogtak egy-két odatévedt mocsárízű büdöskét, de általános maradt a vélekedés, hogy a halászati vállalat nem halat hint a tóba, hanem port az emberek szemébe. Mivel a Balaton közkincs, a halászati jog pedig az államé, nyilván ennek a vállalatnak a vezetőit is a megfelelő kormányhivatal nevezi ki. S íme idén, szinte a Fidesz kormányra kerülésével egy időben, csoda történt. Egy este fogtam három pontyot, egy nyolc-, egy három- és egy másfél kilósat. Aztán nyáron a pontyok valósággal elárasztották a nádast. Nyilvánvalóvá vált (sokan látták is), hogy most valóban nagyméretű telepítés történt és a telepítők elsősorban a horgászok érdekeit tartották szem előtt, mivel a telepített halak között sok volt a méretes, másfél-két kilós példány. Teljesen úgy tűnt, mintha ezt a változást a kormányváltás (a politika) hozta volna. De hát a Fidesz, minden érdeme ellenére, aligha képes csodára. Akkor vajon mi történt?
Bennem egy szörnyű gyanú motoszkál: a halászati vállalat vezetői, látván, hogy az új kormány, ha teheti, mindenkit levált, aki az elmúlt években állami cégnél rosszul végezte a dolgát, úgy döntött: ők most mindent megtesznek, hogy ne legyen rájuk tömeges panasz, s a horgásztársadalom befogja a száját.
Hogy az iszapkatasztrófa miatti tömeges halpusztulás hetében jól tettem-e, hogy ezeket a derűs napokat idéztem föl, én nem tudom…
origo.hu
Milyen Nizzánál a tenger?
