Úgynevezett „makroszinten” ejtsünk néhány szót a gazdasági semlegességről is:
ha az EU nem ad pénzt, akkor bizony más irányba is tapogatózni kell, ami nem jelenti azt, hogy Magyarország feladná régi, jól fizető piacait. A semlegességre legjobb példa Ausztria, amely évtizedeken keresztül – miközben gazdasági értelemben lehorgonyzott Nyugat-Európában, és ezer szállal kötődött Németországhoz – ügyesen kihasználta logisztikai, nagypolitikai lehetőségeit.
A gazdasági ugráshoz természetesen a „felhasználói oldalra”, vagyis ránk, halandókra is szükség van. Ezért fontos, hogy a lakásárak megfizethetők legyenek – Budapesten is –, s ehhez ugyancsak kedvezményes állami és banki konstrukciók kellenek. Különösen a fővárosban tarthatatlan az az állapot a fiatalok esetében, hogy az „albérlet mindet visz”. De a vidéki helyzeten is van mit javítani:
ha célba érnek a Magyar falu programban a lakás- és házépítések, az lendületet adhat az építőiparnak. Nem is akármilyent, gondoljunk csak a csok elindítására, amiben sokan ugyancsak kételkednek. A béreket természetesen emelni kell, mert minimális célkitűzés kell, hogy legyen: a magyarok jöjjenek vissza minél nagyobb számban külföldről.
A gazdaságban csodák nincsenek, de ha sikerül tőkét, forrásokat, kedvezményes hiteleket juttatni a kis- és közepes vállalkozóknak, hogy egyről a kettőre jussanak, az már rövid távon is lendületet ad a gazdasági növekedésnek. S ha már a német párhuzammal kezdtük, zárjuk azzal is: így volt ez Németországban is. Tudniillik a német gazdaság régi és fontos erősségei az erősen szakosodott, és a saját szűk szegmensükben globálisan is versenyképes, gyakran kivitelre termelő kis- és közepes méretű ipari vállalkozások, amelyeket a Mittelstand összefoglaló néven szoktak emlegetni.
A szerző a Világgazdaság vezető elemzője
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!