A kamionról targonca hoz be egy hatalmas bála svájci vagy német ruhát, majd a kezelő a színes kelméket konténerbe borítja. Futószalagon emelkedik a magasba száz meg száz ruha, cipő, táska és kabátféleség, a végén néhány asszony kézzel válogatva „sport”, „dzseki”, „férfi”, „női” „zokni”, „nyakkendő” és egyéb kategóriákra bontja a rakományt. Aztán néhány gombnyomás, és a rekeszek lesüllyednek, s újabb futószalagok viszik a minőségi válogatásra, ahol eldől, hogy használt ruhaként vagy géptörlőruha-anyagként folytatják útjukat. A bejáratnál látjuk a végterméket: márkás cipők, baseballsapkák, bőráru külön-külön vonalkódos fóliában. A színes nyári pamutkelmék hajóval Togóba kerülnek – a 27 tonnás konténer hajózási költsége csupán háromezer euró –, a csincsilla-, róka- és medvebundával teli zsákok Moszkvába, a zakók egy hazai turkálóláncolat üzleteibe jutnak el. Mindenki azt gondolná, hogy az Egyesült Arab Emírségek milyen gazdag ország – a bélapátfalvai cég csütörtökön kapott megrendelést Abu-Dzabiból egy konténer használt ruhára…
Goller Alexander, a Bélapátfalván 52 embernek munkát adó Algo Textil Kft. tulajdonosa, ügyvezetője a szíriai Damaszkuszban született, Németországban élt, 25 évvel ezelőtt turistaként jutott el Szilvásváradra. A lovak és a fogathajtás iránti szenvedélye hozta ide. Bár az NSZK-ban közgazdászdiplomát szerzett, de nem tudott a szakmájában elhelyezkedni, végül a szállodaiparban dolgozott: recepciósként kezdte, majd szakácskodott is. Egyre többször járt hozzánk, s Szilvásváradon telepedett le. Kamionsofőrködött, utazási irodát nyitott, német, angol turistákat kalauzolt Egerben. Mivel a használt ruhák szelektív gyűjtésének Nyugat-Európában hagyománya van, s már a nagyszülei is foglalkoztak ruhagyűjtéssel, Goller Alexander 1992-ben géprongyfeldolgozásba fogott Bélapátfalván egy megszűnt ktsz épületében. Időközben, 1999-ben átköltöztette üzemét az ipari park területére, s banki hitelekből korszerű csarnokot húzott fel. Az idén szeptemberben azzal kerültek be a híradásokba, hogy a 450 millió forintos beruházási költség részeként 145 milliós uniós támogatást kaptak, újabb létesítményeket építettek, présgépet, szállítószalagot, ipari robotot állítottak üzembe.
– Németországból, Svájcból és belföldről vásárolunk textíliát, feldolgozást és újrahasznosítást végzünk – mondja. – A pamutanyagokból gép- és portörlő ruha lesz, ebben a tekintetben Európa egyik legnagyobb cége vagyunk, legjelentősebb vásárlónk az autó- és a gépipar. Tudatosult az emberekben, hogy az olcsó használt ruha többet ér, mint a mindenféle kémiai úton előállított ruházati termék, ezért nagy a kereslet a használt ruha iránt is. Az itt válogatott ruhák és a különféle minőségű géprongyok harminc országba jutnak el. Valóban támogatást nyertünk utófinanszírozással, de a teljes összeget még nem folyósították. Az árut már nem molnárkocsival, hanem robotgéppel szállítjuk.
– Hogyan sikerült kilobbizni a támogatást?
– Nem lobbiztunk senkinél sem, politikai segítség nélkül jutottunk hozzá. Úgy vagyunk vele, ha megfelelünk, örülünk, ha nem, akkor nem lesz a dolgozó magasságához állítható automata asztal, csupán hagyományos. Támogatás nélkül is tudtunk volna működni, kisebb kapacitással. Így négyszer annyi ruhát válogatunk, mint gépek nélkül. A fejlesztéseket követően évi hatezer tonna ruhát válogatunk majd át és kétezer tonna géprongyot csomagolunk, amelyet Nyugat-Európában értékesítünk.
Lent a csarnokban cégjelzéses munkaruhában asszonyok dolgoznak. Egy fehér ing ujjait néhány másodperc alatt darabolja fel egy asszony gép segítségével, majd fehér lepedők jutnak hasonló sorsra. A fehér géprongy svájci óragyárakba kerül, például a Rolexhez, ott a kis fogaskerekeket tisztítják velük, a másik megrendelő a Lufthansa légitársaság németországi, belgiumi, hollandiai, ausztriai szervize, ahol az Airbusok hajtómű-felújításánál használják a méretre vágott textíliát. Közben az ügyvezető elbúcsúzik Vlagyimirtól, aki Odesszában él, rendszeres nagybani vásárló, ő látja el az ukrán városban a szervizeket, nyomdákat, bányákat ronggyal. Az ércbányák például vagonokkal szállítják a kibányászott, fémet tartalmazó kőzetet, a vagonok szélét bélapátfalvai ruhával tömik ki, hogy a menet közben darálódó ércpor ne hulljon ki a szállító járműből.
Goller Alexander büszkén mutatja „találmányát”: a géprongyot ötkilós, füles csomagokba préselik, s a svájci, belga, holland benzinkutaknál meg lehet vásárolni az otthoni barkácsolást, tisztítást, takarítást segítő csomagocskákat. Tavaly ezzel az ötletükkel Svájcban innovációs díjat kaptak. A ruhaválogatás másik végterméke a használt ruhaként eladható áru. Külön ládákban látni a válogatás során ruhákban talált tárgyakat, CD-lemezeket, apró játékokat. Kinyitok egy parányi fémdobozt, néhány euró csörög benne.
Bóta Sándorné Szilvásváradról jár be dolgozni. Korábban Egerben, a dohánygyárban, majd a „Leoninál” kábelkötegeket készített. Fél éve megszűnt a munkahelye, mert a kábelgyár tulajdonosai kivitték a termelést.
– Sokáig jártam ide munkát keresve, s egyszer csak szóltak, jöhetek. Lakástextíliákat válogatok. Meg kell becsülni ezt a munkahelyet, 58 évesen mindenhol elutasítottak – szögezi le az asszony.
– Ezeregy helyen jártunk munkát keresni, mindhiába, itt viszont megtaláltuk a számításunkat – mondja Farkas Andrea, aki Nagyvisnyóról jön dolgozni. Dorkó Anikó bekölcei, másfél évig volt munkanélküli. Évtizedekig minőségellenőrként ténykedett, itt is minőség alapján válogat. A kábeltévében látta meg a felhívást.
– Gondolom, akár ezren is jelentkeztek – jegyzem meg. Kényszeredetten elmosolyodik.
– Alig találok munkaerőt. Sokan két nap után továbbállnak, s azt mondják, a segélyekből, néhány napi takarítással, vasalással százezret is összehoznak. Miért járnának dolgozni hatra és fél hétre kicsit többért? Év végéig még húsz embert szeretnék alkalmazni, de már előre félek.
Megpendítem, manapság az a divat, hogy miután egy vállalkozás megkapta az állami támogatást, kimegy az országból.
– Valóban sok példa van erre – ismeri el, hozzátéve: őt is gyakran megkeresik szlovákiai menedzserek és adózási tanácsadók, helyezze át a székhelyét, s vigye át a termelést a szomszédos országba.
– Aki elmegy innét, az olyan ember, aki az üzleti érdeken kívül semmivel nem kötődött az országhoz. Nekem magyar feleségem van, két gyermekem, baráti köröm, üzleti hálózatom.
Goller Alexander szír, arab és magyar állampolgár.
– Érdekes szituáció volt, sokat kellett tanulnom, hogy sikeres állampolgársági vizsgát tehessek. Kárpátaljai, erdélyi magyarokkal s néhány ázsiaival ültem egy teremben. A vizsgabiztos megkérdezte tőlem, hogy miért akarok a jóból a rosszba jönni. Én erre valójában nem tudtam mit válaszolni, csak azt, hogy jól érzem magam Magyarországon. Visszakérdeztem: miért gondolják maguk azt, hogy Németországban jobb?
Kihajolunk az iroda ablakán. Egy ajándékba kapott fehér kecske tartja rendben a füvet, meg a ló, Denis. A férfi megsajnálta a kiálló bordájú, elhanyagolt patkolású párát, megvásárolta, feltáplálta, gondját viseli, s ha néha elege van mindenből, kilovagol rajta a határba.
Bélapátfalván mindent hasznosítanak. Ami semmire sem jó, darálják, majd a nyersanyagot az autóipar használja fel a karosszériák szigetelésére. A cipőket a pakisztániak viszik el, s azt hinnénk, a fél pár cipőkre már valóban nincs érdeklődés. Megtudom, egy részét a cipészek, cipőjavító vállalkozások vásárolják meg.
origo.hu
Így szurkálta össze a kamera előtt a barátnőjét egy budapesti férfi - videó
