A legendás pesti vicc ironikus és gyakran cinikus éle, valamint a vaskosságáról híres népi humor soha nem kímélte a politikusokat és a különböző politikai rendszereket. Az elit és az éppen fennálló hatalom ellenében elsütött poénok nemcsak a közbeszéd állandó tárgyát képezték, hanem a kritikus hozzáállás bizonyítékai is voltak. Mivel 1948 és 1989 között tömeges mértékben – 1956 két hetét kivéve – nem volt lehetőség a rendszerrel szembeni nyílt ellenállásra, így a humor politikai tetté vált. A politikai célzatú vicc a morgolódás, az egyet nem értés és a szkepticizmus egyik legfontosabb eszköze volt. Kijelenthető, hogy a kommunizmus idejének politikai, társadalmi és kulturális elnyomása váltotta ki a széles körű rendszerellenes humort.
Horváth Attila jogtörténész (ELTE ÁJK, PPKE JÁK) – aki nagy népszerűségnek örvend hallgatói körében, többek között legendás és terjedelmes viccmagángyűjteménye miatt – szerint a politikai humor születéséhez az járult leginkább hozzá, hogy az emberek átlátták a diktatúra működését, és a hatalmi szemfényvesztés kifigurázására alkalmas eszközt találtak a rendszerkritikus viccek mesélésében. A valóság és a pártállam hivatalos önképe közötti különbség kifigurázása jó poénforrás volt, hiszen – idézi Széchenyit – a zsarnokság mindig együtt jár az ostobasággal, s így könnyen nevetségessé tehető. A finom iróniától a nemegyszer durva tréfacsinálásig terjedő skála a nyelvi leleményességen és a szójátékok iránti fogékonyságon túl a jólértesültség és a vagányság jele is volt. Egy-egy Rákosi kopaszságán vagy Sztálin barbarizmusán poénkodó vicc azonban nemcsak osztatlan sikert és hosszan tartó derültséget okozhatott, hanem többéves börtönbüntetést is maga után vonhatott. A vicc ellenzékisége 1949 után büntetendő kategóriává vált, az ÁVH figyelme ugyanis a rendszerellenes viccekre is kiterjedt. Az 1946. évi 7. törvényt kiegészítő legfelsőbb bírósági állásfoglalás a „politikai kérdések vicces formában való feltüntetését” izgatásnak minősítette, és felfüggesztett vagy néhány évig tartó tényleges szabadságvesztés járt érte. „Milyen az 5+2-es vicc? Öt év, aki mondja, kettő, aki hallgatja” – utalt az egyik találós kérdés a félve mesélt tiltott tréfák kockázatára.
Homa János történész, aki tizenhat évvel ezelőtt viccgyűjteményt szerkesztett az 1948–1988 közötti politikai poénokból, elmondja: szabad nyilvánosság és demokratikus véleményverseny híján a társadalom ezzel jelezte, hogy nem lehet becsapni. S ugyan a viccelődés a diktatúra romba döntéséhez nem volt elegendő, de javította a társadalom közérzetét, és olyan terepet biztosított a belső ellenállásra, ahol az elnyomás frusztrációit ki lehetett élni. Ezzel az egymás közötti véleménycsere „földalatti” csatornája alakult ki, mert a vicc által sok mindent ki lehetett mondani, amit a hivatalos „nyilvánosság” nem engedett.
A Rákosi-kor politikai élcei leginkább a pártvezér személye és az ÁVH tevékenysége ellen irányultak. Például az egyik klasszikus darab így hangzott: „Miért visel Rákosi nyakkendőt, amikor a borbélya borotválja? Hogy a két végét meg tudja különböztetni egymástól.” Ám 1948 után nemcsak az ellenzéki, de tulajdonképpen mindenféle humornak hadat üzentek. A fordulat évében megszüntették a kisgazda Szabad Száj és a szocdem Pesti Izé című viccújságot, a hivatalos élclapként funkcionáló Ludas Matyi pedig száraz, sótlan propagandakiadvánnyá laposodott. Az ötvenes évek legelején a Ludas Matyi főként a „nyugati imperialisták” és a „klerikális reakció” ellen agitált, majd lassú elszürkülés következett, amely a hetvenes évek közepétől oldódott fel, akkor is csak a frivol karikatúráknak köszönhetően. „Kevés a lapban a humor, keveset nevettet, nem a tömegeket érdeklő dolgokról ír” – jegyezte meg róla a Magyar Újságírók Szövetsége. Egy 1955-ös MDP-feljegyzés ugyanekkor azt adta ukázba, hogy „szatíránknak szeretnie kell vívmányainkat, és nem lehet ellenzéki, nem gúnyolódhat eredményeink felett”.
Az 1956-os forradalom alatt aztán az elfojtott humorérzék is elementáris erővel tört fel. Falfirkák, röplapok, szállóigék és rigmusok születtek városon és vidéken egyaránt, amelyek a reménytelenség dacára alkalmazták a maró (ön)gúny és a jellegzetes magyar akasztófahumor teljes repertoárját. „Gyűjtsd a vasat és a fémet, szovjet tankot add a MÉH-nek!” – hirdette például egy ’56-os forradalmi graffiti a tűzfalakon.
A két kutató egybehangzóan azt állítja, hogy a Kádár-rezsim kezdetben a megelőző gyakorlatot folytatta a humorfronton is. Ezt bizonyítja a következő agitpropos állásfoglalás: „A szatíra, kifigurázás, leleplezés eszközével magyarázzuk meg az ellenséges tábor terveit, hanyatlását és aljasságát.” Egy 1959-es pb-jelentés viszont már a jövőt körvonalazta, amikor a hivatalos viccmesélő fórumok feladatául szabta, hogy „derűt, jókedvet árasszon, és vegye célba az előrehaladásunkat gátló jelenségeket, a kispolgári erkölcsöket, jellemhibákat”. A még ’51-ben alapított Vidám Színpad és a ’67-ben létrehozott Mikroszkóp Színpad, valamint a hétfői televíziós adásszünetek idején sugárzott rádiókabaré központilag ellenőrzött fórumai mind ennek szellemében jártak el. Homa János hozzáteszi, hogy az 1963-as amnesztia után a viccek negatív (Hruscsov igényeit messzemenően kiszolgáló) Kádár-képe mellett megjelentek a pártfőtitkárt pozitívan bemutató tréfák (például a reformokat megakasztó Brezsnyev háta mögött a néppel összekacsintó „öreg” alakjával). Horváth Attila szerint ebben szerepet játszhatott, hogy minden bizonnyal voltak megrendelésre készített és elterjesztett Kádár-barát viccek. A történészek szerint a rendszerváltást megelőző évtizedekben nem volt olyan bel- és külpolitikai esemény, amelyen ne élcelődtek volna. A magyar viccek legyűlöltebb figurája ekkoriban Ceausescu volt; a keleti szocializmus és a nyugati kapitalizmus közötti életszínvonal-különbség szintén kedvelt humorforrássá vált, ahogyan a párttitkárok is.
„Mi a különbség a létező és a működő szocializmus között?” – kérdezték egyre gyakrabban egymástól az emberek a Kádár-rendszer alkonyán. A válasz szerint „a létező szocializmus nem működik, a működő szocializmus pedig nem létezik”. 1990-re végleg bebizonyosodott annak a régi poénnak a valóságalapja is, hogy „a szocializmus azon nehézségek leküzdésére való, amelyek nem lennének, ha nem lenne szocializmus”.
A politikai viccekkel foglalkozik hétfőn az Ősök tere. Az adás időpontja a Hír Tv-ben: hétfő 22.30. Ismétlések: kedd 10.30; szerda 16.05; szombat 15.05.
origo.hu
Kiderült, miért látogatott Pécsre Orbán Viktor
