Bizalom

Az állam rossz gazda – ez az elmúlt húsz évben olyan cáfolhatatlan axióma volt, mint a megelőző negyvenöt évben az, hogy a szocializmus fejlettebb társadalmi rendszer, mint a kapitalizmus. Az egyiket azért nem vitatták, mert tilos volt, a másikat azért nem, mert mindaz, ami a fejlettebb rendszerből megmaradt, élő bizonyítéka volt annak, hogy az állam valóban rossz gazda. Ám szép lassan az is kiderült, nemcsak az állam rossz gazda, hanem az lehet a magántulajdonos is, főleg, ha állami támogatásokból, közpénzekből tartja fenn a közérdeket is szolgálni kénytelen magánbirodalmát. Mondhatni, az utóbbi nyolc évben napnál világosabbá vált, hogy bizonyos világnézetű, politikai elkötelezettségű, pártállású egyének az állam képviselőiként, de magángazdaként is csapnivalóan bánnak – a legszűkebben vett magánvagyonukat leszámítva – mindenféle értékkel.
Így eshetett meg, ami néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy egy közvélemény-kutatás arra az eredményre jutott, miszerint a megkérdezettek közül kétszer annyian bíznak az állami nyugdíjrendszerben, mint a magánpénztárak kínálta szolgáltatásokban. Ezen a tavaszon valóban gyökeresen megváltozott valami ebben az országban. Nemcsak a kormány és a törvényhozás névsora és elkötelezettsége, hanem a választók viszonya a hatalom gyakorlóihoz. Az emberek nemcsak a pártpreferenciák szerint hisznek a kormánynak, hanem sokan hisznek a semlegesek, sőt még az ellenoldaliak közül is, s ez kivételes jelenség.
Ne feledjük, a kormány a választások óta egy elkeseredett karaktergyilkolászás folyamatát szenvedi. Az ellenzék szemmel láthatóan kamatostul szeretné visszaadni azt a sok kommunikációs negatívumot, amit kormányzása alatt a polgári oldaltól kapott, ezért bármit tesz, mond, dönt, gondol, álmodik a kormány és Orbán Viktor, arról azonnal kijelentik, hogy az rossz, alkalmatlan, romboló, veszélyes és becstelen. Most a magánnyugdíjpénztárak feltöltését átmenetileg korlátozó kormányzati tervezetről (időközben törvénnyé lett) állították, hogy Orbán ellopja a nyugdíjasok nehezen összekuporgatott pénzecskéjét. A közvélemény mégsem háborog, s nem állít sátrat a Kossuth téren a kormány eltakarodását követelve, mert inkább a kormánynak hisz, mondván: erre a lépésre szükség van, s később a többség javára válhat. Nagy szó ez, mert az emberek szívesen elhisznek és magukévá tesznek minden rosszat, amit a hatalomról és a hivatalos intézményekről hallanak. Az MSZP vezetői hónapok óta állandóan tolvajlással, rablással, fosztogatással vádolják a kormányt, a többségről mégis lepereg. Pedig a szocialistákról azonnal elhitték, hogy lopnak. Talán ha nem lopnak, nem tűrik és nem ösztönzik oly szemérmetlenül a közvagyon fosztogatását, nem alakul ki róluk olyan kép, hogy számukra a tulajdon és a lopás között szoros, lényegi összefüggés van.
A kormány a választási matematika sajátosságainak köszönhetően kétharmados felhatalmazást kapott arra, hogy a többség érdekében keresztbe tegyen eddig érinthetetlennek hitt érdekszövetségeknek, de az eddig megnyilvánuló közbizalom az a forintra, dollárra, euróra nem váltható valódi tőke, amelynek hozamai nélkül semmiképp nem fedezhető a költségvetés hiánya, nem rendezhető az államadósság. Ugyanakkor az erkölcsi tőke minden tőzsdei spekulációnak kitett vagyonnál gyorsabban devalválódhat.