Ember, probléma

Tegnap elfogadta a parlament a nyugdíjrendszer átalakításáról szóló törvényt. Az új jogszabálynak az egyik legfontosabb részlete, hogy az eddigi kötelezőséggel szemben ezentúl szabadon eldönthető, mely rendszer kezelje nyugdíjforintjainkat. A magán vagy az állami? Nézzük meg, hogyan vélekedik a kérdésről az Amerikából hazatért, s ma már a hazai gazdaságpolitikát erősítő szakember!
A magánérdeknek kell alárendelni a közérdeket! Lényegében ezt fejtegeti Kopits György egy tegnap megjelent interjúban, amelynek legfontosabb megállapítása, hogy a kormány feleljen meg a piaci elvárásoknak! Mindezt nem magánemberként mondja, hanem a közpénzek átláthatóságát biztosítani hivatott Költségvetési Tanács (KT) elnökeként. Az interjúban Kopits úgy határozza meg a piac fogalmát, hogy az a pénzünket kezelő bankok és befektetési alapok összességét jelenti. A piac elvárásának pedig azért kell eleget tenni, mert ha nem tetszik neki a kormány magatartása, akkor nem biztos, hogy Magyarországon vásárol állampapírt, lehet, inkább külföldön néz körül befektetési lehetőségek után.
Ami azt jelenti, hogy a független Magyar Köztársaság kormánya a magyar társadalom elvárásai helyett a javarészt külföldi tulajdonban lévő bankok és alapok érdekeit tegye magáévá gazdaságpolitikai döntéseikor, különben baj lesz. Nem mellesleg tegyük hozzá, hogy az elnök úr ezzel olyan gazdaságpolitikai megfontolást ajánl a magyar kormánynak, amelyről az unió egyre több kormánya mondta, mondja ki, hogy megbukott.
Kopits álláspontja érthetővé válik szakmai életrajza alapján. Az amerikai magyar közgazdász 1975-ben a Egyesült Államok érdekeinek képviseletét ellátó Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) szerződött, 1986-ban az IMF magyarországi főreferense lett, majd 1988-ban az alap osztályvezetőjévé nevezték ki. Magyarországgal szorosabb viszonyba 1993-ban került újra, amikor kinevezték az IMF magyarországi képviselőjévé, és részt vett a több pontban alkotmányellenesnek bizonyult, Bokros Lajos nevével jelzett megszorítócsomag felügyeletében. Tagja volt annak az IMF-delegációnak is, amelyik Indonéziában bebizonyította az alap teljes impotenciáját. 2004-ben tért vissza Magyarországra végleg, amikor Járai Zsigmond javaslatára a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának tagja lett, és hatékonyan képviselte azt a törekvést, hogy Magyarországon csillagászati magaslatokba emeljék a kamatlábat. 2009-ben az országgyűlés bal- és jobboldala egyhangúlag választotta az újonnan megalakított Költségvetési Tanács elnökévé.
Kopits az interjúban nemcsak általános kérdéseket feszeget, hanem a politikai viták össztűzébe került nyugdíjrendszer kérdésében is állást foglal. Nem is akárhogyan. Azt hangsúlyozza, hogy a kormány gazdaságpolitikáját leginkább a fenntarthatóság szempontjából kell vizsgálni. Márpedig ennek a szempontnak az államival szemben a magánnyugdíjrendszer felel meg – állítja. Megállapítását azzal indokolja, hogy a tőkésített rendszerben nincs garantált nyugdíjfizetés. Azaz szerinte azért van létjogosultsága a magánrendszernek, mert a magánnyugdíjpénztárak nem tudják garantálni a nyugdíjasoknak a nyugdíjakat, és ugyanezért fenntarthatók is, hiszen nem kérhető rajtuk számon az eltűnt pénz. Ellentétben az államival, amely rendszer viszont garantálja a nyugdíjakat, ám egy öregedő társadalomban ez hátrány – állapítja meg ugyancsak Kopits. Tényleg mintha csak Sztálint hallanánk: van ember, van probléma; nincs ember, nincs probléma.
A nyugdíjrendszer átalakítása miatt az MSZP az első pillanattól fogva fenyegetőzik. Tolvajt kiált, pereket és népszavazást helyezett kilátásba a kérdésről. Persze a nyugdíjasok nevében. Nos, az MSZP komolytalan valami, magatartása nem ismeretlen a magyar társadalom előtt. Az interjú végén azonban a komoly szakember is hasonló álláspontot vesz fel. „Mi (a tanács) elsősorban az Országgyűlés – így végső soron a polgárok – tanácsadói vagyunk” – állítja Kopits. Mi meg azt mondjuk neki, hogy hiszi a piszi.