Menedék

Nagyvárosi értelmiségiek sora próbált az elmúlt években eldugott kis falvakban menedéket találni a zaj, a tömeg, a rossz levegő elől. Amolyan alkotóházként képzelték el új otthonukat, s próbálták magukkal is elhitetni, hogy az életminőség jobb vidéken. Jelentős részük ma már hibás döntésnek tartja, hogy mindent felégetett maga mögött. Hiszen a magány egy ideig inspiráló lehet, hónapok, évek múlásával azonban egyre jobban tud hiányozni a kulturális pezsgés, az ismerősök közelsége. Ezt a rossz érzést pedig a jó minőségű szilvapálinka is csak tompítja.
Persze akadnak olyanok, akiknek nem hiányzik a városi létforma, helyette állatokat tartanak, beszélgetnek a paradicsompalántákhoz. De kevesen képesek egyik napról a másikra ott hagyni mindent, s évek múlva is azt mondani, hogy ez jó döntés volt. Persze fordítva is igaz: aki faluhelyen nevelkedett, annak a betontömeg nyomasztó. Különbözőek vagyunk, genetikailag és neveltetésileg is, máshol, másként, másokkal érezzük jól magunkat. Ezért is nehéz igazán jó szempontokat találni, ha életminőség tekintetében akarjuk rangsorolni a településeket. Genfet és Koppenhágát a legélhetőbb városok között jegyzik, de ez semmit sem mond annak, aki a mediterrán tengerpartokon érzi jól magát. A minap hazánkban először elkészült egy olyan önkormányzati rangsor, amely fontos gazdálkodási és közszolgáltatási jellemzőin keresztül próbálja bemutatni a nagyvárosok teljesítményét. Olyan értékeket vizsgáltak például, mint az egy főre eső költségvetési keret, az elnyert pályázatok aránya, az egy háziorvosra jutó betegek száma, a vízdíj vagy a közbiztonság. A táblázatból látható, egyik város ebben, a másik abban jobb. Azt a nemkülönben fontos kérdést, hogy összességében mennyire elégedettek életükkel az ott lakók, október 3-án már feltették a lakosoknak. Az eredményeket pedig négy év múlva újra értékelik.