A statisztikák szerint az Albániában található gjaderi központban megfordult 495 bevándorló közül 345-öt nem sikerült hazaküldeni. Ez azt jelenti, hogy három közül két migráns végül elhagyja az albániai tábort, de nem a származási országába tér vissza, hanem többnyire Olaszországba kerül.
Sajtóelemzések szerint mindez nem véletlen, hanem egy szabotázs eredménye, amelyet a vörös talárosoknak nevezett baloldali bírók és Soros Györgyhöz köthető szervezetek hajtanak végre.
A bírók különböző módszereket alkalmaznak a kitoloncolások leállítására. A leggyakoribb eszköz a menedékkérelem benyújtása utáni bírói felfüggesztés. A „vörös talárosok” ilyenkor nem hagyják jóvá a fogvatartást, így a migráns visszakerül az olasz állam területére. Emellett gyakoriak az egészségügyi okokra hivatkozó felmentések is. Ravennában a közelmúltban több eljárás is indult olyan orvosok ellen, akik a gyanú szerint hamis igazolásokkal segítették elkerülni a kitoloncolást.
Az Il Giornale jobboldali napilap szerint a háttérben egy jól szervezett hálózat áll, egészen pontosan a Bevándorlási Jogi Tanulmányok Egyesülete nevű jogi csoport, amely szoros kapcsolatban van a baloldali bírói karral. A lap külön kiemeli a Soros György-féle Open Society Foundations szerepét is, amelyen keresztül olyan ügyvédek és projektek kapnak támogatást, amelyek célja a bevándorlási rendszer lassítása vagy blokkolása. Egészen a római parlamentig vezettek a szálak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!