Mint a pelyva

Végkielégítés. A nagyérdemű most ízlelgeti a szót, előbb hümmög, aztán amikor meghallja az összegeket, vörösödni kezd a feje. Hogy lehet az, hogy negyven éve tisztességesen dolgozók még csak nem is hallottak végkielégítésről. Felmentéssel járó pénzekről még csak-csak, de aki csődbe ment cégnél dolgozott, örült, ha az utolsó havi fizetésének a felét vagy a negyedét megkapta. Ha megkapta. Ezért káprázik a szem, amikor meglátjuk, hogy az ügyesen titkolt menedzserszerződések vagy törvényesített formulák mekkora végkielégítéseket tartalmaznak. Amely összeg elvileg arra jó, hogy amikor a dolgozót menesztik az állásából, vagy megszűnik a munkahelye, legyen elég pénze áthidalni azt az időt, amíg újból munkához jut. A másik érdekes pénzforrás a szabadságmegváltás, amely mezítlábas munkahelyeken nem is létezik. Kórházi orvos barátom csak akkor mehet szabadságra, ha állít maga helyett valakit, de akkor sem két hétnél többre. Így évek óta rakódik a sok bennragadt szabadság, amit természetesen a kutya sem fizet ki, a kórház örül, ha bért tud fizetni. Veres János volt pénzügyér sokkal szerencsésebb volt, neki tízmillióban számolták a drága szabadságát, de Gyurcsány Ferenc is élt ezzel a lehetőséggel. Ha pedig végignézzük azt az ad hoc listát, amit étvágygerjesztőnek elolvasunk vacsora előtt, akkor már enni sincs kedvünk. A volt Gyurcsány–Bajnai-kormány tagjai: Gráf József, Hiller István, Szekeres Imre, Kiss Péter, Herczog László 6,6 millióval távoztak a brancsból, az államtitkárok, például Baja Ferenc, Csizmár Gábor, Gőgös Zoltán, Burány Sándor, Simon Zoltán, Arató Gergely, Ivancsik Imre, 5,9 millióval vágtak neki a nagy-nagy „bizonytalanságnak.” 2009-ben Göncz Kinga, Veres János, Szilvásy György 7, 7 millióval távoztak, Gyurcsány Ferenc pedig 9 millióval végkielégült. Nagy meglepetésre Cselényi László, a Duna TV elnöke, ki gondolná, 49 millió forinttal távozhatott. A BKV sem fukarkodott az embereivel, Szalainé 100 milliója már viszonyítási alap, de Regőczi Miklós volt kommunikációs vezérigazgató-helyettes is 40 millióval vigasztalta magát, Aba Botond volt BKV-vezérigazgató ugyanakkor „csak” 13 millióval.
Demagóg vagyok? Hajjaj, különösen annak fényében, hogy a fentebb felsoroltak közül egyik munkája sem tette sem jobbá, sem gazdagabbá, sem elismertebbé ezt az országot. A Fidesz-kormány, ha előbb hebehurgyán is, de utóbb meggondoltan határozta el, hogy egyfelől beszünteti ezeket a milliós végkielégítéseket, másfelől szűkebb adókorlátok közé szorítva próbálja visszaszedni a kifizetéseket. Hangsúlyozottan nem az orvosok, a tanárok vagy a tűzoltók végkielégítését rövidítve meg ezzel. Hát persze, óriási a felháborodás, aki érintve van, mind az alkotmányosságról szaval, könnyedén félretéve azt a csekélységet, hogy az alkotmány nem egy szűk érdekcsoport kiváltságait védi, vagy ha igen, akkor azon változtatni kell. Amikor tömegek sodródtak az elmúlt időszak kormányainak tevékenysége nyomán a létminimum szélére, akkor nem erkölcsös belemarkolni az állami kasszába, bármennyire is jogos, alkotmányos, miegyebes.
Nem emlékszem arra, hogy amikor a sokadik libatenyésztő tönkrement, mert Bajnai Gordonék „nem értettek” a baromfiágazathoz, bárkinek is jogi, pláne alkotmányos aggályai lettek volna. Arra sem emlékszem, hogy amikor a Bajnai-kormány egy tollvonással évközben adót emelt, bárki is kinyitotta volna száját, hogy ez azért alapjaiban rázza meg az emberek jogbiztonságba vetett hitét. Az sem okoz az érintetteknek erkölcsi megrendülést, hogy lassan feltárul: úgy pergett ki a költségvetésből a pénz a magánzsebekbe, mint a pelyva a rostából. Ellenben szörnyű és diktatórikus, hogy a kormány ezt a pénzt viszont szeretné látni. Hajrá kormány, veled vagyunk!