A második játszmában a magyar teniszező az első adogatójátékában bréklabdákat hárított, később Andrejeva a pályán érezhető bűzre panaszkodott a játékvezetőnél.
Bondár szempontjából 2:3-nál az orosz aztán már élt a lehetőséggel. Andrejeva ezúttal megőrizte az előnyét, 6:3-mal kiegyenlített.
A döntő játszmában még nagyobb különbség alakult ki a két teniszező között, ebben kétszer is elvette Bondár adogatójátékát Andrejeva, aki 5:1-re ellépett.
Amikor az orosz már a továbbjutásért szervált, akkor Bondár visszazárkózott, majd miután adogatóként meccslabdát is hárított, újra brékelt, azaz 5:5-re kiegyenlített.
Bondár ezzel elkerülte a korábbi világelső, Oszaka Naomi sorsát, aki 6:7, 6:3, 6:2-re kapott ki a mostani világranglista-első Arina Szabalenka ellen, Andrejeva pedig azt ismételgette a székén: „Nem vagyok bajnok. Ki fogok kapni.”
Végül nem lett igaza: a kifakadása után Andrejeva a tie breaket simán kiharcolta, azt pedig, összességében a harmadik mérkőzéslabdáját kihasználva, 7-5-re megnyerte, így végül nagy nehezen folytatta a magyarok elleni sikersorozatát.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!