Országépítő buzgalom

Makovecz Imre Ybl-díjas, Kossuth-díjas, Steindl-díjas, Magyar Örökség díjas, Prima Primissima díjas építész, a Corvin-lánc kitüntetettje, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, a Francia Építészeti Akadémia nagy aranyérmének tulajdonosa, a skót és a brit építészszövetség tiszteletbeli tagja november 20-án ünnepli 75. születésnapját. Tevékenységében legalább hétféle kiemelkedő teljesítményt méltathatunk.

Az organikus építész. Tetszik, nem tetszik, a nemzetközi szakirodalom gyakorlatilag Makovecz Imrét azonosítja az élő magyar építőművészettel. Az ezer kortárs csúcsépületet felvonultató antológia hazánkból egyedül az ő paksi templomát szerepelteti. Ha valaha a Nyugat szemében Európa kulturális határa a legkeletibb gótikus, majd barokk templom volt, manapság Makovecz épületei azok – valahol Vargyason, Csíkszeredában, a csíksomlyói hegygerincen. Noha a hazai mezőnyből az ezredforduló után Cságoly Ferenc és mások is értek el számottevő európai sikereket, s a regionalista törekvések is figyelmet keltettek határainkon kívül, a világ építészetkritikusait leginkább mégis a magyar organikus iskola hozta izgalomba. Ennek egyik vezéregyénisége pedig – a más elméleti alapokon nyugvó Csete György mellett – kétségkívül Makovecz. Csetével ellentétben – aki valóban a magyar népi építészetből, a „hajlított hajlékból” indul ki a formateremtés során – Makovecz, minden ellenkező híresztelés ellenére, internacionális, sőt globalista alkotó; maga a megtestesült posztmodern. Épületeinek több közük van az ógermán mítoszokhoz, illetve Rudolf Steiner, Frank Lloyd Wright vagy Paolo Portoghesi világához, mint a magyar néphagyományhoz. („Kezdettől azt az egy épületet szerettem volna megépíteni, amely az emberiség kezdete előtt már állt” – vallja.) Ugyanakkor szervesen kapcsolódik egy hazai műépítészeti tradícióhoz, amelyet Lechner Ödön, Medgyaszay István és Kós Károly neve fémjelez. Utóbbiakon abban a vonatkozásban sikerült túl is tennie, hogy tudatosan kötődik ahhoz az univerzális építészeti irányzathoz, amely a steineri antropozófiára alapozva (amely az épületet nemcsak élőlénynek, hanem egyenesen emberi lénynek tételezi) lényegében a Bauhausra adott ellencsapásként is értelmezhető. A katonás megtervezettség küzd itt egy szerves megtervezettséggel, ami a fásult Nyugatnak maga a keleties lázadás, a kíváncsi Keletnek meg a spirituális nyugatosság. Makovecz ezt úgy fogalmazza meg: „A magyar szerves építészet feladata, hogy szolgálja az európai közép ezoterikus létét.” Ennek érdekében a fát mint alapanyagot többé nem díszítőelemként, hanem szerkezetként alkalmazza: ez legalább olyan anyaghasználati nóvum, mint az előző századfordulón a vasbeton vagy a pirogránit volt. Statikai bravúrjai – például a paksi templom páratlan vonalvezetésű tetőzete vagy az összeborított kupolájú piliscsabai Stephanium esetében – olyanok, hogy e házaknak a józan mérnöki ész szerint voltaképpen össze kellene omlaniuk.
Az iskolateremtő mester. Makovecz nem magányos tervező: lételeme a közösség. Immár több építészgenerációnak a mestere. Mivel a hazai építészet nehézkes intézményrendszere sehogy sem volt ínyére, szívós munkával, makacsul megteremtette a maga ellenintézményeit. Szellemi birodalmát három pillérre építette: a Makona építészirodából kinőtt Kós Károly Egyesülésre, a saját szaksajtót jelentő Országépítő folyóiratra, illetve az utánpótlást nevelő Vándoriskolára. Ez a modell az illegális lakásegyetemből meg a nyári visegrádi táborokból sarjadt, olyan tanítványokat nevelve ki, mint Turi Attila, Zsigmond László, Csernyus Lőrinc, Sáros László, Vincze László, Ekler Dezső, Jánosi János és sokan mások.

A makacs országépítő. Ez a felépítmény korántsem öncélú volt: már az előzmény, a nyolcvanas évekbeli faluház-építési kampány (Zalaszentlászlón, Bakon, Kakasdon) is a centralizált, faluromboló állameszménynek szegült ellen. Később az egyesülés által „kiküldött” főépítészek vitték tovább a lángot Szerencstől Jászberényig, Pulától Csengerig. Szinte természetes, amikor ez a tevékenység átnő katasztrófakezelő újjáépítésbe az árvíz sújtotta Tisza melléken vagy Felsőzsolcán, illetve a vörösiszap-áradást elszenvedett Devecseren. A makoveczi offenzívát nem tartóztatták fel a művi országhatárok sem: Dunaszerdahelytől Lendváig és a Székelyföldig ível az országépítő buzgalom. Ez a küldetéstudat sokszor persze azzal járt, hogy Makovecz – a zalai Petőhenyétől Erdélyig – sokszor ingyen tervezett, sőt kivitelezett; főként templomokat.

Az idealista akadémiaalapító. A Makovecz által alapított Magyar Művészeti Akadémia újfent egy intézménytükrözés, amely az elégtelen rendszerváltozás felismeréséből fakadt. Tudjuk, a hála nem politikai kategória, de az akadémia léte épp a jobboldali kormányzás idején került végveszélybe. Elvi és anyagi támogatása egy polgári kultuszkormányzat számára nemcsak becsületbeli, hanem stiláris kérdés is.

A titkos író. Makovecz Imre számos egyéb tevékenysége mellett remek szónok és titkos szépíró is. (Ebben is követi mestere, Kós Károly példáját.) Stílusa férfias és kiérlelt, s nem nélkülöz némi tárgyához illő pátoszt sem. Úgy ír, ahogyan rajzol: mintha az elsüllyedt Atlantiszról tudósítana.

Az öntörvényű politikus. Nem az a fajta művész, aki véka alá rejti mindenkori politikai meggyőződését. Ez az álláspont mindig markáns, indokolt esetben pedig mindennemű diplomatikusságtól mentes. Makovecz, ha szükségesnek érzi, éppolyan vehemenciával veti magát a közéletbe, mint az építészetbe. 2002-ben, amikor a polgári körök országszerte megszerveződtek, s vendégelőadókat hívtak, hogy tartsák az emberekben a lelket, Makovecz Imre heti három-négy alakalommal is kifejtette gondolatait. Véleménye sosem pártalapú: jelenleg épp az újdonsült makói fideszes városvezetéssel polemizál, amely az átvilágítás idejére felfüggesztette a Makovecz-féle fürdő építését, amelyet az építész az életmű betetőzésének szán.

Az esendő ember. Az a legjobb benne, hogy egyébként megmaradt annak a tiszta szívű zalai gyermeknek, ama nagykapornaki kisfiúnak, aki valaha volt. Derekasan viseli a betegséget, de lehet neki egy verniszázson pohárka vörösbort is kicsempészni az utcára, hogy ne lássa a család vagy az orvos…