MSZP: üvöltő felek

Az utódpárt jelen állás szerint annyira legatyásodott társulat, mint amilyen harmonikásra trottyosodott pantallóban jelent meg a párt elnöke a hétvégi pártcécón. Az a tragédiájuk, hogy az ellenkező híresztelésekkel szemben Mesterházy maestro egyáltalán nem baloldali alternatívájaaz Apró klánnak

Az MSZP élpolitikusai mostanában egyre többször úgy szólalnak meg, hogy érződik rajtuk: nem tudják, kinek beszélnek. Miközben a kormánynak adresszálják a szidalmakat, mintha mégis másokhoz beszélnének, másoknak üzennének. Nem kell hozzá vad fantázia, hogy kitaláljuk: valójában dühödt belső kampány folyik a töpörödő utódpártban. A bizarr játék neve: Ki lesz a pártanya? A „Ki tud nagyobbat ordítani” verseny a valóságban Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc között zajlik.
A felek marakodásához csak a díszletet szolgáltatja az Országház. Tekintve, hogy kétharmados többséget szerzett pártszövetség van hivatalban, nem valószínű, hogy ekraziton kívül mással is ki lehetne robbantani a kormányzásból. Így aztán az egész üvöltözési ceremónia ahhoz hasonló, amikor a gorillahímek mellüket döngetve fitogtatják erejüket. Az etológusoktól tudjuk: ilyenkor csak a domináns szerepért folyik a harc. Azért, hogy a kis emberszabású közösségen belül ne legyen vitás, ki viszi a prímet.
Ám három és fél évig menetrend szerint nincs Magyarországon szavazás. Ergo: ha a kampány nem a politikai ellenfélnek, nem a kabinetnek, nem is a lakosságnak szól, akkor kizárásos alapon csakis a párton belüli pozícióharc motiválhatja a küzdő feleket. Az a gyanúm, a gyűlölt Fidesz kényszeres szapulása csak egyfajta járulékos elem és nem a tevékenység elsődleges célja. A Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció sátorverésekor feltűnő volt, hogy a jelenlegi pártelnök hívatlan vendégként csak azért toppant be a Szent István parki jurtába, hogy megmutassa magát a látogatástól láthatóan elkedvetlenedett elődje és annak vazallusi köre előtt, hogy aztán volt főnökének beszéde előtt tüntetően távozzon.
A múlt szombaton azzal folytatódott a műbaloldali kakasviadal, hogy Gyurcsány úgy vonult be az arénába, mint egy bokszoló. A megszeppent pártszóvivőkbe beleragasztotta az emelvényen a szót az ünnepeltetés és ováció. Mesterházy bármennyire is erőlködött, nem tudott ilyen üdvrivalgást kisajtolni a rászervezett publikumból. Pedig úgy járkált le-föl a színpadon, lógatva egy MSZP logós leplet, mint egy abrosszal tréningező matador. Alig vette észre, hogy fordítva tartja a vásznat. Ezt a menetet tehát Gyurcsány nyerte. Mesterházy erre magasabb fokozatra csavarta a hangerősítőt és azt a vágyát ordította világgá, hogy tavasszal utcára mennek és tízezrekkel együtt harsogják majd: elég volt. Ha ezt kiegészítené egy szóval („elég volt belőlünk!”), tömegek csatlakoznának hozzá.
Különös, hogy nem mertek valódi nagygyűlést tartani a szocialisták, mindössze egy furcsa, kampánynyitót idéző rendezvényt, rengeteg üres széksorral, ahová kizárólag akkreditációval lehetett bejutni. Milyen civil nagygyűlés az, amelyikre külön beiratkozás kell, és fedett helyen tartják, zárt kapuk mögött, szigorúan szűrt, buszokkal szállított, belterjes közönség előtt?
Egy-egyre állt tehát a belső meccs, ha nem jön a legutóbbi parlamenti flúgos futam. Gyurcsány testvér kötelességszerűen hadarta el megszokott átkait a miniszterelnöknek.
Nem volt világos, miért kellett magát ennyire égetnie? Aztán lehullt a lepel, amint buggyosra vett ingben a figurát mind népszínművesebbre vevő Mesterházy előpattant és a komplett frakcióval a háta mögött bejelentette: bojkottálni fogják a magánnyugdíjpénztárakat helyretevő előterjesztés vitáját. A szocialista honatyák és -anyák között feltűnt Gyurcsány borongó árnya is. Mindenki döntse el, a galád kormány magánpénztárak elleni merénylete miatt volt fájdalmasan szürke az arca, vagy az késztette férfias mélabúra, hogy pártelnök utódja megint belemászott a képbe és elhomályosította az ő produkcióját. Bárhogy is nézzük az eredményjelző táblát, azon bizony Mesterházy– Gyurcsány kettő-egyre állnak. Aki azonban azt hiszi, csupán kétszemélyes partiról van szó, téved.
Egész pocskondiázási-gyűlölködési nagyüzem indult be. Egymást überelte Török, Simon és Gúr úr. Mintha csak le akarták volna focizni a pályáról Mesterházyt és Gyurcsányt, annyiszor hangzottak el a tolvaj, vállalhatatlan és más efféle árokbetemető kifejezések. Különösen az egészen a gimnáziumi érettségiig eljutó Török szóvivő úr tett ki magáért. Valószínűleg csúcsot döntött az egy percre eső legtöbb „tolvaj” szó kimondásának kategóriájában. Tolvajozni mindenesetre könnyebb, mint szakképesítést szerezni vagy elvégezni egy egyetemet. A szocialista szóvivők rendre összetévesztik az érvelést a szitokáradattal. Ebben Török Zsolt lepipálja elődjét, Nyakó Istvánt, ami nagy szó. Nagyobb gond a bukott és a jelenlegi pártelnök szempontjából, hogy mindketten a szóvivő intellektuális szintjét tekintik etalonnak. Gyurcsány fantáziátlansága most vált nyilvánvalóvá a maga pőre valóságában. Kilógott a lóláb, hogy semmi más nem foglalkoztatja az öncélú rágalmazáson kívül, a tartalom lényegtelen.
Mesterházy szintén mindent megtesz, hogy ne keltsen holmi értelmiségi benyomást. Ahogy a Hír TV riporterét próbálta lekezelően elutasítani, az tuskósági díjas teljesítmény. A pártelnököt nem érdekelte a lehallgatási ügy, függetlenül attól, hogy MSZP-s megrendelői lehetnek a botránynak. Úgy tűnik, semmi kivetnivalót nem talál abban, hogy többek közt Vitézy Dávidot, a közlekedési vállalat volt egy szem ellenzéki felügyelőbizottsági tagját megfigyelték. Annak a Horváth Csabának a szellemi és morális teljesítményét irigyelte meg, aki még a lehallgatás tényét is tagadta. Igaz, ha Vadai Ágnest vagy Molnár Csabát kérdezik, ők egyenesen annak a véleményüknek adtak volna hangot, hogy nem a titkosszolgálatok vagy más cégek hallgatták le Vitézyt és Budai Gyulát, hanem ők hallgatták le a szolgálatokat – sőt, Gyurcsányt és Mesterházyt.
Az utódpárt jelen állás szerint annyira legatyásodott társulat, mint amilyen harmonikásra trottyosodott pantallóban jelent meg a párt elnöke a hétvégi pártcécón. Az a tragédiájuk, hogy az ellenkező híresztelésekkel szemben Mesterházy maestro egyáltalán nem baloldali alternatívája az Apró klán „öregecskedő” üdvöskéjének, ahogy Gyurcsány lenézően beszélt a lecserélendő feleségekről pár éve. A két, a pulpitusról egymást lelökdöső karmester konfliktusa elfedi, hogy van alternatívája a neoliberális koncharcokon és lakosságnyomorgatáson edződött janicsár- és szpáhi-baloldalnak. És ez valahol ott keresendő, amitől baloldali lenne egy alakulat. Az, hogy Filló Pál, a munkástagozat vezetője beolvasott a neoliberális pártfejeseknek és a Fidesz gazdaságpolitikáját támogatandónak, baloldali értékeket kifejezőnek tartotta, nemcsak az MSZP honlapjáról lett kicenzúrázva, hanem a legtöbb sajtótermékből is. Ugyanígy a Gazsó Ferenc nevével fémjelzett társadalompolitikai tagozatot sem sikerülhet az idők végezetéig diszkriminálni. Az MSZP ráfizethet arra, ha azt hiszi: automatikusan ők a második legnagyobb párt. Már most sincsen így, mert bizonyos szempontból a hasonló méretű Jobbik, de még az LMP is versenytársa lehet. A maradék szocialista bázis tagjai úgy érezhetik, kevésbé tudják érvényesíteni az akaratukat, mint az ellenzék többi pártjának szavazói.
Kudarcaik eredendő oka az, hogy az MSZP és a baloldali elvek között áthidalhatatlan a szakadék. Azok a lejáratódott káderek uralják, akik abban a téveszmében élnek, hogy a pénz hajtja a gazdaságot. Mint amikor valaki azt hiszi, hogy a malom hajtja a folyót. A víz pedig mindig jelezni szokta, hogy ő az úr.