Spirális-spirituális örvény

Az alábbi történet nem az enyém, nem velem esett meg. Néhány vessző és gépelési hiba kivételével semmit sem változtattam rajta, úgy adom közre, ahogy kaptam.
„Leírok önnek egy esetet. Tulajdonképpen semmi nem történik benne, mégis azt gondolom, kétségtelenül ez volt életem legfurcsább, legbizarrabb élménye. Lehet, hogy levelemet olvasva azt gondolja, fantáziátlan ember írta önnek ezeket a sorokat. Lehetséges, hogy lekicsinyli azt, amiről ez a levél szól. Azt mondja magában, milyen nyugodt, eseménytelen, sőt ingerszegény élete lehet annak, aki a szundikálás közben rátörő álmokat, ábrándozásokat, a félálomi képek tülekedését tartja élete egyik legmeglepőbb élményének. Nem tudom, másokban mi hagy kitörölhetetlen nyomot. Talán igaza van. Valóban nem dicsekedhetek azzal, hogy valaha is kalandos életet éltem volna. De abban biztos vagyok, ötvenévesen ki is merem jelenteni, hogy az életem átlagos. Boldognak mondható, normális gyerekkorom volt. Általános iskolás koromban szüleimmel több éven át külföldön, egy igazi világvárosban éltem. Voltam katona, diplomás vagyok, idegen nyelveket beszélek, boldog, rendezett párkapcsolatban élek, három gyermekem van. Olvasok, szeretem a klasszikus zenét, síelek, úszom, kerékpározom, szeretek, valamelyest tudok is sakkozni, több-kevesebb rendszerességgel utazunk: Párizstól Thaiföldig, az erdélyi Békás-szorostól Koppenhágáig számos helyét ismerem a világnak. Ne értsen félre, mindezzel csak azt szeretném önnek jelezni, hogy nem élek sem a vízióimba zárva, sem művészi elefántcsonttoronyban. Az életem vagy valamivel színesebb, mint az átlagé, vagy valamivel szürkébb. Tulajdonképpen mindegy. A lényeg, hogy nem lógok ki a sorból. És mégis határozottan állítom, hogy életem egyik legmegrázóbb, feltétlenül legkülönösebb élménye az, amit most néhány sorba sűrítve elmesélek.
Az eset úgy huszonöt évvel ezelőtt történt. Tizenkét óra repülés és némi autózás után Szegeden. Külföldről érkeztünk, akkori szerelmem szüleinél tettünk látogatást. Fáradt voltam, gondoltam, félrevonulok kicsit. Kinyúlva, ruhástul, elesetten hevertem magányosan a hálószobában a franciaágyon. Kora este volt, hét-nyolc óra felé járhatott. Halottam a szomszéd szobából átszűrődő zajokat, a beszélgetés megszokott, megnyugtató hangjait. Mivel a két szobát üvegajtó választotta el, félhomály volt, derengő fények világították be a helyiséget. Az álom és ébrenlét határán imbolyogtam, tudatában annak, hogy agyamban a szoba bútorainak képei és az álom képei váltogatják egymást. Testemet az ólmos fáradtság szinte belepréselte az ágyba. A valóság és az álom képei folytonosan keveredtek, összevegyültek, mígnem ez az eleinte zagyvának, rendezetlennek tűnő játék szép folyamatosan egy színpompás, spirálisan örvénylő forgássá alakult, amely már nem a fejemben, a tudatomban létezett, hanem rajtam kívül. Kilépett belőlem, körbehullámzott, megmozdította a testemet, majd elindult velem. Tudtam, hogy mi történik. Tudtam, hogy félig álmodom. Az örvény egyre mélyebbre rántott magával, miközben olyan csodás érzések rohantak meg, amelyeket nem tudok leírni. A lüktető, színgazdag örvény egyre gyorsabban szippantott magába, én boldognak éreztem magam, felszabadultnak, úgy éreztem, a létezés addig elérhetetlen gyönyöreinek újabb és újabb stációit ostromolom. Elképzelhetetlen öröm, a mindent szeretés és minden által szeretettség megfoghatatlan mámora ragadott magával. Gyanútlanul, szinte elolvadva, passzívan és kiszolgáltatottan adtam át magam e szűnni nem akaró érzelemáradatnak, várva a következő és következő, újabb és újabb pillanatot, fordulót, szépség- és érzelemhullámot. És akkor sejtelem derengett fel. Eleinte idegen, majd zavaró, végül ijesztő, félelmetes érzés jelent meg. Az előbb leírt folyamat intenzitása és vonzereje semmit sem csökkent. A színpompás örvénylés szépsége, örömteli kívánatossága s az ezzel együtt járó földöntúli öröm és kéj érzete nem gyöngült, hanem még inkább fokozódott. A mindenünnen ömlő, simogató fény, amely körbevett, az érzelmi hullámok, amelyek maguk is anyaggá lettek, és amelyeken úszva és lebegve sodródtam, a muzsika, a tér, a színek és formák örvénylése gyorsult. Ugyanakkor mintha egy ezzel ellentétes folyamat is beindult volna. Szinte észrevétlenül kezdődött, alig foghatón, mégis pillanatról pillanatra rémisztőbb érzések lettek rajtam úrrá. A tehetetlenségem, mely eddig az átélt képek, érzések és érzelmek elragadtatott szemlélőjévé és átélőjévé tett, lassan borzasztó béklyóvá lett. Mert rájöttem, hogy nem én irányítom az egészet, hanem csupán átélem.
Hasonló volt ahhoz, mint amikor álmunkban menekülnénk valami elől, de a lábunk nem moccan.
Rádöbbentem, ha nem szabadulok hamarosan, akkor valami végzetes, megmásíthatatlan következik, és közben éreztem, hogy rohamosan fogy az időm. Láttam magam körül a szobát, láttam a bútorokat, az örvény továbbra is létezett és fogva tartott, gyönyörűbb volt, vonzóbb és erősebb, mint addig bármikor, éreztem, hogy harcol értem, hogy magának akar, de akkorra minden szépsége és gyönyöre ijesztővé lett. Eldöntöttem, hogy bármi jön is, nem várom meg. Minden erőmmel azért küzdöttem, hogy felkeljek, hogy felüljek valahogy, hogy kiszakítsam magam abból a végzetes állapotból.
A sokadik próbálkozásra végül sikerült felülnöm. Láthatatlan kötelékeimet elszakítva, zihálva, izzadtan tápászkodtam fel. Minden erőm elszállt, csüggedt voltam, mint akit megfosztottak valami végérvényesen és visszavonhatatlanul nagyszerűtől. Mint aki megfosztotta magát valamitől, és megmenekült ugyanattól. Lerogytam, hallgattam a kívülről beszüremlő zajokat, a beszélgetők mormolását. Hosszú ideig gubbasztottam elkeseredetten az ágy szélén.
Végezetül némi kiegészítés. Sokszor és sokat álmodom. Színes, eseménydús álmaim vannak. Ismétlem, boldogan élek, kiegyensúlyozottan, szép családban. Érnek csalódások, vannak valóságos bajaim és vannak képzelt bajaim is. De azért rendben vagyok, tudok örülni az életnek. Huszonöt év telt el a leírt eset óta, és soha nem kerültem kapcsolatba többé a Szegeden átélt spirális-spirituális örvénnyel. Az emléke mégsem fakul, szinte mindennap eszembe jut, és olyankor sajgó vágyat érzek.”