Tévéjegyzet a jövőből

Aki az elmúlt napokban a képernyő előtt ült, láthatta, hogy a legtöbb adón Tévéjegyzet a jövőből a magyar madáremberrel foglalkoztak. Nem csoda, hiszen nem terem minden bokorban madárember. Persze, megint azt történt, hogy a leggazdagabb csatorna tudta elérni, hogy Sőtér Adélt, a magyar madárembert – aki egyébként középkorú férfi –, beszállítsák a stúdióba. Bambuszkalitkába dugták, de hiába, még egy kis csiripelést se tudtak kicsikarni belőle. A műsor alatt a madárember bánatosan gubbasztott, a ráhúzott öltöny miatt képtelen volt tollászkodni, és egyáltalán nem érdekelte, mit mond róla a stúdióba behívott antropológus, ornitológus, pszichológus, és politológus. Hidegen hagyta a családjáról készült film – „hiányzol, papi, gyorsan repülj haza”, könyörgött a kisfia –, és le se tojta a strucctojást, amit azért tettek a kalitkájába, hogy kizökkentsék az apátiából.
Ez bizony zsákutca volt a javából, százezrek kapcsoltak másik csatornára. Szaporodnak a kátyúk a nézettség felé vezető úton! De ennek is vannak előnyei. Hála a televíziózás emelt díjas SMS-sel hájasra hizlalt ülepű, agyhalott istenének, végre befellegzett a dögunalmas beszélgetős műsoroknak, amin a néző önfeledten horkolt, mint csecsemő anyja kebelén. Nagy sikersorozatok fulladtak érdektelenségbe! Dicstelen véget ért Az elmúlás mint életcél, valamint az Anyaverés, igen vagy nem? című vitasorozat. A Szeretkezz magaddal! című ifjúsági műsorba utóbb már senki nem küldött be házi videofelvételt. És ez még semmi! Az idős korosztály fellázadt a Dögszexszafári sorozat ellen, valami ütősebbet követeltek. Bizony, befellegzett a drogzabáló óvodásokkal, és intim pirszingekkel tűzdelt alul férfi, felül nő show-műsoroknak, a szépelgő kulturális ragacsoknak, az idegtépő könyvajánlóknak, ahol zsíros hajú önjelölt zsenik ugrottak a nagybőgőbe, és hát Chaplin mester hiába forog a sírjában, lassan befellegzik a játékfilmeknek is, hiszen a lánykollégiumban garázdálkodó körfűrészes kéjgyilkos, vagy a tévedésből saját magát feldaraboló bronxi muffinárus láttán a szellemileg leszakadt nézők is csalódottan fejelték le a falat. Ott tartottunk már, hogy minél több a vér, annál vidámabb az este, de a jóság és irgalmasság láttán is párnába fúrtuk a fejünket, hogy kedvünkre röhöghessünk. Nem véletlen, hogy az első fél évben a Jancsi és Juliska tévés feldolgozása érte el a legnagyobb sikert, a banya még a bulvárlapok címlapjára is felkerült, mint egykori szépségkirálynő. Persze, folynak utóvédharcok. Az egyik makacs kis csatorna a múlt héten még levetített egy tibeti útifilmet. Csak egy siófoki gyógypedagógus házaspár nézte meg, a gyerekeiken akartak bosszút állni.
A jövő a reality, nem vitás. Már a Csókold meg a százmilliót, aztán a Vigyázat, szadista vagyok is kiugró nézettséget hozott, de múlt héten indult Pokolra szállás új dimenziókat nyitott, macsetével a kezében tapossa a reality műfajának új ösvényeit! Tarkota József szobafestő és mázoló nevét ma már az egész ország ismeri. Igen, ő az, akinek az idén ősszel, egy szonda segítségével apró kamerát juttattak a gyomrába. E műsor hívei hétről hétre többen lesznek, a legutóbbi adásra már csaknem hatmillióan voltak kíváncsiak. Aki látta a szombat esti élő kapcsolást, bizony nem bánta meg, hiszen a kamera helyzete olyan volt, hogy az intenzív perisztaltikus hullámokat követően szépen lehetett látni a nyelőcső alsó végének nyílását, ahonnan nagy mennyiségű megrágott fasírt, és hagymás burgonya hullott a proximális gyomorba, miközben kétfelől munkához láttak a tubuláris mirigyek, hogy kitermeljék a megfelelő mennyiségű gyomornedvet. A műsor népszerűségét jelzi, hogy a gyomorhangokból készült CD minden zenei listán az élen áll, a Tarkota-pólókból eladott mennyiség pedig rekordot döntött, veszik, mint a cukrot. A Pokolra szállás nézettsége minden várakozást meghalad. Mit mondhatnánk még? Csak így tovább! Végre értelmet nyer a televíziózás.