Korbács és makaróni

Nehéz megérteni és elfogadni, hogy miért a multikat támogatják a kormányok milliárdokban mérhető állami pénzekkel, miközben tőkeszegény kis és közepes magyar cégek százai, ezrei mennek csődbe azért, mert nem bírják a magas adót, a magas hitelkamatokat kitermelni

Csaknem nyolc hónapra volt szükség a Nemzetgazdasági Minisztériumnál arra, hogy a kormányváltás után végrehajtott átvilágítás során rábukkanjanak arra a szerződésmódosításra, amivel az előző pénzügyi kormányzati rezsim Veres János volt pénzügyminiszter tésztagyárának bérlőjét hozta igen kedvező helyzetbe.
Csak most, karácsony után derült ki, hogy a tavaszi kormányváltás előtti napokban lázas igyekezettel módosították Veres nyírbátori tésztagyártó üzemcsarnoka bérlőjének, a dán gyógyászati segédeszközöket gyártó Coloplast Kft.-nek a szerződését. Mégpedig úgy, hogy enyhítették annak szerződésben vállalt kötelezettségeit, a cég haladékot kapott többek között arra, hogy teljesítse a munkahelyteremtés terén tett vállalásait. A Coloplast egyedi kormánydöntéssel 4,4 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott, hogy 1200 új munkahelyet teremtsen Nyírbátorban beinduló új üzemében, ezenkívül a társaság 1,6 milliárd forint uniós támogatást is kapott a beruházáshoz.
A cégnek a dolgozóilétszám-bővítést már 2009-ben teljesítenie kellett volna nyírségi üzemében, hiszen több mint hárommilliárd forintot már fel is vett. Ez azonban nem sikerült, ennek ellenére a pénzügyi tárca szokatlanul nagyvonalúnak bizonyult a volt pénzügyminiszter üzleti partnerével: a kormányváltást megelőző napokban módosította a szerződést annak érdekében, hogy ne lehessen visszakövetelni a milliárdokat. A hírek szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium egyik alkalmazottja írta alá a szerződésmódosítást, aki még most is ott dolgozik a tárcánál, de már csak januárig.
Elképesztő trehányság lehet ott, fenn a minisztériumban, ha egy beosztott köztisztviselő milliárd forintokról szóló szerződéseket módosítgathat. Vélhetőleg nem is ő döntött a kontraktus enyhítéséről, neki csak az aláírását kellett hozzáadni. De ezt majd kideríti az ügy mélyére hatoló vizsgálat. Érthető, ha a kormányok minden igyekezetükkel azon vannak, hogy munkahelyek teremtődjenek, főleg olyan elmaradott térségekben, mint a nyírségi. Még az is érthető, ha egy szabolcsi szocialista politikus a pártjában elért karrierjét igyekszik megyéje javára is kamatoztatni, s pénzügyminiszterként is kedvezni akar szűkebb hazájának, főleg ha annak elmaradottsága miatt még indokolható is a megkülönböztetett figyelem. De ez nem azt jelenti, hogy ne kellene meghúzni a határt magánérdek és a közérdek között. Veres János mohó volt, és nem ügyelt erre a határra. Nem bírta ki, hogy ő ne részesüljön a haszonból. A nyírbátori dán beruházás nem valósulhatott meg úgy, hogy Veresnek üzletileg ne legyen hozzá köze, hiszen hatmilliárdos közpénz forgott az üzletben. Ő pedig pénzügyminiszterként mégiscsak döntési helyzetben volt.
Idetartozik még, hogy a 750 négyzetméteres, üresen álló üzemcsarnokot négyzetméterenként ezerforintért bérelte ki a Coloplast, ami nem rossz üzlet. Még Veresnek sem. Felettébb különös azonban, hogy korábban ugyancsak Veres tésztagyárát bérelte ki az a Bátor-Product nevű cég is kábelkorbácsüzem céljára, amely ugyancsak kapott négyszázmillió forintos állami támogatást. Ez a bérleti ügylet végül is füstbe ment, mert a cég vezetője szerint sokáig nem volt olyan munka, amit Veres tésztagyárában el lehetett volna kezdeni, ugyanakkor jelképes összegért kapott a társaság egy építési telket az ipari parkban. Figyelemre méltó az a 164 millió forintos vissza nem térítendő uniós támogatás is, amit Veres pénzügyminisztersége idején nyert el az adócsalásért elítélt Kabai Károly – Veres János egykori üzlettársa – érdekeltségébe tartozó Nyír Uncia Kft.
A cégnek ugyancsak munkalehetőséget teremtő beruházás és vállalati technológiafejlesztés címén ítélték meg a támogatást, amelyet a nyírbogáti és nyírbátori telephelyein kellett felhasználnia. Így utólag nézve a történéseket, figyelembe véve a Coloplast Kft. gyanús körülmények között végrehajtott érthetetlen szerződésmódosítását is, nem lehet kizárni a mocskos korrupció gyanúját. Létezik olyan olvasata is a befektetési sztorinak, hogy a dán cég csak és kizárólag azért kapta a sokmilliárdos állami támogatást, mert visszaosztott a volt szocialista pénzügyminiszter tésztagyártó cégének bérleti díj formájában. És pontosan ez a tényleg gyanúval övezett bérleti szerződés az oka annak, hogy a tárca vezetői a kormányváltás előtt érthetetlen gazdasági döntést hoztak, az állam számára kedvezőtlen tartalommal módosították a kontraktust. (S a balhét most azzal a köztisztviselővel vitetnék el, akivel aláíratták a szerződés módosítását.) Ez a dán multicéget kedvezményezett helyzetbe hozó „munkahelyteremtés” címen állami milliárdokkal kistafírozó ügylet is ráirányítja a figyelmet arra, hogy az Orbán-kormánynak mennyire más utakon kell járnia a foglalkoztatás bővítésére irányuló közcél elérése érdekében.
Láttuk, milyen közfelháborodás övezte a dunaújvárosi Hankook gumiabroncsgyártó cégnek adott 26 milliárdos állami támogatást, miután kiderült, hogy a koreai cég fütyül a hazai munkaügyi jogszabályokra, munkavállalói engedély nélkül foglalkoztatott koreaiakat, hogy a munkaügyi felügyelőség vizsgálata szerint többször előfordult, hogy 16-18 órát kellett folyamatosan dolgozniuk a munkásoknak.
Nehéz megérteni és elfogadni, hogy miért a multikat támogatják a kormányok milliárdokban mérhető állami pénzekkel, miközben tőkeszegény kis és közepes magyar cégek százai, ezrei mennek csődbe azért, mert nem bírják a magas adót, a magas hitelkamatokat kitermelni, vagy mert nem fizetik ki becsületesen elvégzett munkájuk ellenértékét sokszor éppen az állami nagyberuházásoknál. Ráadásul józan paraszti ésszel is belátható, hogy az egyedi kormánydöntéssel osztogatott milliárdos állami támogatások megzavarják a szabad versenyt, a kiválasztottakat piaci előnyhöz juttatják másokkal szemben. Ha az új kormány tényleg egymillió új munkahelyet akar teremteni az elkövetkezendő tíz esztendő alatt, merőben új utat kell találnia. Talán meg kellene fontolni azt, amit Kopátsy Sándor közgazdász mond, hogy tudniillik a mezőgazdaság az az ágazat, ahol lehetőség van szakképzetlen emberek tömegeinek munkába állítására. Közpénzekből, úgy vélem, nem a tehetős multikat kellene még nagyobb haszonhoz juttatni, hanem inkább a szabolcsi belvíz súlyos gondját kellene orvosolni, visszaadva az elárasztott földeket a mezőgazdasági termelésnek.
Hogy legyen föld a búza- és kukoricatermesztésre, hogy Veres János tésztagyára is azt a célt szolgálja végre, amire építtetett. Tényleg abszurd, hogy ennek a jobb sorsra érdemes nyírbátori tésztagyárnak a mutyi kedvéért hol kábelkorbácsüzemként, hol sztómatasak-, avagy katétergyártó üzemként kellett szolgálnia. Tényleg biztosabb piaca volna a sztómatasaknak, mint a jó magyar házi tésztának? Alig hihető.
Pár nappal ezelőtt a Hír TV betelefonálós műsorában egy néző azt állította, hogy a szocialista kormány idején ő is pályázott ilyen munkahelyteremtő állami támogatásra. De ő nem nyert. Pedig csak negyvenmillió forintot merészelt kérni, amiből az ő vállalkozása százhúsz embernek adott volna munkát.
Elszúrta. Nem kicsit, nagyon. Többet kellett volna kérnie. Sokkal többet. Legalább a tízszeresét, hogy jusson belőle bérleti díjra is. És át kellett volna jegyeztetnie a cég székhelyét a pályázat benyújtása előtt a nyírbátori ipari parkba. S legalább egy irodahelyiséget ki kellett volna vennie árendába abban a bizonyos nyírbátori tésztagyárban. Ahol a gyártási profilban a spagetti egyszer csak korbácskábellé változott.