A GDP hamis kultusza

„A katasztrófa nettó hatása a GDP növekedése.”
(Citi és Moody’s-elemzés)
„A földrengésnek nem lesz hatása a japán GDP-re.”
(Goldman Sachs)

Háromszázmilliárd dollárra becsülik ma a japán földrengés és szökőár okozta károk helyreállítási költségét. Az összeg olyan óriási, hogy nehéz mihez viszonyítani. Ha leírjuk, hogy Magyarország egész éves termelésének két és félszerese, akkor talán közelebb kerülünk a mérték megértéséhez.
A Merrill Lynch és a Goldman Sachs elemzői szerint a szigetország legnagyobb természeti katasztrófája a GDP-re nézve nem jár jelentős hatással, mindössze 0,1 százalékot faraghat le az idei évre vonatkozó előrejelzésekben szereplő tervszámokból. Más hitelminősítők úgy vélik, az újjáépítéssel megnőtt fogyasztás még lökést is ad a növekedésnek, így a GDP összességében növekedik. (Ne felejtsük, ezek a nagy pénzügyi házak döntenek többek között hazánk nemzetközi besorolásáról is, elég tőlük egy „negatív kilátás” jelző, és máris zuhan a forint árfolyama.) A Citi Bank és a Moody’s hitelminősítő közgazdászai szerint a katasztrófa utáni helyreállítás a második fél évben még fel is tornázza a GDP-t, amely 0,3 százalékos élénkítést jelent, és ez a „lökés” végre kihúzhatja Japánt a hosszú évek óta tartó stagnálásából.
Tulajdonképpen nehéz mit kezdeni a fent idézett okfejtésekkel. A GDP meglódulását jósló előrejelzésekben szereplő számokhoz ugyanis az 1995-ös kobei földrengés utáni károk elhárítását is alapul vették. Akkor hatezer ember halt meg, és százmilliárd dollárba került a helyreállítás, ám a GDP-adatokra mindez jótékonyan hatott. Most még nagyobb a veszteség, így még jobban szárba szökkenhet az össztermékmutató. Eddig is tudtuk, hogy ez a mértékegység nem alkalmas egy ország gazdasági állapotának leírására, és hogy a közgazdaságtan egyik gyenge pontja a GDP kultusza. A mérőszám köré épített kultuszt már a válság is megtépázta, hiszen egészen 2008-ig ezen mutatók zöme felfelé ívelt, semmi jelét nem mutatva a közelgő viharnak.
A nagy titok, hogy a bűvös szám azt a fogyasztást is tartalmazza, amelyet a háztartások hitelből finanszíroztak, így a később törlesztendő adósság csak később jelentkezik a statisztikákban. Emlékszünk azokra az évekre, amikor nálunk is ugrott a pannon puma, a „növekedésünkért minket irigyelt fél Európa”, ám az ekkor felgyülemlett mintegy 13 ezermilliárd forintos adósságot pedig majd unokáink is törleszthetik. A japán katasztrófa, mint a GDP jótékony támogatója, minden eddiginél jobban mutatja GDP-szemlélet válságát. Ez a mutató ugyanis csak a pénzben mérhető termelés és szolgáltatás alakulását jelzi, azonban azt nem vizsgálja, hogy ezek bővülése milyen áron valósul meg. Most Japánban több mint tízezer ember halála, és egy országrész pusztulása adhatja meg a bűvös „növekedés” alapját.
A mérőszámban egyébként a társadalom életkörülményei és a vagyoni különbségek sem szerepelnek. Elvileg ennek pótlására találták ki az úgynevezett humán fejlettségi indexet (HDI), amely – szembenézve a GDP hiányosságaival – az oktatást, az egészségügyet és az élet minőségét is alapul veszi. Ha megnézzük a világrangsort ebben a tekintetben, akkor Japán még az első harminc országban sem szerepel, miközben a világ harmadik GDP-nagyhatalma az Egyesült Államok és Kína után.
Japán példája ismét rámutat arra, hogy egy adott országban élő emberek gazdasági tevékenysége nem préselhető bele egyetlen adatba, amelyhez ráadásul minden más mutatót (adósság, deficit stb.) is viszonyítunk.
2008-ban Nicolas Sarkozy felhívására Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász vezetésével egy bizottság állt össze, hogy a GDP-n túli világot is bemutató új indexet hozzanak létre. A másfél évvel ezelőtt kiadott jelentésük szerint az össztermékmutató jelenlegi középpontba állítása félrevezeti a döntéshozókat, akik kizárólag ennek a számnak a növelésére törekszenek, miközben az állampolgárok sokkal inkább figyelmet fordítanának a biztonságra, a levegő-, a víz- és a zajszennyezés csökkentésére. Vagyis olyan intézkedésekre, amelyek egyébként fékezik ezt a típusú növekedést.
A fontossági sorrend felülbírálásához nem csak statisztikai szemléletváltásra lenne szükség.