A NIF Zrt.-nél is nyomoznak

A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, Fazekas Géza lapunk kérdésére megerősítette, hogy jelenleg is folynak tanúkihallgatások a sukorói földcsere ügyében készült ingatlan-értékbecslésekkel kapcsolatban.

Munkatársunktól
2011. 04. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyomozó hatóság részéről meg nem erősített, de nem is cáfolt információink szerint a sukorói és albertirsai ingatlanok értékbecslését készítő Fehérvári Zsolt a kaszinóügyet megelőzően rendszeresen dolgozott az autópálya-beruházásokat végző Nemzeti Infrastruktúra (NIF) Zrt.-nek. Fazekas megerősítette, hogy a Sukoró-ügyben tanúként kihallgatták a NIF Zrt. több korábbi vezetőjét is. Figyelemre méltó körülmény, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nél az értékbecslési ügyeket intéző korábbi értékesítési igazgató, Császy Zsolt gyanúsított előző munkahelye éppen a NIF Zrt. volt, ahol később felügyelőbizottsági tisztséget is betöltött. Feltételezhető, hogy a Császy és Fehérvári közötti kapcsolat autópályás múltjukra is visszavezethető. Fehérvárit az ügyészség okirat-hamisítással és hűtlen kezelés kísérletében való bűnsegédlettel gyanúsítja a többmilliárdos ingatlanpanamában.
A NIF Zrt. sajtószóvivője, Loppert Dániel elmondása szerint Fehérvári Zsolt valóban rendszeresen készített értékbecsléseket az autópálya-társaság részére, és nem zárta ki azt sem, hogy a két gyanúsított, Császy és Fehérvári már a NIF Zrt.-nél ismerhette egymást. A szóvivő elmondta, hogy a társaság új vezetése – figyelemmel a sukorói ügyre is – elrendelte az útberuházásoknál előző években folytatott területelkészítési gyakorlat felülvizsgálatát. A vizsgálat megállapította, hogy a NIF Zrt. 2000-ben külső szakcég bevonásával szakmailag összefogott, centralizált rendszert épített ki ezen a területen. 2006-tól azonban a beruházások 90 százalékánál nem ezt a rendszert alkalmazta az állami cég akkori vezetése, hanem egy átláthatatlan, ellenőrizhetetlen és jóval költségesebb modellt alakított ki. A NIF Zrt. attól kezdve olyan területszerzési rendszert működtetett, amely előnyben részesítette az adásvétellel történő állami ingatlanvásárlást a kisajátításhoz képest. Ezzel egy időben megszüntették a koordináló szakcégnek az ingatlan-értékbecslésekre vonatkozó felülvizsgálati jogát, így a piaci árat – akár tízszeres mértékben – meghaladó értékek is előfordulhattak az adásvételek során, hiszen az értékbecslések szakmai felülvizsgálata, ellenőrzése nem történt meg.
A vizsgálat azt is feltárta, hogy 2006–2009 között a NIF Zrt. több mint 20 ügyvédi irodával kötött nagyszámú megbízási szerződést területvásárlási feladatra. Az egyes ügyvédek 5-6 féle megbízási díjtábla, átláthatatlan és ellenőrizhetetlen elszámolási rendszer, valamint költségelszámolás alapján végezték tevékenységüket. Az ügyvédi díjak rendkívüli mértékét mutatja, hogy egy darab ingatlan megvásárlásának ügyintézéséért kifizetett megbízási díj a 600 ezer forintot is meghaladhatta. Az ügyvédi elszámolásoknál az erre hivatott koordináló cég ellenőrzési jogát többnyire szintén megszüntette az állami infrastruktúra- társaság előző – Reményik Kálmán vezérigazgató irányítása alatt álló – vezetése. Az ügyvédeknek így átláthatatlanul és megfelelő ellenőrzés nélkül fizettek ki több milliárd forintot.
A szakszerű felügyeletet ellátó közreműködő mellőzése miatt a terület-előkészítés során rendszeresen előfordult a korábbi években, hogy a NIF Zrt. nemcsak a földtulajdonosoknak, hanem arra nem jogosultaknak is kifizetett tízmilliós nagyságú összegeket. –
Az ügyben feljelentés történt, a nyomozás jelenleg folyik – mondta a szóvivő. Loppert az államnak hátrányos gyakorlat körében külön kiemelte azt a tényt, hogy a NIF Zrt.-nél a területszerzési tevékenység bonyolítására fordított személyi költségek a magyar költségvetést terhelő kiadásnak minősültek, míg egy koordináló társaság tevékenységét európai uniós támogatásból finanszírozhatták volna. Ehelyett azonban ezeket a költségeket indokolatlanul a magyar adófizetőkre terhelték. A szóvivő tájékoztatott arról, hogy a vizsgálat alapján a NIF Zrt. úgy döntött, hogy a jövőben a közlekedési infrastruktúraberuházások előkészítése során teljes mértékben visszaállítja a megfelelő koordinációt, irányítást és felügyeletet. Ennek érdekében a társaság nyílt közbeszerzési eljárást írt ki egy olyan, a terület előkészítésben megfelelő tapasztalattal, referenciával rendelkező szakcég kiválasztására, amely ezen feladatok megvalósításában közreműködhet.
A közbeszerzés nyertese a 49 millió forint törzstőkéjű Z.I.B. Consulting Kft. lett, amely 1995 óta végez országosan nyomvonalas – közmű- és közlekedési – beruházásokhoz kapcsolódó terület-előkészítési tevékenységet. Loppert tájékoztatása szerint a NIF Zrt. a jövőben olyan terület-előkészítési rendszert kíván működtetni, amelyben a koordinációt, felügyeletet ellátó szakmai közreműködő és az eljáró ügyvédek munkadíjának együttes öszszege lényegesen kevesebb annál a rendkívül eltúlzott mértékű díjnál, amelyet korábban csak az ügyvédek részére fizetettek ki. A célhoz vezető első lépcső a nyertes pályázó ingatlanonkénti 110, illetve 150 ezer forint összegű vállalási díjával megvalósult, jelenleg az ügyvédi díjak csökkentése érdekében tesz lépéseket a társaság. Az átlátható és szigorú felügyeleti rendszer visszaállításától azt is várják, hogy a jövőben a NIF Zrt. ne lehessen kétes szerepű közreműködője különböző bűncselekménygyanús ügyeknek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.