Semmin sem lehet meglepődni ezen az évkezdeten. Számos neves Közel-Kelet-szakértő az „arab tavasz” hatásainak elemzésekor szinte mérget mert volna venni rá, hogy a dominóhatás nem éri el Szíriát, aztán mégis.
Mivel indokolták véleményüket? Egyrészt azzal, hogy a lakosság bizonyos rokonszenvet táplál a rezsim iránt az Izraellel szemben tanúsított magatartása miatt. Ez a rendszer legitimitását is adta. Aztán ott volt a személyi kultuszon túlmutató valamiféle népszerűség, amely az apja után Basar el-Aszad elnök iránt is megnyilvánult. Kedden a szíriai nagyvárosokban százezrek tüntettek az elnököt éltetve. Igaz, országosan tanítási szünetet és az állami hivatalokban csökkentett munkaidőt rendeltek el erre a napra.
A manapság a nyugati sajtónak telefonon nyilatkozó ellenzéki érzelmű helybeliek, akik változást akarnak, sem támadják személyében az elnököt. A tüntetéseken elhangzó jelszavak is főként az államfő környezetét bírálják az elharapódzott korrupció miatt, a külpolitika egyes kérdései kerülnek terítékre, hogy például miért támogatja országuk a libanoni síita Hezbollah szervezetet.
Nem utolsósorban számít az a tény is, hogy ugyan Szíriára sem lehet ráfogni, hogy dőzsölnének ott a tömegek, de olyan általánosan elterjedt szegénység nincs az országban, mint például Egyiptomban. Kétszáz dollár körül mozog az átlagkereset, ez pont a fele a szomszédos libanoninak. Mint a térség más országaiban, a fiatalok körében nagy a munkanélküliség, harmaduknak nincs állásuk.
Ne feledjük el, hogy ezen a földön jött létre a történelem egyik ősi civilizációja. Kétezer-ötszáz éves emlékek árulkodnak erről. A nép tudatában van ennek, és büszke rá. A terület a történelem során tanúja volt invázióknak, megszállásoknak: a hódítást kezdték a föníciaiak, folytatták a babilóniaiak, a rómaiak, a törökök, majd a franciák.
A szíriai televízióban nyomon lehetett követni az arab világ forrongását, aztán egyszer csak itt is elkezdődtek a tüntetések. Damaszkusztól 120 kilométerre délre, a jordániai határhoz közeli Deraaban, ahol a lakosság kevert – örmények, türkmének, kurdok élnek itt –, a hatóságok őrizetbe vettek néhány kamaszt, mert rendszerellenes falfirkákat rajzoltak az épületekre. Március 15-én a szülők elégedetlenségüket kifejezve vonultak a rendőrség elé. Sokan csatlakoztak hozzájuk, a megmozduláson elítélték az önkényt, az állampárt kizárólagos hatalmát. Válaszul a rendőrség éleslövedékkel a tömegbe lőtt, hatan meghaltak. A zavargások számos nagyvárosra átterjedtek, érdekesség, hogy a fővárosban eddig csak kisebb ellenzéki megmozdulások voltak.
Egy hét múlva ugyancsak Deraaban, amikor tüntetők Basar elnök portréit tépték le, és megpróbálták apja szobrát is ledönteni, a karhatalom újból fegyvert használt. Nemcsak rövid, amolyan elijesztő, levegőbe leadott sorozatok hallatszottak, hanem percekig tartó fegyverropogás. A karhatalom nyilván parancsba kapta, hogy minden eszközzel el kell fojtani az elégedetlenkedés megnyilvánulásait. Egyes források szerint több mint száz halott maradt a város utcáin. A deraai vérfürdő után olyan helységekre is átterjedtek a megmozdulások, mint a földközi-tengeri kikötőváros, Latakia, ahol az államfő törzsének tagjai vannak többségben.
Tegyünk egy kis időutazást, mégpedig visszafelé, hogy jobban megmutathassuk a szíriai rendszer gyökereit. Az ország politikai életét 1963 óta egy párt uralja, a Bász, az Arab Megújulás szocialisztikus tömörülése. Az „egység, szabadság, szocializmus” jelszó nevében ez az egy párt gyakorolja a teljes ellenőrzést az egész társadalom felett. A tömörülés titkosrendőrsége, a Mukabarat gondoskodik arról, hogy senki se merje bírálni a párt tevékenységét vagy tagjait.
Az 1947-ben alakított Bász párt kezdeti céljai közt ott volt az arab világ egyesítése egy államban. Ám az Izraellel vívott háborúk keserű tapasztalata, a különböző arab államszövetségek kudarca után egyre viszszafogottabbá vált ez a politika. A francia fennhatóságot követően, 1943-tól 1970-ig 20 államfője volt az országnak, köztük tizenegy katona. Átlagban 16 hónapig „szolgáltak”, de volt olyan év is, amikor hárman követték egymást az elnöki székben.
Sok mindennek lehetett nevezni a szíriai helyzetet, de stabilnak nem. 1970-ben aztán jött egy személy, akinek sikerült megszilárdítania hatalmát. Háfez el-Aszad a légierő vezetőjeként puccsal került hatalomra, amelyet később bohózatba illő népszavazáson többször megerősített. Kormányzása alatt valósult meg Szíria határozott keleti irányváltása, országát a Szovjetunió szövetségesévé tette.
Háfez legidősebb fiát, Basilt szánta arra, hogy majd egykoron átvegye az ország irányítását. Ám a kiszemelt utódot 1994-ben halálos autóbaleset érte. Nem maradt más hátra, mint másik fiát, Basart felkészíteni a politikai életre, aki ekkor 29 éves volt, és Londonban praktizált szemészorvosként. Háfez 2000-ben halt meg, így volt majd hat éve arra, hogy megossza Basarral az elnökség rejtelmeit.
Szíriában népszavazással pecsételték meg a dinasztikus utódlást, és sokat vártak a hatalomra került új államfőtől. A fiatal elnök némileg hajlott is a nagyobb szabadságot adó reformokra, az 1963 óta érvényben lévő rendkívüli állapot felfüggesztésére. A fővárosban politikai körök alakultak, szellemi pezsgés kezdődött az országban, mígnem a sokat látott öregek gárdája rávette az ifjú elnököt, hogy azonnal vessen véget a „damaszkuszi tavasznak”, mert nagyon is megjósolható lesz a „nyár”.
Basart 2007-ben „újraválasztották” még hét évre államfőnek. Az uralkodása alatt eltelt 11 évben esze ágában sem volt, hogy feloldja a rendkívüli állapotot. Miért is? Mert ez biztosíthatja a Bász párt teljhatalmát. Ez a rendelet tiltja a gyülekezést, a politikai pártok alapítását, különleges jogkörökkel látja el a titkosrendőrséget. Cenzúrázhatja a sajtót, letartóztathatja az állambiztonságot veszélyeztető személyeket.
A Bász politikai érinthetetlenségén túl Szíriában az egész hatalomgyakorlás vallási színezetet is hordoz, ugyanis az Aszad család az alavita kisebbséghez tartozik. A huszonkétmilliós ország 74 százalékban iszlám szunnita. Tíz százalék az alavita közösséghez tartozónak vallja magát, amely a síita ághoz kötődik, ám sokan az iszlám elvekhez méltatlan felfogása miatt eretneknek tartják e vallás követőit. Basar elnök felesége szunnita. A Bász párt arra büszke, hogy tagsága mozaikszerűen követi az egész társadalom leképeződését. Ám egyvalamiről elfeledkeznek: az irányítás szinte kizárólag az alaviták kezében van.
Könnyen előadódhat Szíriában még az irakinál is véresebb nemzetiségi-vallási összetűzés. Ott vannak a lakosság tíz százalékát közelítő kurdok, akiknek nincs államuk, aztán a „valódi” síiták száma 3,5 százalék körül mozog csakúgy, mint a keresztényeké. Nyugaton számos megfigyelő attól tart, ha a központi hatalom szétesik, ellenségeskedés, leszámolás kezdődhet a különböző népcsoportok, vallási közösségek között. Magyarán: Szíria darabokra hullik.
Amilyen az apa, olyan a fia – legalábbis ezt a következtetést vonhatjuk le az utóbbi napok eseményeiből. Bár az elnök pribékjei is könyörtelenül fellépnek a tüntetőkkel szemben, azért Basar elmarad felmenője kegyetlenségétől. 1982-ben Hama városában iszlám szunnita felkelés tört ki, amely során Háfez elnököt hitetlenséggel vádolták. A napokig tartó bombázásokban vagy húszezer ember halt meg. A bevonuló hadsereg „tisztogatása” következtében legalább harmincezer hamai tűnt el. Az egyenruhások a gyermekeket sem kímélték, végigjárták az iskolákat, hogy ki vett részt a zavargásokban, és ismeretlen helyre vitték a diákokat.
Így az iszlám különböző áramlatai részéről nem fenyegetett veszély Szíriában. Az imámoknak előírták azt is, hogy miről beszélhetnek pénteki imanapon. Ha ettől eltértek, egy kis felfrissítő „oktatáson” kellett részt venniük. Ennek ellenére ma is a mecsetek azok a helyek, ahol még világi másként gondolkodók is összegyűlhetnek egy kis beszélgetésre. A szunnita Muzulmán Testvéreknek sem hagytak terepet arra, hogy kifejthesse szociális, emberbaráti tevékenységét: a nyolcvanas évektől különösen felügyelték, sőt számos képviselőjét kivégezték. Jelenlegi befolyásáról sem rendelkezünk semmilyen adattal.
Az egész társadalom a félelem légkörében él. A titkosrendőrség mindenütt jelen van, ott is, ahol nem is sejtik. Az izraeli, szaúdi, jordániai politikai vezetők most azért imádkoznak, hogy Szíriában ne változzon semmi. Még Tel-Avivban is az az általános vélemény, hogy az alavitákkal – bármennyire mást sugallt is időnként a helyzet – kiszámítható kapcsolatot lehetett folytatni. Ha a szunnita szárny kerülne hatalomra, ember nem lenne, aki eligazodna rajtuk. Végül is jó volt ez a majd fél évszázados „világi” hatalom Szíriában, amely vaskézzel fogta össze az ország különböző vallási és nemzetiségi csoportjait, gátat vetett a radikális iszlám terjedésének – vonják le a következtetést a környező országokban.
De fel kell-e készülnünk egyáltalán az Aszad utáni korra? Barack Obama Amerikájában is mindenki tanácstalanul követi az eseményeket. Az elemzők szerint egyértelmű, hogy Szíria lehet az egész „arab tavasz” kulcsállama. Sokkal fontosabb, mint Líbia – árulják el háttérbeszélgetéseken az amerikai kormány illetékesei. Ugyanis az eddig megdőlt rezsimek, Ben Ali Tunéziája és Mubarak Egyiptomja, sőt még Kadhafi Líbiáját is bátran ideszámíthatjuk, mind Amerika-barátnak számított. Ha Szíria bedőlne, azzal a másik falon támadna rés. Mégpedig Irán oldalán, amely már-már azonosítja az „arab tavaszt” az ő hajdanvolt iszlám forradalmával.
De mi történik, ha Basar el-Aszad kitart, s olyan könyörtelenül töri le a lázadást, mint tette azt apja a légierő bevetésével? Az amerikaiak ott is kialakítanak egy repülési tilalmi zónát az erkölcs nevében? „Az Egyesült Államok nem fog beavatkozni Szíriában” – jelentette ki a leghatározottabban Hillary Clinton külügyminiszter, aki magyarázatként hozzáfűzte, hogy azért van különbség a saját városok bombázása és a „rendőri erő túlzott alkalmazása között”. Jól tudja a washingtoni diplomácia vezetője, hogy ha Amerika szíriai intervenció mellett döntene, azonnal széthullna nagy nehezen összetartott közel-keleti tábora.
Az amerikai külügyminiszter szerint Basar el-Aszad „reformista kötődésű”, és ezt most megmutathatja, elképzeléseit megvalósíthatja. Ezzel valószínűleg saját vágyait tolmácsolta Hillary Clinton. Igaz, megeshet, hogy az ifjabb Aszadban újító szellem dübörög, de ezt eddig nagyon jól palástolta.
origo.hu
Társadalomkutató: A magyarok többsége szerint Magyar Péter öntelt és agresszív
