„Én nevetek a Marseillaise-en”

A médiatörvény nagy veszélyt jelent a demokráciára, mert egy politikai alapon létrehozott ellenőrző testület felügyeli, amely bírságokat szabhat ki, így korlátozhatja a sajtó szabadságát – kezdte Daniel Cohn-Bendit.

Sikeres félidő. A váratlan nemzetközi események és a baloldal lejárató kampányai ellenére is sikeres a félidejéhez érkező magyar uniós elnökség – hangsúlyozta tegnapi közleményében az Európai Parlament (EP) magyar, néppárti képviselőcsoportja. Mint a képviselők megállapították, a januárban megfogalmazott célkitűzések egy része teljesült, míg más ügyekben jó ütemben haladnak az egyeztetések. A miniszterelnök szóvivője pedig úgy nyilatkozott, hogy az MSZP-n kívül mindenki a magyar uniós elnökség sikerében érdekelt, és a szocialistákon kívül mindenki el is ismeri a magyar elnökség eddigi tevékenységének sikerességét. Szijjártó Péter ezt arra reagálva mondta újságírók előtt, hogy Kovács László, az MSZP alelnöke tegnapi sajtótájékoztatóján arról beszélt: Orbán Viktor miniszterelnök „félidőben” vesztésre áll az általa a soros uniós elnökség programjának ismertetésekor meghirdetett harcban. Szijjártó szerint a szocialistákat „eszi a fene” a magyar EU-elnökség sikere miatt és amiatt is, hogy kudarcba fulladtak a „lejárató hadjáratok”. (MTI)

– Nem a médiahatóság dönt a büntetésekről, hanem a bíróság.
– De előtte a megbüntetett orgánumoknak fizetniük kell.
– Nem. Csak akkor kell fizetniük, ha a független bíróság úgy dönt. Ha nem dönt úgy, a médium nem fizet, bármit is mondjon a médiahatóság.
– Egy politikai kinevezettekből álló testület ne akarja a sajtót egyáltalán megbírságolni. Ha a Watergate-botrány idején is lett volna az önökéhez hasonló testület az Egyesült Államokban, akkor az azt mondhatta volna, hogy nem lehet sajtótámadást intézni az amerikai elnök ellen.
– Bár van médiahatóságunk, Magyarországon nem fordulhatna elő, hogy a szervezet megakadályozza egy kormány ellen irányuló tényfeltárás megjelenését.
– Dehogynem, van egy testületük, ami védi a politikusait! Ez nem általános, ne hazudjon magának! Egy Fidesz által uralt szervezet nem fogja engedni, hogy a sajtóban támadás folyjon a kormányfő ellen, meg fogja akadályozni! Ahogyan Berlusconi is megakadályozza!

*

– A médiahatóság tartalmi szempontból nem ellenőrizheti a nyomtatott sajtót, csak az elektronikusat, azt is szigorú törvényi kereteken belül.
– Ma éppenhogy az elektronikus sajtó a legfontosabb információforrás.
– Ilyen rendelkezést a korábbi, az első MSZP–SZDSZ-kormány idején elfogadott médiatörvény is tartalmazott.
– Ha azt is mondjuk, hogy akkor nem volt jobb, akkor meg miért fogadják el most az ellenőrzést? Legyen bátor, nincs szüksége ellenőrzésre, írhat, amit akar, ellenem is, bárki ellen! Mi szüksége van kontrollra?
– Egyetlen újságírót sem kontrollál a hatalom.
– Akkor mi szükség van a médiahatóságra?
– Feltételezem, ugyanazért, amiért korábban. És ugyanazért, amiért az Európai Unió minden államában.
– Hogy néhány embert jóllakasson! És máshol nincs olyan testület, amely így bírságolhat!
– Egyrészt van, másrészt – ahogy az imént már szóltunk róla – a bíróságon megtámadható a hatóság döntése.
– Akkor még egyszer, nincs ilyen. Legyen bátor, ön fiatal, nem tudja, hogy egy demokrácia hogyan képes… nézze, az újságírónak nincs szüksége senkire, ez az ön szabadsága, ne legyen pártok védelmezője!
– A Gyurcsány-kormány idején, 2006 őszén a Magyar Rádió udvarán a magyar rendőrök – mint ahogyan a bíróság is megállapította: jogtalanul – órákon át kínoztak számos ártatlan fiatalt.
– És mi ez ellen felszólaltunk! Keményen beszéltem erről az Európai Parlamentben…
– Hadd fejezzem be a kérdést. A költségvetésén keresztül a parlamenti többségnek kiszolgáltatott közrádió erről nem számolt be. Ön szerint miért? Cenzúra volt vagy öncenzúra?
– Az öncenzúra is cenzúra. De azért, mert mások rosszak voltak, nem lehetnek önök is rosszak! Ön azt hiszi, hogy védem a szocialista kormányt? Erről szó sincs! Bárki próbál a sajtó szabadsága ellen tenni, mi fellépünk ellene. Azzal, hogy kritizáltuk a 2006-os rendőri fellépést, szert tettünk arra a jogra, hogy most is kritikát fogalmazzunk meg. Érti? (Cohn-Bendit nem mondott igazat: sem ő, sem pártja nem támadta meg a Gyurcsány-kormányt a 2006-os rendőri brutalitás miatt az EP-ben –
a szerk.)
– Értem. Csak azt nem értem, hogy hol volt ön akkor. Nem láttam Magyarországon, nem hallottam, hogy leckét adott volna demokráciából az akkori hatalomnak.
– Ilyen az életem. Egyszer itt adok leckét demokráciából, máskor ott. Nem tetszik? Joga van hozzá. Tudja, 66 éves vagyok. Ennyi idősen már nem fogok megváltozni. Ön sem fog megváltoztatni. Ön is elmehet akárhová, és elmondhatja a saját álláspontját. Ez Európa.
– Ön volna az, aki tudja, hogy mi a demokrácia?
– Van róla egy elképzelésem, igen.
– Nem elképzelést kérdeztem. Tudja?
– Mi az, hogy tudás? Egyfajta módon, a magam módján tudom, hogy mi a demokrácia.
– Sokan pedig máshogy tudják.
– Épp ez az. És akkor most viszont ön akar leckét adni abból, hogy mi a demokrácia? Ez szép. És joga is van hozzá. Tényleg! Sosem mondtam, hogy az én felfogásom a demokráciáról egy objektív igazság. Ha ezt mondanám, az egy kommunista megfogalmazás lenne. Például ezért vélem úgy, hogy nem lehet kizárólag a többség szándéka alapján alkotmányozni. Az alkotmány mindenkinek a védelmezője kell legyen, tartozzon bár kisebbséghez vagy többséghez.
– A lisszaboni szerződés (az Európai Unió alkotmánya – a szerk.) nem léphetett hatályba, mert Írország nem fogadta azt el; ezáltal a teljes közösségre nézve megvétózta azt. Ön akkor azt mondta, hogy ha az országok többsége elfogadja a szerződést, akkor a rendelkezéseket be kell vezetni, azok az országok pedig, amelyeknek ez nem tetszik, lépjenek ki az unióból. Hogyan fér ez össze azzal, amit korábban mondott, hogy a demokrácia nem a többség hatalma, hanem a kisebbség tisztelete?
– Teljesen rosszul idéz. Az én álláspontom az volt, hogy egy összeurópai referendum döntsön a liszszaboni szerződésről. Azt képviseltem, hogy az európai polgárok és országok kétharmados döntésével lépjen hatályba a lisszaboni szerződés. (A Magyar Nemzetnek adott, 2008. június 21-én megjelent interjúban még nem kétharmados, hanem pusztán egyszerű többségről beszélt. A beszélgetés Le is út, fel is út! címmel megtalálható online archívumunkban – a szerk.) Amely ország nem fogadja el, eldöntheti, hogy folytatja az unióban, vagy kiszáll a politikai közösségből, amitől persze a gazdasági együttműködés fennmaradhat. De azt nem engedhetjük meg, hogy egy vagy több ország kisiklassa a vonatot.
– Magyarországon pontosan ugyanez a többségi elv érvényesül, amikor a parlament alkotmányoz.
– Csak Magyarországból nem lehet kilépni. Nézze, én elmondom a véleményemet. Nem tetszik az alkotmányozás menete, a tartalma, és ezt elmondom. Ön meg azt mondja, hogy a kétharmados többség létrehozhatja az alaptörvényt, rendben van. Érzem önben azt a mélyen gyökerező igényt, hogy konfrontálódjon velem, hogy megvédje tőlem Magyarországot, a kétharmados többséget.
– Csak képviselek egy álláspontot, mégpedig a sajátomat.
– Jaj, dehogy, ön politizál.
– Újságíró vagyok, nem politikus.
– Ugyan már, minden politikai újságíró azt mondja, hogy ő nem politikus, aztán mégis meg akarják mondani a politikusoknak, hogy mit tegyenek. Egyébként ez is természetes, és ehhez is joguk van.
– Ön szerint aggályos, hogy a készülő alaptörvény első mondata az lesz, hogy „Isten, áldd meg a magyart!”. Ez a Himnuszunk első mondata, amely a jelenlegi alkotmány által is rögzített nemzeti jelkép. Nincs benne semmi különleges, ha megjelenik az újban is.
– Most lehetőségük van készíteni egy újat, megtehetnék, hogy ezeket a dolgokat szétválasztják, de nem teszik! Az én álláspontom szerint egy nyitott társadalmat megteremteni hivatott alkotmányba nem valók a vallásra történő utalások, nemcsak Magyarországon, hanem mondjuk Németországban vagy Lengyelországban sem! Harcolok az izraeli állampolgárság vallásos meghatározása ellen is, mint ahogyan egy iszlám vagy katolikus országban is ugyanezt teszem! A demokráciáról való felfogásom szerint a vallás magánügy.
– Írjuk át a Himnuszt?
– Ki mondott ilyet? Én nevetek a Marseillaise-en (a francia himnuszon – a szerk.), amelyben az áll, hogy „Csak jöjj, csak jöjj, öntözze hát rút vérük a határt!”, de az a történelem része, ennek is így kell maradnia. Ne írják át a Himnuszukat.
– A Marseillaise talán nem része a francia alkotmánynak?
– Nem, dehogy! (A francia alkotmány első fejezete rendelkezik arról, hogy a köztársaság nemzeti himnusza a Marseillaise – a szerk.)
– Töröljük a Himnuszt a jelenleg hatályos alkotmányból?
– Igen, úgy gondolom, ezt kellene tenniük.