Kaviár-nagyhatalom válhat hazánkból

Jó néhány esztendeje még csodabogárnak néztek egy békési vállalkozót, aki a fejébe vette, hogy a tulajdonába került telek geotermikus kútjának meleg vizét hasznosítva tokhalakat tenyészt. Ma már csak mosolyog Számfira György az egykori tamáskodókon, és teheti: folyamatosan növekvő cége már a gasztronómia őshazájába, Franciaországba is exportál kaviárt, és hatszor annyi megrendelést kap, mint amit ki tud elégíteni. Egyelőre.

Velkei Tamás
2011. 04. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Itt kezdjük építeni áprilisban a halfeldolgozó üzemünket – mutat Számfira György vállalkozó egy rozoga épület környezetére Vésztő határában. A haltenyésztő telep fejlesztése indokolt: a tokhalféléket nevelő cég nagy tételben szállít kaviárt Franciaországba, Japánba (a távol-keleti ország az általuk megjelölt, akkreditált laboratóriumban vizsgáltatta be a vésztői terméket), jelenleg pedig egy svéd céggel tárgyalnak a szerződésről. Magyarországon az Andy Vajna tulajdonában is álló, világhírű Nobu étterem és a Dining Guide által többször a tíz legjobb magyar vendéglátóhely közé választott Arany Kaviár is a vésztői halikrát szolgálja fel.
– Hogy Franciaország tőlünk rendel kaviárt, az rendkívül nagy elismerés! Olyan ez, mintha olajat exportálnánk Szaúd-Arábiába vagy jeget az Antarktiszra – fogalmaz a tulajdonos, aki szerint a tiszteletnek két oka van. Az egyik, hogy a tokfélék iszaptúró halak, így a természetben élő egyedek ikrái óhatatlanul kissé iszapízűek. Vésztőn azonban a föld legmélyéből feltörő, kristálytiszta termálvízben élnek, így az ikráikból készülő kaviárnak nincs mellékíze. Az alföldi vizet azonban nem lehet elvinni Franciaországba!
A másik ok a jól megválasztott tartási technológia, véli: a galloknál és Olaszországban csak úgynevezett átfolyós, szabadvízi rendszerben nevelik a halakat, e technológia keretei közt azonban az egyedek csak 8-9 éves korukban lesznek ivarérettek, míg Vésztőn feleennyi idő alatt.
Nüánszokon múlik a minőség, rendkívüli odafigyelést igényel a tokhalak tenyésztése, a só (mint ízesítő- és tartósítószer) ikrához adása; a só mennyiségével való kísérletezés külön mesterség, foglalkoznak is vele Vésztőn a más-más igények kielégítése érdekében, illetve az új meg új termékek előállításán fáradozva.
A békési kaviár a nemrégiben megtartott világhírű szakácsverseny és kiállítás, a Bocuse d’or rendezvényén is óriási sikert aratott, ahol a világ legjobb szakácsai tesztelték a fekete finomságot. Nem csoda, ha mára hatszor akkora a kereslet, mint amit a cég ki tudna elégíteni.
A siker nem marad titokban a külföldi befektetők körében sem, akik rendkívüli lehetőséget látnak a fejlesztésben. A közelmúltban kapacitásbővítési ajánlatokkal kereste meg Számfira Györgyöt négy külföldi cég – egy-egy francia, angol, német és amerikai –, amelyek szívesen finanszíroznák a beruházást. – Én azonban azt szeretném, hogy magyar kézben maradjon a vállalkozás, és bevallom, nem szívesen mondanék le a semmiből felépített cégemről sem – szögezi le Számfira György. Az ötletekből soha ki nem fogyó tulajdonos inkább más irányt választ: most épp viza telepítésén töri a fejét, na meg a már említett halfeldolgozó megvalósításán. A tokfélék védett, ritka fajok, s mivel ritkák, így drágák is. De nemcsak különlegességük miatt borsos az áruk, húsuk is rendkívül ízletes, és még szálkát sem tartalmaz. Számfira György most különböző, melegen és hidegen füstölt, ugyancsak prémiumterméknek számító halhúsokkal kísérletezik, illetve piacra vezetésüket tervezi.
Tulajdonképpen a véletlen műve, hogy a tulajdonos kaviártermelésre adta a fejét: Számfira György gyümölcsöst vett a környéken, amihez raktárhelyiségeket keresett, így akadt a volt termelőszövetkezet telkére, ahol egy geotermikus kút is állt. Utóbbira alapozva, valamint az újságban a tokhaltenyésztésről olvasva kezdtek ritka vállalkozásukba. A telepen azóta nyolcvan medencében növekednek az értékes és ritka, kipusztulás szélére sodródott tokfélék.
A több csarnokból álló telep medencéiben világosszürke kecsegék, fekete-sárga vágó vagy orosz tokok és lénai vagy más néven szibériai tokok fejlődnek. A szokatlan hangokra úgy reagálnak, hogy fél testüket kidugva, szinte „szaladnak” a vízen – Számfira György szerint – az okos tekintetű halak. Bessenyei László ügyvezető szákkal tereli felénk az egyedeket, egy nagyobb példányt kézzel is kivesz, hogy szemrevételezhessük.
A csarnokokban jelenleg még telet imitálnak, hogy a tokok „téli álmot” alhassanak, ám hamarosan „beköszönt” a tavasz, s megkezdik a víz visszamelegítését 18 Celsius-fokra, amellyel az évszakváltást imitálják, így késztetve az állományt az életmódváltásra. Jelenleg ugyanis a halak jobbára egy helyben állnak, oldalukra „fekve” pihennek. A tízezres nagyságrendű állománynak nem sokat kell már várni új társaságra: a fejlesztés során még több ezer egyed érkezik Vésztőre.

Idősebb a dinónál. A kétszázmillió éves tokfélék idősebbek, mint a dinoszauruszok, ellenállók a betegségekkel szemben, és tovább élnek, mint az ember.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.