Külön utas német politika. A második világháború óta most fordul elő első ízben, hogy Németország egy katonai konfliktus kérdésében nem egy úton jár Franciaországgal vagy atlantista szövetségeseivel – mondta tegnap Kiss J. László, a Magyar Külügyi Intézet tudományos igazgatója az intézet Líbiával kapcsolatban rendezett konferenciáján. Míg Párizs volt a fő kezdeményezője a líbiai beavatkozásnak, Németország a háttérbe húzódott, hiszen a berlini politikusoknak aggályaik merültek fel az intervencióval kapcsolatban. Mind a német kancellár, mind a külügyminiszter úgy vélekedik, hogy a légierő bevetése nem elegendő a konfliktus lezárásához, szárazföldi egységek kivezénylésére is szükség van. Berlin továbbá aggályosnak tartja, hogy nem tudni, kik a felkelők – akiknek segítséget nyújt a nemzetközi koalíció –, és hogy szabadságharcról, polgárháborúról vagy törzsi konfliktusról van-e szó Líbiában, ahol a nyugati és a keleti országrészek között régóta ellentétek állnak fenn. A francia magatartásnak bel- és geopolitikai okai is vannak – véli Kiss J. László. Miközben Nicolas Sarkozy otthon helyreállította a nemzeti egységet, külföldön a Párizs által szorgalmazott Mediterrán Unióra kíván nagyobb hangsúlyt fektetni, a Földközi-tenger térségét felértékelni abban az időszakban, amikor az európai vezetők egyre inkább az Európai Unió keleti szomszédságában fekvő országok felé fordítják a tekintetüket. Nagy Zoltán, a Külügyminisztérium biztonságpolitikai főosztályának főosztályvezető-helyettese elmondta, mielőtt a NATO átvállalta volna a katonai műveletek feletti irányítást Líbiában, a szövetség tagállamai létfontosságúnak tartották, hogy regionális támogatottságot élvezzen a NATO szerepvállalása, az Arab Liga elriasztása ugyanis kockázatos volna. Lattmann Tamás nemzetközi jogi szakértő szerint amennyiben túl magasra emelkedne a civil áldozatok száma, elvesztik az Arab Liga támogatottságát. (K. Z.)
Ezer ember halt meg a líbiai öszszecsapásokban a Moammer el-Kadhafi elleni megmozdulások kezdete óta – ezt közölte emberi jogi jelentésében a brit kormány, hozzátéve, hogy hivatalos adat ugyan nincs, de erre utal több jelentés is. Miközben a jelentés a Kadhafi-rezsim kínzásairól, bírósági ítélet nélküli kivégzésekről, jogtalan letartóztatásokról és fogva tartásokról ír, hogy a „Kadhafihoz hű erők válogatás nélküli aknatűzzel és légicsapásokkal támadták azokat a városokat, ahol kormányellenes megmozdulások voltak”, immár a nyugati koalíciónak is szembe kell néznie komoly állításokkal, amelyek civil áldozatokat írnak a számlájára. Giovanni Innocenzo Martinelli, Tripoli apostoli vikáriusa tegnap azt közölte, hogy legalább negyven civil meghalt a nyugati erők légicsapásaiban a líbiai fővárosban. A NATO-hadműveletek irányításával megbízott, azt helyi idő szerint tegnap kora reggel ténylegesen átvevő Charles Bouchard kanadai tábornok közölte: kivizsgálják az ilyen állításokat.
A szövetség főtitkára, Anders Fogh Rasmussen tegnap Stockholmban (ahol a műveletekhez történő svéd hozzájárulást köszönte meg) leszögezte: a NATO nem támogatja azokat az amerikai és brit felvetéseket, miszerint fel kellene fegyverezni a Moammer el-Kadhafi csapatai ellen harcoló lázadókat. A nyugati lapok a napokban erősen latolgatták, hogy milyen fegyverszállításokkal és titkosszolgálati jelenléttel lehetne a felkelők malmára hajtani a vizet a polgárháborúban.
A Kadhafihoz hű erők és a felkelők harcában tegnap nem következett be jelentős elmozdulás, az ellenzék szervezetlen erői a nyugati csapások dacára sem tudtak újabb területeket elhódítani a rezsimtől. A diktátort azonban jelentős veszteség érte. Musza Kusza külügyminiszter, az ezredes korábbi szilárd támasza a jelek szerint dezertálási céllal Londonba utazott, s bár ott a líbiai kormány összeomlásának jeleként tüntették fel az eseményt, siettek leszögezni, hogy a szökött politikus nem kaphat mentességet valószínűsíthető korábbi tettei miatt. Nem Musza volt az egyedüli tegnap, aki hátat fordított. Líbia ENSZ-nagykövete, Ali Abdel-Szalam el-Treki, akit a felkelés elején neveztek ki, szintén bejelentette lemondását.
