Népszerű a felvidéki Selye János Egyetem

A révkomáromi Selye János Egyetemen – a 2004-ben alapított első szlovákiai magyar felsőoktatási intézményben – arra készülnek, hogy folytatódik az utóbbi két-három évben tapasztalt tendencia, amikor is egyre több Komárom-Esztergom megyei fiatal adta be felvételi kérelmét a felvidéki magyar egyetemre.

Neszméri Sándor
2011. 04. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elsőként a teológiai karunkat, a református lelkészképzést fedezték fel, majd a tanárképző karunkat, újabban azonban már a gazdaságtudományin is tanulnak magyarországi fiatalok – tájékoztatta lapunkat Csiba Péter, az egyetem oktatásért felelős rektorhelyettese. A magyarországi diákok jól érzik magukat a Duna bal partján elterülő városban, ami érthető, ha figyelembe vesszük, hogy Révkomárom a szlovákiai magyar kulturális és szellemi élet egyik fellegvára, hiszen az egyetemen kívül itt található a Jókai Színház, az első hivatásos szlovákiai magyar színjátszó társulat székhelye, a városban tucatnyi múzeum és galéria működik, és számtalan épülete, emlékhelye, szobra idézi a magyar történelem legszebb pillanatait – közte az erődrendszer, amelynek a világörökség részévé nyilvánítását Szlovákia és Magyarország közösen kérvényezte.
Persze a diákok szempontjából mégis fontosabb az egyetemi oktatás színvonala és feltételei.
Csiba Péter rektorhelyettes ezzel kapcsolatban két dologra hívta fel a figyelmet: az egyik, hogy Szlovákiában az egyetemi felvételi rendszer „decentralizált”, azaz az egyetemek maguk bonyolítják le a felvételi vizsgákat, és nincsenek megkötve különböző „kvótákkal” sem. Vagyis minden diák, aki teljesítette a felvételi feltételeit, az egyetem nappali tagozatán folytathatja tanulmányait, ahol az oktatás tandíjmentes. A másik – ami az egyetemen folyó szakmai munka színvonalának a bizonyítéka –, hogy az egyetem rövidke múltja ellenére a teológiai és a tanárképző szakon már doktori képzés is folyik, s minden szükséges szakmai és adminisztratív intézkedést megtettek azért, hogy a gazdaságtudományi karon is lehetővé váljék ugyanez.
A felvidéki magyar egyetem rektorhelyettese külön kitért arra, hogy a teológiai karon az idén másodszor hirdetnek felvételt a diakónia, missziológia és szociális munka szakra, a tanárképző karon pedig a magyar, szlovák, angol, német nyelv és irodalom, illetve a matematika, informatika, történelem és hitoktatás tantárgyon kívül biológiát is választhatnak a diákok.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.