Törvények három hét alatt

Április elsejére virradó éjjel, 1848-ban, az I. Ferenc nevű gőzhajóval megérkezett Pestre báró Eötvös József. Magával hozta az előző napon kelt királyi leiratot, amelyet délelőtt nagygyűlésen ismertettek a Nemzeti Múzeum előtt. Még eleven volt a nép két héttel ezelőtti lelkesedése, sőt a hirtelen radikalizálódott egyetemi ifjúság és az utca izgatott népe március 31-én tüntetésen fejezte ki türelmetlenségét az országgyűlés „szöszmötölése” miatt. Petőfi újsága, a „Márczius 15-ike” vörös respublikával fenyegetett. Le kellett csillapítani a kedélyeket, s az emberek eszéhez vezető legrövidebb út az okos szóval történő, személyes beszéd.
Pedig nem volt miért szégyenkezniük az első magyar polgári törvények megalkotóinak! Március 14-én, rögtön a Kossuth Lajos fogalmazta felirat elfogadása után, az országgyűlés „alkotmány létesítését minden következményeiben” jelölte ki nyilatkozatában a legfontosabb feladatnak. Ki akarták egyenlíteni a polgárok érdekeit és „egy nemzetté forrasztani a haza fiait”. A képviselők az 1789. évi francia nemzetgyűlés példáját követve – mi egyéb mintát találhattak volna? – kijelentették: „magukat nem a külön osztályok, hanem az egész nemzet képviselőinek tekintik”.
Március 17-től fogva szinte éjjel-nappal folyt a törvények megszövegezése. „A mai parlamentáris viszonyokat nézve szinte csudálatos, mennyit dolgoztak, midőn három hét alatt elvégezték mindazon törvényes intézkedéseket, melyek a modern magyar állam alapjául szolgáltak” – írja kerek ötven évvel később Marczali Henrik. Majd így folytatja a nagy idők felidézését: „Munka dolgában a régi diéták sem értették a tréfát, az öreg Deák Antal (Ferenc fivére) eleget panaszkodik, de ez a kitartó fáradozás párját ritkító a parlamentek történetében. Általában megfontolt, érett gondolkodás nyilvánul meg a törvénycikkekben, melyek, ha újítók is, épen nem forradalmiak, hanem kellő tekintettel vannak a conservativ érdekekre. A hibákat sokkal inkább a helyzet okozta, mint a rosszakarat, vagy a belátás hiánya. És ha valakit méltán okolni lehet az elkövetett tévedésekért, az csak a régi rendszer, mely minden javítástól irtózva, szükségessé tette, hogy néhány nap alatt tegyék jóvá századok mulasztását” (Marczali: A XIX. század története, Bp., 1898, II/203. o.).
Megtörtént tehát, amit Kossuth 1846-ban lehetetlennek mondott: a „diétából constituante”, a rendi gyűlésből alkotmányozó nemzetgyűlés lett. A fent idézett nyilatkozat még a régi világgal való összefüggést, illetve az attól való elválást mutatja, a törvénycikkek azonban már a független felelős magyar minisztérium megalakításáról, a népképviseleti rendszerről, az országgyűlés működéséről és hasonló súlyú, sarkalatos teendőkről intézkednek. Eötvös báró, aki előbb Pozsonyban, majd Pesten tudatta a leendő választókkal az új törvényeket, maga is tagja lett az április 7-én hivatalba lépett első kormánynak. Ő lett a vallási és közoktatási ügyek felelőse, Széchenyi gróf a közlekedésért, Kossuth a pénzügyekért, Deák az igazságügyért, Klauzál a földművelésért, iparért és kereskedelemért felelt. Szemere Bertalan lett a belügyi, Mészáros Lázár a hadügyi tárca vezetője, a miniszterelnök: gróf Batthyányi Lajos. „Olyan férfiak voltak, kik tehetség és jellem dolgában méltán hasonlíthatók bármely ország legkiválóbb államférfiaihoz” – írja Marczali.