A szabályozást idővel az országot eladósító képviselőkre is kiterjesztenék. – Ha komolyan vesszük, hogy rendet kell tenni az országban, akkor a rendhez hozzátartozik, hogy amennyiben valaki tönkreteszi az országot, annak következménye kell hogy legyen. Minderről Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában, amelyből az is kiderül, hogy a kormánypártok népszerűségvesztése mögött azok a konfliktusok állnak, amelyeket azért vállaltak, hogy az ország kikerüljön a jelenlegi helyzetből. Kósa szerint az ehhez szükséges összes vállalást jövő év végéig teljesíteniük kell, és akkor 2014-ben sem lehet problémájuk.
A politikus úgy véli, Hoffmann Rózsa kereszténydemokrata oktatási államtitkárnak ugyan jogában állt etikai vizsgálatot kezdeményezni a vele szakmai folytató Pokorni Zoltán fideszes oktatáspolitikussal szemben, de szerinte ez „nem volt okos dolog”.
A nagyobbik kormánypárt ügyvezetője elárulta, hogy a július elején esedékes tisztújító kongresszus a politikai bulvár szempontjából unalmas lesz, vagyis nem hoz változást a Fidesz vezetésében. A beszélgetésből kiderül az is, hogy mi, pontosabban ki szerepel a debreceni polgármester hosszú távú terveinek az élén.
Interjú az 5. oldalon
Medvét láttak Hajdú-Biharban