Indulatos reakciót váltott ki az ultranacionalista Szvoboda Összukrajnai Egyesülés részéről a Beregszászi Járási Tanácsnak az a minap elfogadott határozata, amely szerint a jövőben a közgyűlések plenáris üléseit az ukrán és a magyar himnusz eléneklésével fogják kezdeni. A szélsőjobboldali szervezet sajtószolgálatának közleménye szerint a Szvoboda kárpátaljai szervezete „élesen elítéli az alkotmányellenes lépést”, s azzal a követeléssel fordul Ukrajna államfőjéhez, valamint a Verhovna Radához, az Ukrán Biztonsági Szolgálathoz és Ukrán Legfőbb Ügyészséghez, hogy vessen véget a beregszászi képviselők önkényeskedésének. Az idegengyűlöletéről és többek között a kárpátaljai magyar emlékművek elleni atrocitásokról elhíresült nacionalista szervezet úgy véli, a határozat, amely lehetővé teszi, hogy a hivatalos rendezvényeken egy olyan ország himnusza hangozzék el, amelynek területi követelései vannak Ukrajnával szemben, része azoknak az ukrán államiság elleni támadásoknak, amelyeket immár húsz éve folytatnak a kárpátaljai magyar soviniszta körök.
Ha Magyar Péter valóban elkövette a bűncselekményt, akkor nincs helye a közéletben