
origo.hu
Élvezze ki a hétvégét, a jövő héten már kánikula lesz!
Nyugdíjas rendőr fenyegette az államtitkárt. A közelmúltban írásban és szóban is megfenyegették Czerván Györgyöt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárát, majd Lázár Jánost, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjét és családját – tájékoztatta lapunkat Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. Mint mondta, az államtitkárt telefonon zaklató egykori rendőrt meggyanúsították, és vele szemben a bíróság távol tartást rendelt el. A Lázár Jánost és gyermekeit fenyegető személyt még keresik, és az eljárásban eddig nem merült fel olyan adat, hogy a két ügynek köze lenne egymáshoz – fogalmazott a szóvivő. Lázár János lapunknak azt mondta, korábban is előfordultak ilyen esetek, de azoknak nem tulajdonított jelentőséget, ám azzal, hogy a levélíró a két- és hároméves gyermekének sósavval történő leöntését helyezte kilátásba, átlépett egy határt. (S. P.)
Az Index által közölt felhasználási feltételek között szerepel, hogy a kommentelő nem használhatja a fórumokat arra, hogy olyan információkat tegyen közzé, amelyek sértik a Magyarországon hatályos törvényeket. Ezen kívül semmi olyan tartalom nem tehető közzé, ami bármilyen módon sérti a hatályos jogszabályokat.
Ennek ellenére számos törvénysértőnek is minősíthető megszólalás található a fórumokon. Az oldal üzemeltetője természetesen nem tehető felelőssé azért, amit álnevek mögé bújt felhasználók írnak be, azért viszont már igen, hogy ezen megszólalások elérhetőségét fenntartja-e. Saját magára vonatkozóan ugyanis az internetes vállalkozás így határozza meg a szabályokat: „Szolgáltató a fórumok moderátoraira ruházza azt a jogát, hogy azokat a fórumhozzászólásokat, amelyek megsértik az itt olvasható pontok valamelyikét, vagy amelyek megsértik a moderálási alapelvek valamelyikét, eltávolítsák.”
Egy, a példa kedvéért kiemelt rendszeres kommentelő (akinek álneve terribad) hozzászólásain keresztül láthatjuk, hogy a moderálást nem mindig végzik el az Indexnél. Terribad tegnap délután kettő körül így írt a rendvédelmiek demonstrációjáról: „én nem értem, mit bohóckodnak ilyen tüntetésekkel. A tűzoltók tüntessenek úgy, hogy felgyújtják a parlamentet, és nem oltják el, a rendőrök meg tüntessenek úgy, hogy nem tartóztatják le a gyújtogatót”. A törvénysértésre, erőszakra való felbujtás önmagában is jogtalan, ennek ellenére a bejegyzést nem tüntették el az indexes fórumról. De az említett fórumozó írt ennél cifrábbat is. Szintén tegnapi a bejegyzés, amelyben ez áll (betűhíven idézzük): „Bárcsak már orbant lőnék a nato gépei! kár hogy nekünk is várni kell vagy 15 évet amíg úgy elfajul a diktatúrája hogy külföld is beavatkozzon. Talán addig egy magyar hazafi meglövi?” Ezt a bejegyzést sem törölték. Mint ahogyan hetek óta olvasható az is, hogy „jól meg kéne verni egy fideszest nem tud vki címeket?” Két hete megtalálható az a hozzászólás is, amelyben terribad így fogalmazza meg indulatait: „HA ELJÖN AZ IDŐ KUTYAKÉNT VADÁSZNI FOGJUK AZOKAT AKIK ORBANRA SZAVAZTAK.” Később csak röviden egy óhaj: „orban must die” (Orbánnak meg kell halnia).
Az internetes közeg kiváló lehetőséget ad a verbális agresszió – akár törvénytelen – kiélésére. A balliberális térfél néhány radikális portálra mutogatva az egész jobboldalt vádolja folyamatosan az indulatok elharapódzásáért, ugyanakkor a legdurvább ilyen megnyilvánulások éppen Gyurcsány Ferenc környezetéből érkeztek. Emlékezetes, a Gyurcsány Ferenchez közel álló Dániel Péter ügyvéd egyik írásához a Facebookon több, megengedhetetlen hangnemű hozzászólás is megjelent. Ezek közül az egyik így szólt: „ha fegyvert kell fogni, tudod, hogy rám számíthatsz.:)) ha valaki biztosítaná gyermekem jövőjét, biz isten kilőném ezeket a tetveket, vityával (Orbán Viktorral – a szerk.) az élen…” Egy másik bejegyzés így szólt: „Miután vidéken lakom, és még a kocsim is bedöglött, ezért nagyon szépen kérem, hogyha elindul a fizikai rendbetétel, nekem jó időben szóljatok, mert soha életemben nem tudnám megbocsátani magamnak, hogy kimaradok ezeknek a tébolyult emberszabásúnak kinéző élőlényeknek a fizikai elpusztításából. Már szép kort megéltem, a gyerekeim nagyok, az életemet nem féltem, és mivel annak idején a katonaságnál dandárszinten is az első 10-ben voltam céllövészetben, remélem, hogy hatékonyan tudok segíteni.”
Élvezze ki a hétvégét, a jövő héten már kánikula lesz!
Nagy változások jönnek a doktori képzéseknél
Egy filléres trükk, amitől újra tiszta lesz a szagelszívó
Németország lélegzet-visszafojtva figyeli: leáll a termelés a világhírű Volkswagen-gyárban – a dolgozók a Lamborghininek rimánkodnak, hogy mentse meg
Nádai Anikó megszólalt a betegségéről: „Ahogy eddig éltem, úgy nem szeretnék már tovább”
Végérvényesen átlépte a vörös vonalat Ukrajna: Orbán meneküléséről fantáziáltak az egyik legolvasottabb portálon
FTC, Paks, Győr, Puskás – kiderült, mennyi az esély a magyar csapatok továbbjutásra
Pénteki sportműsor: a csapatversennyel zárul a budapesti cselgáncs-vb
Felfoghatatlan, hogy mire bukkantak a vakolat alatt a várak királyának felújítása közben
Egy korszak vége: az Újpest elhagyja a Megyeri utat, felfedték, hol épül az új stadion
Halálosan megfenyegették a Hír TV műsorvezetőjét Magyar Péter hívei
Schiffer András olyat mondott Aranyosi Péterről, amitől a balosok köpni-nyelni nem tudnak + videó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.