A Központi Nyomozó Főügyészség fellebbezésével egyezően tegnap a Fővárosi Ítélőtábla megváltoztatta a Hunvald-ügyet április óta tárgyaló Fővárosi Bíróság (FB) döntését. A jogerős döntés arról is rendelkezik: a kényszerintézkedés legalább az elsőfokú ítélet kihirdetéséig érvényben marad. A májusban házi őrizetbe helyezett Gált és az eddig lakhelyelhagyási tilalom alatt álló Hunvaldot még tegnap az egyik fővárosi büntetés-végrehajtási intézetbe szállították.
Czine Ágnes, a táblabíróság büntetőkollégiumának vezetője a döntést ismertetve lapunknak azt mondta: az eljáró tanács megállapította, hogy egy ilyen súlyos ügyben, amelyben közérdek a bizonyítási eljárás mielőbbi befejezése, a vádlottaknak a tárgyalásokon való megjelenése csak ezen a módon biztosítható.
*
Tájékoztatása szerint a határozat indoklásában szerepel, hogy anyagi helyzetükre is tekintettel a vádlottak a per során bármikor kivonhatják magukat a további eljárás alól. Az ítélőtábla felülbírálta az FB Vincze Piroska vezette tanácsának azt a megállapítását, hogy a bűnszervezetben történt elkövetés nem bizonyítható. – A másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy ezt a pernek ebben a korai szakaszában – amikor csak négy vádlott kihallgatásán jutott túl a tanács – még nem lehetett eldönteni. A bűnszervezet vádja fennáll, és ilyen tárgyi súlyú bűncselekmények esetén csak ezzel a kényszerintézkedéssel – az óvadék lehetőségét is kizárva – oldható meg, hogy a vádlottak végig jelen legyenek az eljárás során – ismertette a tábla döntését a kollégium vezetője. Gál György tehát hiába is tenné le a számára korábban bírói döntéssel megállapított százmillió forintos óvadékot, a fentiek értelmében nem szabadulhatna.
A vádirat szerint az MSZP-s és SZDSZ-es volt helyi politikus és 23 társuk összességében több mint 640 millió forintos vagyoni hátrányt okoztak Erzsébetváros önkormányzatának. A fővádlottak előzetes letartóztatását első fokon május 13-án szüntette meg az FB. Gált több mint két és fél éve, 2008. november 27-én, Hunvaldot pedig 2009. február 12-én helyezték először előzetes letartóztatásba. A most csütörtökön ismertté vált bírósági menetrend alapján a perben jövő tavasz előtt ítélet nem várható.
– Ez Magyarország – kommentálta a Népszavának az ítélőtábla döntését Hunvald György.
Menczer Tamás: Hazudós vagy, Peti! - videó