Idén februárban készített tízpontos petíciót 19 civil – köztük konzervatív és liberális – szervezet, amelyhez azóta még 30 csatlakozott. Céljuk az volt, hogy felhívják a döntéshozók figyelmét: a gyermekprostitúció az egyenlőtlenség, a kizsákmányolás legroszszabb formája, alig helyrehozható súlyos károk, alapvető emberi jogi sérelmek, lelki, fizikai és társadalmi sérülések okozója. A petícióban – amelyet tegnap juttattak el a kormánynak – egyebek mellett azt követelik, hogy a jelenleginél súlyosabb büntetéssel fenyegessék a kiskorú prostituált „használóját”. Leszögezik, gyermekprostitúció esetén a bűntett elsőrendű elkövetője a „vásárló”, ezért fel kell kutatni és példásan meg kell büntetni a prostitúció haszonélvezőit: a bordélyosokat, a futtatókat, a kerítőket és az emberkereskedőket. Követelik, hogy a kormány indítson hatékony programokat a tizen-nyolc éven aluliak prostitúciójának megelőzésére, a gyermekáldozatok kimentésére, szociális és pszichés reintegrációjára.
Betlen Anna, a Magyarországi Női Alapítvány szakértője tegnap arra hívta fel a figyelmet, hogy egy 2007-es jogszabály bűncselekménynek minősíti „a fiatalkorú által nyújtott szexuális tevékenység használatát”, ám hatálybalépése óta egyetlen ítélet sem született ilyen jellegű ügyben, miközben kiskorú prostituáltakat már előállítottak. A gyermekprostituáltakról elmondta, legtöbbjük már 14 évesen bekerül ebbe a világba, 16-18 évesen külföldre viszik őket. Megjegyezte, nemcsak a lányokat, a fiúkat is prostitúcióra kényszerítik, akik „használói” általában szintén férfiak.
Juhász Borbála, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség alelnöke bejelentette, az Európai Női Lobbi kampányt indít a prostitúció leküzdéséért. Megjegyezte, a szexuális kizsákmányolás megakadályozása rendkívül fontos, hiszen – ha tehetné – tíz örömlányból kilenc hagyná abba a prostitúciót.
Orbán Balázs: Ez a háború nem a mi háborúnk - videó