Tovább működnek a látássérültek regionális rehabilitációs központjai, amelyek a Nemzeti Erőforrás Minisztérium keretéből 125 millió forintot nyerhettek el működési költségeik finanszírozására december 31-ig. Mint arról korábban beszámoltunk, hét olyan regionális intézet működése került veszélybe, amely az elmúlt másfél évben uniós és hazai pályázatokból finanszírozta működését és fejlesztését. A központok elemi rehabilitációs szolgáltatást nyújtanak, vagyis az önálló életre készítik fel a vakokat és a gyengén látókat. Ide tartozik az önálló közlekedés elsajátítása, a házimunkák elvégzése, az önálló életvitelt segítő eszközök kölcsönzése és használatuk megtanulása vagy a Braille-írás megismerése. A központokban körülbelül kétszáz-kétszáz látássérültnek segítenek. Működésük azért került veszélybe, mert sem az előző kormányzati tervezés, sem a pályázó civil szervezetek nem készültek fel a szerződésben aláírt ötéves fenntartásra.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyatékosságügyért felelős miniszteri biztosa tegnap nehezményezte, hogy politikai hangulatkeltés és hisztéria előzte meg a pályázat kiírását, annak ellenére, hogy folyamatosan egyeztettek az elemi rehabilitációt biztosító regionális központokkal. Bernáth Ildikó ismertette, a pályázatot április 18-án írták ki, amelyen ugyanazok a szervezetek nyertek, amelyek most is működtetik a központokat. Kitért arra is, hogy az intézetek működésére a jövő évi költségvetésben külön keretet biztosítanak, és pontosan ellenőrzik majd a normatíva felhasználását. A központoknak havonta kell jelentést küldeniük a tárcának.
Magyar Péter volt barátnőjének leleplező interjúja: ezt tudtuk meg Magyar Péterről