Napi sajtószemle

MN
2011. 06. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

nd
A keresztény irányvonalat követő holland napilap hétvégi számában igen terjedelmes interjú jelent meg Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, aki arra a felvetésre válaszolva, hogy irányítása alatt Magyarország diktatúra felé halad, ahol egyfajta keresztény nacionalizmus van kialakulóban, kijelentette, „a keresztényeknek nem szabad olyan bátortalanoknak lenniük, hogy ne adjanak hangot nézeteiknek”. Azt is elmondta, hogy „aki nem ismeri el a nemzeti büszkeség és azonosság fontosságát, az nagy teret ad a radikálisoknak”. Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a holland radikális Szabadság Pártról, a miniszterelnök azt válaszolta, „soha nem bírálom más országok politikai viszonyait”. Hozzátette, inkább azt kell tanulmányozni, hogy a választók miért adják voksukat bizonyos pártokra.


The New York Review of Books
Az amerikai liberális értelmiség vezető, kéthetente megjelenő folyóirata Schöpflin György, az Európai Parlament magyar néppárti képviselője levelét közli, amelyben bírálja Deák István, a New York-i Columbia Egyetem történészprofesszorának a lapban a magyar demokrácia állapotát korábban bíráló cikkét. Schöpflin emlékezteti Deákot, hogy 2002-ben az MSZP–SZDSZ-koalíció tízezer embert bocsátott el a közszférából, és hogy Magyarország mindegyik szomszédja ad párhuzamos állampolgárságot és így nehéz azt állítani, Budapest „mérgezi” Közép-Európa légkörét. Deák viszonválaszában Schöpflint naivnak nevezi, aki túlzottan hisz a Fidesznek.


FINANCIAL TIMES
Erőteljes utalást tett Dmitrij Medvegyev orosz elnök arra, hogy indulni kíván a jövő évi elnökválasztáson. A londoni üzleti napilapnak adott interjúban azt azonban gyakorlatilag kizárta, hogy Vlagyimir Putyin miniszterelnökkel egymás ellen versenybe szállnának a tisztségért. Az újság értelmezése szerint Medvegyev arra is utalt, hogy Putyinnal együtt döntik majd el, melyikük indul.


DER SPIEGEL
A német védelmi miniszter szerint a NATO rövidlátó volt akkor, amikor megtervezte líbiai hadműveleteit – Thomas de Maiziere erről a német hírmagazinnak adott interjújában nyilatkozott. A miniszter utalt arra, hogy az észak-atlanti szövetség nemrég újfent segítséget kért a Líbiában még nem részt vevő NATO-tagállamoktól, ám De Maiziere szerint „ha valamit elkezdesz, mindig tudnod kell, meddig bírod csinálni”.


eu observer
Belügyi reformjaival kapcsolatban többé nem kéri ki az Európai Unió tanácsát és javaslatait a török kormány – erről Selim Kuneralp, Törökország EU-nagykövete nyilatkozott az uniós hírportálnak. – Az EU-csatlakozás világos perspektívájának hiányában Törökországnak nincs oka arra, hogy törvénykezését összehangolja az EU jogszabályaival.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.