Októberben indul az eszközkezelő

Hírösszefoglaló
2011. 06. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legkorábban késő nyártól fogadhatják a bankok a devizahitelek árfolyamának rögzítésére vonatkozó kérelmeket, s legkésőbb október elsejétől a Nemzeti Eszközkezelő is működik majd – nyilatkozta Nátrán Roland. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára az MTI-nek elmondta: az otthonmentő programban mindenki részt vehet, akinek jelzáloghitele van, és megfelel a feltételeknek: például nincs 90 napi késedelemben, s ingatlanának az értéke az adásvételkor nem haladta meg a 30 millió forintot. A törlesztőrészletek 2015 januárjától, a rögzített árfolyamú időszak befejeződése után nem emelkedhetnek 15 százaléknál nagyobb mértékben.
A Nemzeti Eszközkezelőnek legkésőbb október 1-jén meg kell kezdenie működését, mivel akkor lép hatályba a kétszázalékos kilakoltatási kvóta. Az eszközkezelő működésére vonatkozó részletes szabályok kidolgozását július 31-re várja a kormány az ezért felelős minisztertől – mondta Nátrán Roland. Az eszközkezelő által nyújtott segítségre a forinthitelesek is számíthatnak.
A kényszerértékesítés 100-110 ezer 90 napon túli késedelembe esett hiteladóst fenyeget, a kvótarendszer azonban korlátozza azon családok számát, amelyek ennek a veszélyével szembesülnek. Az idei utolsó negyedévben a lakásfedezetek két százalékát értékesíthetik a bankok, vagyis a moratórium feloldása legfeljebb kétezer adóst érinthet. Az eszközkezelőnek az idén várhatóan csaknem ötmilliárd forintot kell kétezer lakás megvásárlására fordítania. A kvóta emelkedésével a következő évben elvileg legfeljebb 12 ezer esetben kell beavatkozni. A kisebb lakásba költözők kamattámogatásának nettó költségvetési hatása várhatóan 1,5 milliárd forint lesz évente. A helyettes államtitkár hangsúlyozta: a kormány nem engedheti meg azt, hogy családok tömegesen kerüljenek az utcára.

Bizottsági indítvány. Több ponton is érdemben módosítaná a devizahitelesek mentőcsomagjáról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés gazdasági bizottsága által tegnap benyújtott indítvány. A bizottság a törvényt alkalmazná az életbiztosítási vagy lakás-előtakarékossági szerződéssel kombinált devizakölcsönökből eredő tartozásoknál is. További pontosítás, hogy a fedezeti ingatlannal szembeni végrehajtás-mentesség önálló pontként jelenne meg, így biztosítva, hogy ez a feltétel minden esetben érvényesüljön. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.