Wimbledonban összehasonlíthatatlanul nagyobb az eső valószínűsége, mint Párizsban, viszont van fedett centerpálya és erős hagyományőrzés, így a „biztonsági” vasárnap helyett a szokásos hétfőn kezdődnek a 125. angol teniszbajnokság főtáblás küzdelmei. Függetlenül attól, hogy az időjárás-előrejelzések alapján hatvanszázalékos eséllyel esni fog…
Ez persze a szakmai „előrejelzéseket” nem befolyásolja, amelyek a női mezőny kapcsán eleve bizonytalanok. S ez csak fokozódik a Williams testvérek visszatérésével, akik összesen kilencszer diadalmaskodtak itt egyéniben, s együtt négyszer párosban. Ezen a héten Eastbourne-ben melegítettek be, az egy évet kihagyott Serena a nyolcad-, a féléves pauzát tartott Venus a negyeddöntőben esett ki. Tehát még nem az igaziak, de bárki ellen nyerési eséllyel bírnak, így jelenlegi szerényebb világranglista-helyezésük ellenére Serenát a 7., Venust a 23. helyen emelték ki a rendezők. Kérdés, két hétig kitart-e az erejük. A két legelőkelőbben kiemelt játékos – a világranglistát vezető Caroline Wozniacki, valamint Vera Zvonarjova – még sosem nyert Grand Slam-tornát, mellettük ott lehet a végelszámolásnál a Roland Garros friss bajnoka, Li Na, esetleg Marija Sarapova és Francesca Schiavone. Kim Clijsters nem indul.
Ami a mieinket illeti, előfordulhat, hogy egyedül Czink Melinda képviseli majd a magyar színeket a főtáblán. Bár jelenleg csak 262. a sorban, s hosszú sérüléshullám után versenyez újra, védett ranglistájának köszönhetően helyet kaphatott a 128-as főtáblán. „Bizakodva és elszántan várom a rajtot” – mondta, hozzátéve, hogy már teljesen egészséges. Viszont a szerencsével hadilábon áll, hiszen a 10. kiemelt Samantha Stosur jutott neki elsőre, akitől 2004-ben egyszer már kikapott, s aki most Eastbourne-ben is ott van a négy között.
Arn Gréta ennek a tornának a selejtezőjében megcsúszott a füvön, és részleges térdszalagszakadást szenvedett, ennek ellenére lejátszotta a meccsét, meg is nyerte, ám a wimbledoni szereplése veszélybe került. „Végtelenül sajnálom, mert ez a legkedvesebb tornám. Úgy érzem, javult egy kissé a helyzet, csütörtökön megpróbáltam edzeni egy kicsit, de sajnos esett az eső. A végső szót az orvosok mondják ki; lehet, hogy szombaton, vasárnap, de az is előfordulhat, hogy a mérkőzés előtt születik meg a végső döntés, játszhatok-e, vagy sem.” Ha játszhat, akkor a 11. kiemelt, bosnyák származású német Andrea Petkovic ellen teheti meg. Szávay Ágnes, mint ismert, gerincsérülése miatt fél évig bizonyosan nem lép pályára.
A férfiaknál a selejtezőben indult két magyar játékos, de Fucsovics Márton a második, Kellner Ádám pedig már az első körben kikapott. Ami a végső győzelmi esélyeket illeti, négyen jöhetnek komolyabban számításba, azok, akik az előző GS-versenyen, a Roland Garroson is elődöntőztek egymással: a címvédő és világelső Rafael Nadal, aki Párizsban hatodszorra nyert, Novak Djokovics, aki az idén egészen a francia bajnokság elődöntőjéig volt veretlen, a hatszoros wimbledoni győztes Roger Federer és a brit Andy Murray. A skót származású játékos az idén nagyon feni a fogát, hogy végre – Fred Perry 1936-os diadala után – újra brit földön maradjon a trófea.
Ha Magyar Péter valóban elkövette a bűncselekményt, akkor nincs helye a közéletben